Belföld

A dánok rástartolnak Ferihegyre

A koppenhágai repülőteret üzemeltető társaság, a CPH International A/S egy konzorcium élén indulna a Budapest Airport tenderén, és elsősorban a költséghatékonyságon valamint a kereskedelmi bevételek arányán javítana.

“Az idén a Budapest Airport a legfontosabb cég az akvizíciós listánkon” – árulta el kedden Rasmus Christiansen a CPH International alelnöke kedden az MTI-nek, és megerősítette, hogy cég indulni kíván a Budapest Airport hamarosan megjelenő privatizációs pályázatán. A jogi tanácsadót már kiválasztották, a pénzügyi tanácsadóról pedig várhatóan a jövő héten döntenek. – mondta.

A dán társaság szerint a Budapest Airport jelentős fejlődés előtt áll, adottságai, versenyhelyzete jó, a pályázat megnyerése esetén az új tulajdonos javítana a költséghatékonyságon és növelné a kereskedelmi bevételek arányát.

Példaként említette az alelnök, hogy a mintegy 1 millió lakosú Koppenhága repülőtere a skandináv térség „tengelyeként” a központi repülőtér19 millió utast fogad évente és hatszor annyi áruforgalmat bonyolít, mint Ferihegy. Az alkalmazottak száma 1600, rajtuk kívül mintegy 22 ezer embernek ad munkát a repülőtér környezete. “Meggyőződésünk, hogy Budapesten is komoly fejlődési potenciál van az utas- és a teherforgalomban egyaránt” – mondta az alelnök. Véleménye szerint várható, hogy a repülőtér környékén megjelenő iparágakkal egy kisebb “repülőtéri város” alakul ki Ferihegyen.

A pályázaton CPH egy vagy két tag mellett egy konzorcium vezetőjeként indulnának. A BA megvásárlásához szükséges saját tőke döntő részét a CPH biztosítaná, a vételárat önerőből és hitelből finanszíroznák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik