A kincstári rendszer jól működik, de halaszthatatlanok a közigazgatási és önkormányzati reformok - derült ki az Állami Számvevőszék elnökének beszámolójából.
24 órán belül két repülőgép hajtott végre kényszerleszállást Ferihegyen. A Dublinba tartó Malév utasszállító keddi visszafordulása és sikeres landolása után szerda reggel egy teherszállító gép szállt le meghibásodás miatt a Ferihegyi repülőtéren.
Az eBay internetes aukció-portál az autókereskedők számára nyújtott kedvezőbb szolgáltatásaival kíván autóértékesítésre internetes platformot létrehozni.
Ultimátum-szerű javaslatot terjesztett elő Irán atomprogramjával kapcsolatban Németország, Franciaország és Nagy-Britannia a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsának bécsi ülésén.
Jó befektetési lehetőségeket látnak az Európai Unióhoz (EU) most csatlakozó kelet-európai országok részvényeiben a jelenleg uniós tagországokban. Az utolsó három évben történt kelet-európai, oroszországi és kínai befektetések alakulását sikersztoriként emlegetik a nyugati elemzők.
Az amerikai hírszerzés szerint az elmúlt két évben sikerült jelentősen meggyengíteni az al-Kaida terrorhálózatot. A CIA-jelentést egy nappal a szeptember 11-i terrortámadás évfordulója előtt hozták nyilvánosságra Washingtonban.
Romlanak a gazdasági mutatók. A világban már érzékelhető fordulat Magyarországot még nem érintette meg. Miért maradtunk le? Kinek higgyünk és kit hibáztassunk?
Az egyéni számlás nyugdíjrendszer bevezetésével áláthatóvá és előre kiszámolhatóvá válnak a nyugdíjak, de a rendszer alacsonyabb nyugdíjat eredményez, mint a jelenlegi, a ledolgozott évek és a jövedelem alapján kiszámított - összegezte véleményét Banyár József, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) vezető biztosítási szakembere a napokban tartott, a lehetséges és kívánatos nyugdíjrendszert körvonalazó sajtóbeszélgetésen.
Az amerikai utazási irodák Romániát a második helyre teszik az „új" európai úti célok rangsorában, melyeknek nagy esélyük van arra, hogy népszerűekké váljanak a turisták között, áll az American Express cég és a Travel&Leisure folyóirat megrendelésére készült tanulmányban, melyet a Mediafax román hírügynökség idéz.
A fogyasztói árkiegészítésről szóló törvénytervezetet véleményezte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Akár 33-35 százalékos költségnövekedésre is számíthatnak az utasok, ha a mostani törvénytervezeteket elfogadják.
A Belügyminisztérium egyik hivatala úgy szolgáltat ki törvényesen az állampolgárokról személyes adatokat magáncégeknek, akár 6 forintért, hogy előtte nem kéri ki az érintettek hozzájárulását.
A vasárnapi svéd euróreferendum közeledtével egyre jobban szűkül az egységes európai valuta bevezetését ellenzők és támogatók tábora közötti különbség. A dolgok jelenlegi állása szerint könnyen meglehet, hogy a svéd korona sorsát a bevándorlók döntik el, akiknek nagy része nem is tud arról, hogy Svédországban népszavazásra készülnek.
Légicsapással válaszolt az izraeli hadsereg a keddi merényletekre. Gázában, a Hamász egyik vezetőjének háza ellen intézett támadást. Mahmúd Zahar a támadásban megsebesült, a palesztin biztonsági szolgálat szerint legalább hárman meghaltak.
A következő hónapban bevezetendő új húszdolláros bankjegyen a hagyományokat felrúgva nem csak a fekete és a zöld fog dominálni. A hamisítások megnehezítésére új színek is felkerültek a Fed palettájára.
A nyugati világ minden negyedik kutyája és macskája túl kövér, s fogyókúrára lenne szüksége ahhoz, hogy ne legyen cukor- vagy szívbeteg - állítja egy amerikai jelentés.
Év végére, jövő év elejére várhatóan megváltozik a Bóly Rt. tulajdonosi struktúrája; nem dőlt el, hogy a privatizációra nyílt, vagy zárt rendszerben kerül majd sor, továbbá milyen szerephez jutnak majd a helyi szereplők, illetve pénzügyi, vagy szakmai befektetőket keres a tulajdonos ÁPV Rt. - mondta Varga Péter vezérigazgató.
A húszmilliós jegyzett tőkéjű részvénytársaság cégbírósági bejegyzése negyedével, egy hárommilliós kft.-é pedig 416 százalékkal nő jövő év elejétől, ha a parlament igent mond az illetéktörvény jelenlegi tervezetére – írja a Magyar Hírlap.
A csatlakozásra váró országok közül sem Lengyelország, sem Csehország nem kívánja teljesíteni az euró bevezetésének költségvetési hiányra vonatkozó kritériumát még 2006-ban sem - derül ki a varsói és a prágai kormány EU-nak megküldött előcsatlakozási gazdasági programjaiból (PEP).