A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX a szerdai nyitást követő percekben 16 735, 80 ponton állt, amely jelentős 371,53 pontos és 2,17 százalékos esés a keddi záráshoz képest.
Már apad a Duna Budapestnél, ám az időjárástól függően jövő héten újra megkezdődhet az áradás a jelenleginél magasabb vízállással - közölte Horkai Miklós, az Országos Műszaki Irányító Törzs műszaki ügyeletese szerdán az MTI-vel.
A Vegyépszer építheti meg a Népszabadság információi szerint az M6-os autópálya M0-ás és az érdi tető közti 11,4 kilométeres szakaszát. A lakott területen haladó, rendkívül költséges beruházás közbeszerzési eljárásának eredményét pénteken hirdetik ki.
Három hétig tartó elkeseredett küzdelemben, jóval a korábban elképzelt ár feletti, 630 millió dolláros ajánlatával kaparintotta meg a Retek Inc.-t az Oracle. A vetélytárs SAP is erősít a kiskereskedelmi piacon.
Idén biztosan nem cserélik ki azt a hét-nyolcszázezer régi típusú forgalmi engedélyt, amit a ma hatályos szabályok szerint legkésőbb december végéig kellett volna bevonni.
Az izraeli Minrav vállalatcsoport 3 milliárd forintos beruházásában épül az összességében 336 lakásos, Napfürdő Otthonpark Pestszentlőrincen, amelynek 164 lakásból álló első két ütemét kedden avatták fel.
A KPMG tanácsadó cég az Európai Bizottsághoz fordult a telefonáfa ügyében – írja a NAPI Gazdaság. 2005. január 1-jétől a telefonáfa 50 százaléka nem helyezhető levonásba a korábbi 30 százalékkal szemben.
Áprilistól 136 orvossággal bővül a tb által támogatott 12 ezres gyógyszerkör, valamint a már tb-listán lévő 40 vérnyomáscsökkentő és antibiotikum ára 5–20 százalékkal csökken - olvasható a Világgazdaságban.
A Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) kisebbre szabott marketing-költségvetésének következtében idén nem készül a Tony Curtiséhez hasonló reklámfilm, de 2005-ben is hírességek alakítják Magyarország imázsát – írja a Napi Gazdaság.
A Déli pályaudvar lesz az első, amelyet a nagy csomópontok közül felújít a MÁV Rt. A rekonstrukcióhoz kapcsolódóan ingatlanfejlesztésre is sor kerül – jelentette ki kedden Mándoki Zoltán, a cég társ-vezérigazgatója.
A szabad demokraták háza tájáról Gombár Csaba, a szocialisták részéről Bihari Mihály az eheti kínálat. Hiller nem zárja ki pártpolitikus jelölését. Egyelőre csupán az egyeztetés menete körvonalazódik.
A 2002-es PHARE esetében az allokáció 94,79 százalékánál, a 2003-as program esetében pedig 69,9 százaléknál tartott a szerződéskötés 2005 március elején – adta hírül az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hivatala.
A koppenhágai repülőteret üzemeltető társaság, a CPH International A/S egy konzorcium élén indulna a Budapest Airport tenderén, és elsősorban a költséghatékonyságon valamint a kereskedelmi bevételek arányán javítana.
A Google elkezdte eltávolítani a híroldaláról az Agence France Presse (AFP) híreit, miután a a francia hírügynökség 17,5 millió dolláros kártérítést követel tőle, és hír és képlopással vádolta – adta hírül az Index internetes újság.
A Matáv igazgatósága kedden úgy döntött, hogy a 2004. évi eredmény alapján 70 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek minden 100 forint névértékű törzsrészvény után.
Elhárult az akadály HVB Bank Hungary és a Wiener Börse AG vezetése alatt álló osztrák bankkonzorcium elől, hogy többségi részesedést szerezzen budapesti értéktőzsdében.
A forint erősödött kedden a bankközi devizapiacon, az euróval 246,10/30 forinton kereskedtek, 15-25 fillérrel gyengébben a hétfői 246,35/45 forintos árfolyamnál. A forint 12,91 százalékon zárt a +/- 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 7 bázisponttal erősebben a hétfő délutáni helyzeténél.
A magyar főváros lépett előre a legnagyobbat azon a listán mely a megélhetés költségeit hasonlítja össze a világ nagyvárosaiban. Tokió és Teherán a lista két végén.
A kormány által elfogadott felsőoktatási törvénytervezet óriási problémákat oldhatna meg: például a friss diplomások automatikus munkanélkülivé válását. Kritikusok szerint viszont túl sok kompromisszum született.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 498,48 pontos erősödéssel, 17 107,33 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 3 százalékos erősödés. A Richter csaknem 5 százalékos erősödésével a korábbi értékvesztéséből korrigáltak a kereskedők.