A tavalyi stagnálást követően az idén mintegy 1 százalékkal emelkedhet az eladott új személygépkocsik mennyisége a GKI Gazdaságkutató Rt. előrejelzése szerint.
Feltehetően a Bush-Putyin csúcstalálkozó eredményeként a houstoni csődbíróság elutasította a Jukosz csődvédelmi kérelmét. A bírónő rámutatott, hogy az ügyet olyan fórumon kell tárgyalni, amelyen Oroszország is részt vesz.
Alig három órán át tartó vita után, a kormányzó koalíció szavazataival elfogadta Budapest költségvetését. Atkári főpolgármester-helyettes és az ellenzék szerint csőd felé halad a város. Budapest idén 400 milliárdból gazdálkodhat.
A klub találkozási, információszerzési lehetőségeket biztosít a magyar-belga gazdasági kapcsolatok fejlesztésében érdekelt, beruházásokra készülő, vagy a piacon már jelen lévő kis- és középvállalatoknak.
A német szövetségi munkaügyi hivatal várakozása szerint februárban 5,2 millióra, a II. világháború óta legmagasabb szintre nőtt a bejegyzett munkanélküliek száma Németországban a januári 5,037 millióról.
A szórakoztatóipart a nemzeti fejlesztési kiemelt témái közé sorolta Gyurcsány Ferenc a parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében. Egyelőre azonban csak találgatások folynak, hogy mire is szánnák az uniós és hazai milliárdokat – írja a Népszabadság.
Hamarosan közzé teszik az adóhatóság honlapján annak a több százezer magyar működő vállalkozásnak nevét, elnevezését és adószámát, amelyek áfaalanyok - írja a Világgazdaság.
Juhász Ferenc, honvédelmi miniszter vizsgálatot rendelt el az afganisztáni magyar misszió felszerelése és elláttása ügyében, miután a csapat egyik századosa panaszlevelében ezek hiányosságaira hívta fel a figyelmet.
Horvátországban átalányadókat készülnek bevezetni a magán szobakiadók számára, mert a jelenlegi rendszerben a bevételek eltitkolása megkárosítja az államot.
Afféle acélipari főnix a már sokszor leírt diósgyőri kohászat. Márciusban ismét csapolni fognak az Avasalján, az ukrán tömegáru helyett ismét nemesacél termékeket hengerelhetnek az üzemben.
Húsz éven belül az egész Európai Unió területén egységes jogosítvánnyal vezethetnek az autósok. Ugyanis az Európai Parlament szerdán első olvasatban nagy többséggel rábólintott a bizottsági javaslatra.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 13,59 pontos csökkenéssel 17 555,33 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest ez 0,08 százalékos gyengülés.
Vizsgálatot kért a Nap-keltétől Nika György az MTV aktuális igazgatója Fiala Jánosnak a keddi műsorban elhangzott elfogult kijelentése miatt – jelentette be a köztévé szóvivője.
Akadozva halad az új uniós tagállamokban a panellakások felújítása. A magyar képviselő ezért azt javasolta, hogy indítsanak uniós szintű programot a probléma orvoslására.
A Cannes-ban megrendezésre kerülő 3GSM Kongresszuson mutatja be az LG Electronics az új Push-To-View (PTV) technológiát. Ennek segítségével egyszerre több felhasználó élő videó-kommunikációt folytathat valós időben.
Alkotmánybírósághoz fordult a Tüskevár Országos Szülői Egyesület nevében két szülő csütörtökön, mert szerintük a kétszintű érettségi súlyos esélyegyenlőtlenséget okoz az idén és a korábban érettségizettek között.
A német szoftvergyártó cég magyarországi leányvállalata csütörtökön bejelentette, hogy árbevétele a 2003-as 7,998 milliárd forintról 7,37 milliárdra csökkent tavaly, ugyanakkor a jelentős költségcsökkentések hatására üzleti eredményük 77 százalékkal nőtt.