Egy Angliában élő nő arról mesélt egy élettörténeteket bemutató YouTube-csatornán, hogy egészen ötvenéves koráig egyedül hordozta magával a titkot, hogy a szülei édestestvérek voltak – írja a Sun.
Hatvanöt évvel ezelőtt jött a világra Teresa Weiler Angliában, aki két és fél éves korában került a nevelőszüleihez. Terence és Truda sajátjukként nevelték fel a lányukat, aki úgy emlékszik vissza, hogy nagyon boldog gyerekkora volt két idősebb fiútestvére mellett. A szülők elárulták neki, hogy örökbe fogadták, de keveset tudott a biológiai szüleiről, és nem is tervezte felkutatni őket; mindössze annyi információja volt, hogy az anyja valószínűleg ír származású, és nem volt férjnél, amikor teherbe esett vele.
Teresa Weiler a húszas évei elején járt, mikor megszületett az unokaöccse, amitől benne is megmozdult az anyai ösztön, így gondolta, érdemes lenne utánajárni, kik a valódi szülei. Kikérte a szociális szolgálattól az örökbefogadási nyilvántartását, majd elutazott a hivatalhoz, hogy elolvassa a dokumentumokat – és amit azokban talált, örökre megváltoztatta az életét.
Először azt olvastam, hogy az anyám, mint azt addig is tudtam, hajadon volt. Csak 16 éves, így nem volt abban a helyzetben, hogy felneveljen, de ahogy tovább olvastam az oldalt, elkezdtek részleteket közölni más emberekről is, beleértve az apámat. Kiderült, hogy az apám az anyám testvére, aki 14 éves volt, mikor megfogantam
– meséli Weiler az interjúban.
A jelenleg 65 éves nő, amikor szembesült a tényekkel, fizikailag rosszul lett, és úgy érezte: „hirtelen egy szörnyű és piszkos titokká változott az élete” a vérfertőzés miatt. Azt gondolta, hogy méltatlan a nevelőszülei szeretetére, és ha ez tudták volna róla, akkor biztosan nem fogadják örökbe. Weiler senkinek sem árulta el, amit felfedezett, és úgy döntött, bármennyire is szeretett volna, soha nem lesz saját gyereke, mert nem vállalhatja a kockázatot, hogy a kicsi valamilyen fogyatékossággal szülessen meg. Mindig, amikor egy kapcsolata már komolyra fordult volna, véget vetett neki, és amikor arról kérdezgették, miért nincs még gyereke, különféle kifogásokat hozott fel.
Nagyon jó kapcsolatot építettem ki az összes unokahúgommal és unokaöcsémmel; ez volt a kompenzációm: ha nem lehetek anya, én leszek a legjobb nagynéni.
Miután évekig együtt élt a titkával, 1985-ben egy lépéssel tovább merészkedett, és elhatározta, hogy megpróbálja a szülei szemszögéből is megérteni a történteket, és szemtől szemben találkozik velük. Sikerült felkutatnia az anyja címét, de a találkozó nagyon felkavarta: miután bekopogott a házba, az anyja nyitott ajtót, de a sarokban ült egy férfi is, aki megszólalásig hasonlított rá, és biztos volt benne, hogy ő az apja, a szülei pedig még mindig együtt élnek. Teresa Weiler dühösnek érezte magát, és szerinte bármit kérdezett, nem válaszoltak a kérdéseire, illetve hazudtak neki. Néhány héttel később megpróbálta felhívni az anyját, hogy folytassák a beszélgetést, de már nem vették fel a telefont, és a szülei elköltöztek arról a helyről, ahol megtalálta őket.
Ezután Weiler újabb 15 évig élt egyedül a titokkal, míg 41 éves korában megosztotta azt egy barátjával, aki undor és megvetés helyett együttérzéssel fordult felé. Az ötvenedik születésnapja előtt a családjával is leült beszélgetni, akik hasonlóan megértőek voltak, és egyedül az bántotta őket, hogy a lányuk ilyen sokáig élt egyedül ezzel a teherrel.
