A forint árfolyama látványosan gyengült az elmúlt hét közepén, Járai Zsigmond jegybankelnök szóbeli intervencióját követően. A szavakat ma gyakorlati lépés követheti, de a várakozások szerint csak tyúklépés.
A bajor HVB bankcsoport közép- és kelet-európai tevékenységét végző osztrák BA-CA hétfőn bejelentette, hogy aláírta a megállapodást a szerb Eksimbanka megszerzéséről.
Egyre többen kötnek kötelező biztosítást a világhálón: 2002-ben 1600, 2003-ban 18 ezer, 2004-ben a hét on-line biztosítási alkuszcég legnagyobbja, a Netrisk egymaga 12 ezer új biztosítást kötött.
Komoly nehézségek elé néz a hétfőn hivatalba lépett Európai Bizottság. A grémium buktatókkal nehezített megválasztása után máris két biztos körül gyülnek a viharfelhők.
Az idén a harmadik negyedévben az állampapírpiacon szembetűnő volt a biztosítók és nyugdíj-pénztárak állományának növekedése, a hitelintézeti szektor részesedésének csökkenése mellett - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.
Magyarország jövő nyáron egy századot küld a NATO iraki kiképzőbázisára, ahol a katonák a kiképzésen kívül más feladatot is elláthatnak - jelentette ki Juhász Ferenc honvédelmi miniszter.
Nem csoda, hogy Draskovics Tibor annyira ragaszkodik az uniós bírálatok tárgyává lett evához. Ez az adónem a Pénzügyminisztérium egyik sikere. Érdemes húznia az időt, hiszen minden evás év ajándék a kormányzatnak.
A PeopleSoft igazgatótanácsa ismét elutasította az Oracle immár 9,2 milliárd dolláros ellenséges átvételi ajánlatát, továbbra is elégtelennek minősítve az egy részvényért ígért 24 dollárt.
Az építőipari termelés volumene 2004 szeptemberében kiigazítatlan adatok alapján és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 0,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A német E.ON közüzemi szolgáltató várhatóan hozzásegíti az orosz Gazprom gázipari vállalatot, hogy erőteljes ajánlatot tehessen a Juganszknyeftyegazra - mondták nemzetközi jogászok és piaci elemzők hétfőn Moszkvában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7 pontos csökkenéssel, 14 178 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,05 százalékos csökkenés. A piac üzletkötők szerint, kívár a Monetáris Tanács kamatdöntéséig.
Irak legfontosabb hitelező országai a hét végén Berlinben elvi egyetértésre jutottak a háború dúlta állam adósságának 80 százalékának elengedéséről. A megállapodáshoz csatlakozott Oroszország is.
Orbán Viktor szerint a határon túli magyarok nem eszik el senki elől a kenyeret, egyszerűen csak útlevelet szeretnének, mert ez biztonságot ad számukra.
Alkotmánysértő a rendőrségi gyakorlat, miszerint a tiltott helyen ajánlkozó örömlányok kuncsaftjait a tanúskodás fejében csak "figyelmeztetik", míg a prostituáltakat bíróság elé állítják - olvasható a Népszabadságban.
Akár már áprilisában új tulajdonosa lehet a Balatontourist Idegenforgalmi és Kereskedelmi Rt.-nek, és még idén dönthet a Balaton Hajózási Rt. sorsáról a kormány.
Az utolsó nagy brit autómárka, az éppen századik születésnapját ünneplő Rover is elveszti önállóságát, és várhatóan 2005 elején a kínai SAIC tulajdonába kerül.
Mintegy húsz kínzóhelyiséget találtak az amerikai katonák Fallúdzsában azóta, hogy november 8-án megkezdték a Bagdadtól nyugatra lévő város ostromát - közölte egy amerikai tiszt.
Mind Viktor Juscsenko, az ellenzék jelöltje, mind Viktor Janukovics kormányfő kampányirodája a saját jelöltje győzelmét hirdette ki vasárnap este az ukrán elnökválasztás második fordulóját követően.
A Pénzügyminisztérium szerint az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) nem elfogadhatatlan az Európai Unió számára, de ha további konzultációk során sem fogadnák el az adónemet, akkor készek az Európai Bíróság elé vinni az eva ügyét.
Csöbörből vödörbe kerülhet új uniós biztosi feladatkörével Kovács László, akinek az energiaügy után adó- és vámpolitikai felkészültsége is kérdéses. Biztosként pedig akár Magyarországgal is meggyűlhet a baja...
A nagyvagyonokat kezelő private banking üzletágak komoly verseny nélkül is rohamtempóban bővülnek. Az szolgáltatás ugyanakkor sok esetben alig takar többet az átlagos ügyfélkezelési gyakorlatnál.