Belföld

Fidesz: Kiss Péter Gyurcsánynak falaz?

admin

2003. 07. 30. 15:10

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) nem adta át a Fidesznek azt a jelentését, amelyben feltételezhetően szerepel a Gyurcsány Ferenc cége által lízingelt balatoni ingatlan ügye is - mondta Répássy Róbert szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő helyettese nyilatkozatában cáfolja Répássy állításait.

A Fidesz tudni szeretné, hogy a Kehi jelentésében szerepel-e a sportminiszter cége által, a balatonöszödi kormányüdülőben lízingelt ingatlan ügye – közölte a fideszes képviselő. Elmondta: nemrégiben a Kehi elnöke – Kiss Péter kancellária-miniszter döntése alapján – megtagadta tőle egy tavaly első félévi ellenőrzési jelentés megismerését.

Répássy Róbert hozzátette: feltételezi, hogy ez a jelentés tartalmazza az állami üdülőingatlanra vonatkozó jogügylettel összefüggő ellenőrzés megállapításait is. “Ha ez igaz, akkor a kormány egyik tagja, Kiss Péter falaz a kormány másik tagjának, Gyurcsány Ferencnek” – szögezte le.

A politikus emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter kinevezését követően beszámolt arról: egy balatonöszödi üdülőingatlanra vonatkozóan szerződéses kapcsolatban áll a magyar állammal.

Répássy Róbert tényként mondta el, hogy Gyurcsány Ferenc cége, az ALDO ingatlanfejlesztő és hasznosító kft. kilenc évvel ezelőtt lízingszerződést kötött a magyar állam tulajdonában álló balatonöszödi kormányüdülő egy részére.

Mint közölte, a szerződés tárgya a kormányüdülő 18-as számú, 300 négyzetméter lakóterületű villája, amely több mint 900 négyszögöles, azaz 3278 négyzetméteres telken áll. Répássy Róbert elmondta: a szerződés szerint ennek az ingatlannak a tulajdonjogát Gyurcsány Ferenc cége a tízedik évben, azaz 2003 december 31-ig öt millió maradványértéken megszerzi.

A képviselő az ügy pikantériájának nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc ezzel a jogügylettel “örökbérletet váltott” a mindenkori magyar kormány üdülőjébe. “Függetlenül attól, hogy tagja lesz-e a következő évtizedekben a kabinetnek, vagy sem” – szögezte le.

Répássy Róbert úgy ítéli meg: mind erkölcsileg, mind pedig politikailag elfogadhatatlan, hogy az erre hatáskörrel rendelkező miniszter “azért tagadja meg a Kehi ellenőrzés részleteinek megismerését, mert az kellemetlen lehet egy minisztertársa számára”.

“Felszólítom Kiss Pétert, hogy nyilvánosan adjon magyarázatot a történtekre” – tette hozzá, követelve a jelentés részleteinek nyilvánosságra hozatalát. Kérdésekre válaszolva Répássy Róbert elmondta, hogy az általa kért jelentés még 2002 első felében, tehát az előző kormány idején készült.


A kormányszóvivő-helyettes válaszolt 

“Ismét számtalan csúsztatást tartalmazott Répássy Róbert képviselő sajtótájékoztatója, amelyen újból azt kifogásolta, hogy nem tekinthetett be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által a tavalyi esztendő első felében lefolytatott kormányzati üdülőingatlanokkal foglalkozó vizsgálat jelentési anyagába” – állapítja meg Gulyás Erika a kormányszóvivő helyettese, lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

Gulyás felteszi a kérdést: ha Répássy nem tekinthetett be az anyagba, milyen alapon meri azt sugallni, hogy abban Gyurcsány Ferenc miniszter valamelyik cégére vonatkozó elmarasztaló megállapítások lehetnek?

Ha pedig Gulyás szerint mégis betekintett az iratokba Répássy, akkor arra kéri a kormányszóvivő helyettese: fogalmazza meg konkrét formában az állításait, mert mindaz, amit eddig tett, csak hangulatkeltés és közvetett formában rágalmazás, ráadásul törvénytelen eszközök igénybevételét sejteti.

Az viszont már konkrét és a jelek szerint tudatos félremagyarázása a történteknek, hogy Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter utasítására tagadta volna meg az adatok kiadását a KEHI – írja Gulyás. Valójában a kancelláriaminiszter egy július 4-én kelt levélben arra emlékeztette a KEHI elnökét, hogy az ő felelőssége minden konkrét esetben annak eldöntése: kiadható-e egy adat vagy nem.

A KEHI elnöke pedig a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992-ben született törvény alapján döntött úgy, hogy – mint minden más, hasonló kérés esetében – mindaddig nem teszi lehetővé a jelentésbe való betekintést, amíg azt a kormány nem tárgyalta. A szóban forgó jelentés még nem volt a kormány előtt, azt a KEHI mostani elnökének elődje: Sepsey Tamás sorolta a „nem nyilvános” munkaanyagok közé, a képviselő pedig nem tudta megindokolni, hogy a kért információ parlamenti munkájához szükséges közérdekű adat lenne. Ráadásul Répássy képviselő úr soha nem konkrét adatszolgáltatást kért a KEHI-től vagy Kiss Péter kancelláriaminisztertől, hanem az egész jelentést szerette volna másolatban megkapni, jogvégzett képviselőként annak biztos tudatában, hogy az nem kiadható.

Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági- és sportminiszter egyébként kinevezése után bemutatta a nyilvánosságnak valamennyi gazdasági érdekeltségét. A sajtónak szétosztott anyagban szerepel annak a balatoni ingatlannak a tízéves lízingszerződése is, amelyre Répássy Róbert feltételezhetően utalgat – fogalmaz a kormányszóvivő helyettese. Így ismert, hogy a szerződést nyílt pályázati eljárás keretében, még 1994 januárjában kötötte meg az Aldo Ingatlanfejlesztő Kft.

A fenti tények ismeretében Gulyás felszólítja Répássy Róbertet, hogy olvassa újra az ügyben folytatott levelezést és fejezze be csúsztatásokkal teli rágalomhadjáratát.


vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.