archívum

A német Hypovereinsbank csoport (HVB) csütörtökön 57 millió eurós nettó veszteséget jelentett a második negyedévről, az egy évvel korábbi 185 millió eurós tiszta nyereség helyett. Az elemzők átlagosan 39 millió eurós nettó veszteségre számítottak. A nettó kamatbevétel 1,63 milliárd euró volt a második negyedben, ezzel az első félév nettó kamatbevétele 3,52 milliárd euró lett, 3,2 százalékkal kevesebb a tavalyi első félévinél.
2003. 07. 31. 08:36
Korábbi veszteségei után úgy tűnik, talpra áll a Tv 2. A kereskedelmi csatorna egyre növekvő árbevétele – a tulajdonos SBS Broadcasting SA most közzétett jelentése szerint – jelentősen rányomja bélyegét a társaság javuló eredményeire.
2003. 07. 31. 08:25
Abszolút számokban és növekedési trendjében egyaránt a mobiltelefonok térhódítása a meghatározó az EU mai és leendő új tagországaiban. Szakértők szerint a tendencia problémákat vethet fel az internetes Európát célzó törekvések megvalósításában - olvasható a Világgazdaságban.
2003. 07. 31. 08:03
A kormány a jövő évben 300 milliárd forintot fordít út- és autópálya-építésre – nyilatkozta a Népszabadságnak a kancelláriaminiszter, aki közölte azt is, hogy szerinte a nyugdíjasoknak már karácsony előtt meg kell kapniuk 53. heti járandóságukat.
2003. 07. 31. 07:32
Az Adevărul bukaresti lap leleplező cikke után a román Demokrata Párt (PD) alelnöke, Emil Boc nyilvánosan kérte Hildegard Puwak európai integrációs miniszter leváltását. Az Adevărul leleplezte, hogy Puwak családjának cégei több mint 150 ezer eurót kaptak az európai alapokból.
2003. 07. 30. 19:16
Elkészült a megvalósíthatósági terv a ráckevei termálvíz hasznosítására, ennek alapján gyógyfürdő-komplexum épülhet a Duna-parti városban - közölte az önkormányzat képviselője szerdán az MTI-vel.
2003. 07. 30. 17:37
Laboratóriumban vizsgálják, hogy mitől büdös a budajenői patak; ha kiderül, hogy a telki szennyvíztisztító nem tartja be a technológiai előírásokat, a helyi önkormányzat a szerződés felmondására is kész - közölte a falu polgármestere az MTI-vel szerdán.
2003. 07. 30. 17:32
A közel egymilliárd forintos invesztícióval korszerűsített és nyilvános kereskedelmi státus minősítést elnyert Győr-péri repülőteret augusztus 3-án avatják, a prognózisok jövőre már 30-50 ezer utassal számolnak - közölte szerdán sajtótájékoztatón a Győr-Pér Repülőtér Kft. ügyvezető igazgatója.
2003. 07. 30. 16:41
A német Siemens szerdán közölte, hogy mobiltelefonokat gyártó részlegénél az üzleti év végére esetleg összesen mintegy 2300 embert bocsát el költségcsökkentési megfontolásokból.
2003. 07. 30. 15:23
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) nem adta át a Fidesznek azt a jelentését, amelyben feltételezhetően szerepel a Gyurcsány Ferenc cége által lízingelt balatoni ingatlan ügye is - mondta Répássy Róbert szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő helyettese nyilatkozatában cáfolja Répássy állításait.
2003. 07. 30. 15:10
A Mecsek csúcsára tervezett katonai lokátor megépítésének megakadályozását kéri Szili Katalintól a beruházás körzetében élők többsége, a tiltakozók aláírásait az Országgyűlés elnöke szerdán vette át a Civil Szervezetek a Zengőért képviselőtől.
2003. 07. 30. 14:59
Hat témakörben végez stratégiai kutatásokat a kormány 300 millió forintos anyagi támogatásával a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) annak az egyezmények a keretében, amelyet Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Kroó Norbert, a tudóstestület főtitkára írt alá szerdán, Budapesten.
2003. 07. 30. 14:57
Olvasói sztorik