Belföld

Kémkedés és feljelentés elmulasztása miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen Volner János a Jobbik frakcióvezető-helyettese kedden a rendőrségen a WikiLeaks Magyarországra vonatkozó kiszivárogtatásai alapján.
2010. 12. 07. 14:36
Adómentes lesz az állami nyugdíjrendszerbe való áttérésnél a pozitív reálhozam (azaz az infláció mértékénél nagyobb hozam) felvétele készpénzben, illetve átvitele önkéntes nyugdíjpénztárhoz – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
2010. 12. 07. 14:22
Az Országgyűlés 249 igen és 83 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a jövő évi költségvetés főösszegeit kedden. A Fidesz és a KDNP igennel, az MSZP és a Jobbik nemmel szavazott, az LMP távol maradt a voksolástól. A jövő évi államháztartási hiány mértéke 687 milliárd forint.
2010. 12. 07. 13:37
A 2014-ig hatályba lépő új választási rendszert alapjaiban érinti a választókerületekkel kapcsolatos hétfői alkotmánybírósági határozat, mivel a Fidesz új választásitörvény-javaslatában szinte egy az egyben szerepel a hatályon kívül helyezett paragrafus, megkerülhetetlen annak felülvizsgálata - közölte a Political Capital választási szakértője, László Róbert.
2010. 12. 07. 13:08
Orbán Viktor szerint a magyar kormány nem a szokványos módszerekkel igyekszik fellendíteni a gazdaságot, és időre van szükség az eredményekhez, de arra számít, hogy a közeljövőben ismét "felminősítik" Magyarországot – nyilatkozta a kormányfő Stockholmban.
2010. 12. 07. 12:30
A KDNP a Jobbikkal megerősítve is alulmaradt a Pokorni-Hofmann közötti „érettségi vitában”. Hétfő este a parlament újra elfogadta azt a júniusban már egyszer megszavazott – az oktatási államtitkárság által elszabotált – törvényt, amely 2013-ban előírna egy emelt szintű érettségit a felvételihez. A labda újra Hoffmann Rózsa térfelén van: ki kell adnia a vonatkozó kormányrendeletet.
2010. 12. 07. 11:10
Ha a vagyon disszidálni kezd, utána az emberek is megindulnak. Orbán elől disszidálnak. A forradalom katonái dezertálhatnak - rémisztget blogjában Gyurcsány Ferenc.
2010. 12. 07. 11:06
Politikai nyilatkozat elfogadását javasolja az Országgyűlésnek a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről három fideszes képviselő, Orbán Viktor, Kósa Lajos és Lázár János, amelyben többek közt garantálnák az egyéni számlavezetés intézményét az állami nyugdíjrendszerbe átlépőknek.
2010. 12. 07. 10:43
Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap; öt helyen azért kell polgármestert választani, mert az októberi helyhatósági választáson szavazategyenlőség alakult ki a legtöbb voksot kapó jelöltek között.
2010. 12. 07. 07:17
Bár az ÁPV Rt. jelentése szerint az alumíniumcégeket áron alul adták el, ezzel csupán a tulajdonviszonyok változtak, az alkalmazott technológia, a környezetvédelmi szabályozás vagy a hatósági felügyelet rendszere ne – írja a Népszabadság.
2010. 12. 07. 07:00
Orbán Viktor magyar miniszterelnök december 14-én, kedden látogatást tesz Szlovákiában - közölte Iveta Radicová szlovák miniszterelnök hétfőn este a TASR közszolgálati szlovák hírügynökséggel.
2010. 12. 06. 22:01
Az Advenio Zrt. kezdeményezésére Heltai Péter hétfőn lemondott a Class FM-et tulajdonló cég igazgatóságában betöltött tagságáról - közölte az Advenio Zrt. hétfőn.
2010. 12. 06. 19:21
Az Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes az országgyűlési egyéni választókerületek jelenlegi szabályozása, ezért a testület 2011. december 31-i határidővel megsemmisítette az egyéni választókerületeket meghatározó 1990-es minisztertanácsi rendeletet – közölte a testület sajtófőnöke, Sereg András hétfőn.
2010. 12. 06. 19:19
Tízéves elidegenítési tilalmat jegyeznek be azokra a lakóépületekre, amelyek állami támogatással kerülnek a vörösiszap-katasztrófa sújtotta családok tulajdonába - tartalmazza a károsultak támogatásáról szóló, hétfőn közzétett belügyminiszteri rendelet.
2010. 12. 06. 18:50
Gulyás Gergely szerint az új alkotmánykoncepció végleges szövegében várhatóan már csak az egykamarás parlament marad benne. Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság fideszes alelnöke hétfőn azt mondta: szerencsésebbnek tartaná, ha az alkotmányt nem csak két egymást követő Országgyűlés kétharmados döntésével lehetne módosítani.
2010. 12. 06. 18:36
A kolera ugyan megjelenhet Magyarországon, de a betegség terjedéséhez nincsenek meg a feltételek - mondta el Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője hétfőn.
2010. 12. 06. 17:34
A hét közepén a leginkább veszélyeztetett területeken felmelegedés és további tíz-húsz milliméter csapadék várható, ami tovább növeli a belvízzel elöntött területek nagyságát. Ezen a télen rendkívüli belvízre kell számítani - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfőn.
2010. 12. 06. 16:45
Olvasói sztorik