Belföld

Nyolcmillió euróval nőtt a Tv 2 bevétele

admin

2003. 07. 31. 08:25

Korábbi veszteségei után úgy tűnik, talpra áll a Tv 2. A kereskedelmi csatorna egyre növekvő árbevétele – a tulajdonos SBS Broadcasting SA most közzétett jelentése szerint – jelentősen rányomja bélyegét a társaság javuló eredményeire.

A Világgazdaságban olvasható, hogy tizennégy százalékkal, 154,9 millió euróra nőtt a magyar Tv 2 kereskedelmi csatorna tulajdonosának, az SBS Broadcasting SA-nak a második negyedéves árbevétele. A társaság üzemi eredménye eközben 13,1 millió euróval nőtt. Az SBS eredményének javulása a társaság kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint főleg a televíziós érdekeltségeinek, ezen belül is elsősorban a svéd Kanal 5-nek köszönhető, amelynek árbevétele 36 százalékkal, 11,2 millió euróval nőtt az év első felében.

Az eredményben a svéd tévé mellett a korábban veszteséges Tv 2-nek is kiemelkedő szerepe volt. A jelentésből kiderül, hogy a Tv 2 első féléves árbevétele 8 millió euróval, 28 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, miközben eredménye 4,3 milliós növekedést mutat. Ezen belül a csatorna második negyedéves eredménye mutat szembetűnő gyarapodást: a hazai társaság üzemi eredménye ugyanis 3,1 millió euróval, azaz 812 millió forinttal nőtt 2002 hasonló időszakához képest, és elérte a 7,32 milliárd forintot.

A társaság nettó árbevétele 5,1 millió euróval emelkedett. A magyar csatornának ugyanakkor működési költsége is gyarapodott, főleg a Big Brother miatt, 2,4 millió euróval a második negyedévben. A Tv 2 a hirdetési boomnak köszönhetően a piacvezető RTL Klubhoz hasonlóan folyamatosan rekordbevételeket könyvelhet el: már az év első negyedében is közel 3 millió euróval emelte árbevételét. Igaz, akkor a csatorna még 1,2 millió euró, azaz közel 300 millió forint üzemi veszteséget is termelt.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.