biztosítás
A MABISZ és az Autóklub is támadja a biztosítás tervezett módosítását, azt mondják, azzal csak a szervizek járnának jól.
2012. 11. 12. 13:28
Az idei kötelezőkampány slágere a kgfb mellé jelentős kedvezménnyel kínált casco és lakásbiztosítás lehet. Ezek azonban nem biztos, hogy garantálják a teljes körű védelmet és a kárkifizetést – figyelmeztetnek a biztosítási alkuszok.
2012. 11. 06. 16:30
Nagy-Britannia már korábban bejelentette, hogy a sportesemények biztosításában a fegyveres erők egy külön erre a célra összeállított mintegy 13 500 tagú egységgel vesznek részt.
2012. 07. 30. 09:36
Előfordult már bizonyára mindenkivel, hogy az egész éves munka után, abban a nyomorult két hétben romlott el az idő, amikor pihenésre, strandolásra vágyott a nyár folyamán. Kiderült: már az ilyen helyzetekre is lehet biztosítást kötni, s akár 100 ezer forintos kárpótlás is járhat a károsultnak.
2012. 06. 05. 12:39
Egységes biztosítási adót vezet be a kormány. A Széll Kálmán Terv 2.0 szerint ez 15 milliárd forint pluszbevételt jelent az államnak.
2012. 04. 23. 16:19
Minden ötödik járműre köt a tulajdonosa ilyen biztosítást.
2012. 02. 24. 06:05
Mintegy egymillióan kötötték újra kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb) a tavaly év végi időszakban, a biztosítót váltó autósok aránya azonban ennek csak hetven százaléka.
2012. 02. 17. 16:18
A legnagyobb angliai autós szervezet az AA mostantól fekete dobozt rak ügyfelei kocsijába. A dolog lényege, hogy a náluk biztosítottak bonus-malus besorolását ettől kezdve ezzel határozzák meg.
2012. 02. 10. 15:59
Az utasbiztosítási szerződés ilyen módon való meghosszabbítása díjmentes, ezért a biztosító utólag nem számít fel külön költséget.
2012. 02. 09. 11:21
Felpezsdült a dolgozókra kötött biztosítások piaca - írja a Népszava.
2012. 02. 03. 05:53
A balkáni térségbe utazó autósok a különböző országokban eltérő szabályozással találkozhatnak a kötelező gépjármű-felelelősségbiztosítás elfogadásában.
2012. 01. 17. 05:59
A VEKE nem tartja jó ötletnek a BKV utas-balesetbiztosításának felmondását. A megtakarítás csekély, a károsult utasoknak okozott kellemetlenségekkel összehasonlítva.
2011. 12. 29. 20:53
Jövőre csak azoknak fizetnek teljes összegű kártérítést, akik bizonyíthatóan a társaság hibájából szenvednek kárt vagy sérülést.
2011. 12. 28. 14:53
A tajvani férfi, hogy jogosult legyen biztosítási kártérítésre, azt állította, három rabló csonkította meg gyűrűje és értékes órája megszerzése miatt.
2011. 11. 29. 06:10
Félidejénél tart az idei kötelező gépjármű-felelősségi biztosítási kampány. Tavalyhoz képest kiugró az újrakötések aránya, nem várt újabb áresés következett be.
2011. 11. 16. 09:33