Belföld

Versenyhivatali eljárás indult a Pesti Est ellen

Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt eljárást indított a versenyhivatal a Pesti Estet kiadó Est Media ellen – írja a Világgazdaság.

Az ingyenes programmagazinok több milliárd forintos piacán vezető kiadónak tavaly óta két riválissal, az Flyerzzel és az Exittel kell megküzdenie. A vetélytársak azonban egyelőre nem tudnak érvényesülni a stratégiai pontokon: mozikban, gyorséttermekben és plázákban.

A GVH-nál megerősítették az eljárás megindulásával kapcsolatos információinkat, jelezvén azt is: a GVH-nál február 28-án indult el az eljárás.

Kilenc hónapnyi piaci jelenlét egyértelműen azt mutatja, hogy a stratégiai pontokra nem tud bejutni a Flyerz – nyilatkozta lapunknak Fellner Krisztián, a Flyerzt jegyző Medianow Kft. egyik tulajdonosa. Jelezte azt is: piackutatásaik során már feltételezték, hogy kizárólagos szerződések vannak az Est Media és több fontos terjesztési pont között, de hittek benne, hogy idővel, ha valós alternatívát nyújtanak, akkor megszűnik az egyoldalú rendszer. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.