Belföld

A Posta előbb szállítja a 13. havi nyugdíjakat

Húsvét előtt, a vártnál hat nappal korábban fejezik be a postások a 13. havi nyugdíjak kézbesítését - közölte kedden a Magyar Posta Rt.

A változás 280 ezer nyugdíjast érint, akik a kormány február 9-i döntése értelmében már márciusban kézhez kapják 13. havi járandóságuknak az év első felében esedékes részét – áll a posta közleményében.

A májusi folyósítást előre hozó intézkedéssel fejenként átlagosan 23 ezer forinttal magasabb bevételre számíthatnak a nyugdíjasok ebben hónapban.

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője korábban azt mondta, hogy a nyugdíjfolyósító szervezetekkel történt megállapodás értelmében a Magyar Postának március 31-ig kellett volna befejeznie a 2,1 millió utalvány kézbesítését. Most ehhez képest hat nappal korábban jutnak el a nyugdíjasokhoz a postások.

A Post arra figyelmeztet, hogy nyugdíjasok lehetőség szerint tartózkodjanak otthon az előrehozott időpontban, mert nem kapnak előértesítést a nyugdíjkifizetés időpontjának változásáról.

Azok a nyugdíjasok, akiket az előrehozott kézbesítés időpontjában a postások nem találnak otthon, a nyugdíjnaptár szerinti eredeti időpontban kapják meg havi járandóságukat – közölte Tomecskó Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik