Belföld

A PM már csak 3 százalékos növekedésre számít

A GDP idei növekedését a korábbi előrejelzésben várt 3,5 százalékról 3-3,5 százalék közé mérsékelte a Pénzügyminisztérium legfrissebb gyorsjelentése.

Az év elején a PM még azzal számolt, hogy az idén a bruttó hazai termék (GDP) legalább 4 százalékkal, vagy annál gyorsabban bővül. A szerdán nyilvánosságra hozott gyorsjelentés a júniusi 4,5 százalékkal szemben 4,8 százalékra növelte az államháztartás hiányát a GDP százalékában és fél százalékponttal, 5,5 százalékra növelte a folyó fizetési mérleg idei várható hiányát is.

A folyó fizetési mérleg hiánya az idén a tárca szerint 4-4,2 milliárd euró lehet, korábban 3,5-4 milliárd eurót vártak. Kis mértékben növelte a tárca a külkereskedelmi áruforgalom hiányára vonatkozó, korábbi 4-4,5 milliárd eurós előrejelzését, 4,5-5 milliárd euróra.

A gyorsjelentés szerint az infláció éves átlaga a korábbi prognózissal megegyezően 4,8-5 százalék lesz. A bruttó átlagkeresetek az idén 11-12 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig 16-17 százalékkal nőnek, az egy keresőre jutó reálbér 10-12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik