Szórakozás

Delhusa Gjon a gyerekvállalásról: Fanni arra jutott, inkább maradjunk ketten

Sárosi Zoltán / RTL Klub
Sárosi Zoltán / RTL Klub
44 évvel fiatalabb szerelme saját bevallása szerint túlságosan is élvezi a közös életüket és a karrierépítést.

Delhusa Gjon és 44 évvel fiatalabb párja, Fanni a Meglepetés magazinnak adtak interjút, melyben meséltek a megismerkedésükről, illetve arról is, hogyan gondolkoznak a családalapítást illetően. Mint kiderült, Fanni több mint tíz évvel ezelőtt, a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban figyelt fel a zenészre: karizmatikusnak, határozottnak és kiváló konfliktuskezelőnek látta, ezért üzeneteket írt neki. Bár nem számított rá, az egyikre végül választ is kapott.

Barátokként kezdték, a kapcsolatuk pedig később szerelemmé érett. A lány még az ígéretes úszói karrierjét is maga mögött hagyta, hogy Győrből Budapestre költözzön az énekeshez, és elkezdhessék a közös életüket.

Saját bevallásuk szerint mindig az adott pillanatot élik meg, nem terveznek előre. Hisznek abban, hogy sokáig együtt lesznek még, arról viszont lemondtak, hogy közös gyereket vállaljanak.

Nem zárkóztam el ez elől, de megkérdeztem Fannitól, fel van-e készülve arra, amit a család jelent? Hogy megszűnik ez eddigi színes életünk, a motorozások a természetben, a sok közös utazás, a rengeteg élmény, amit akkor szerzünk, amikor az élő koncertekkel együtt járjuk az országot. A spontán létezésünk romantikája hirtelen átalakul szülői kötelezettségekké és a kapcsolatunk is óhatatlanul változni fog. Fanni belegondolt ebbe, és arra jutott, inkább maradjunk ketten

– árulta el zenész, mire a kedvese hozzátette: nem éli meg lemondásként, hogy az anyaság helyett a karrierjét és a szerelmével való közös életet választja, hiszen mint mondta, túlságosan élvezi mindkettőt.

Az énekes azt is megosztotta a lappal, hogy nemrég lótartásba kezdtek, a párja ugyanis nagyon vágyott saját hátasra. Az ellátásukhoz nem fogadtak fel szakembert, együtt gondoskodnak a lovaikról.

Mi foglalkozunk velük, ami komoly közös felelősségvállalás, akárcsak a gyerekek. A velük való törődés is új színt hozott az életünkbe, mint annyi minden, amivel évről évre gazdagodik a szerelmünk

– fűzte hozzá Delhusa, akinek egyébként három gyereke született a korábbi kapcsolataiból.

Kapcsolódó
Delhusa Gjon elárulta, hogy három gyereke van
Az énekes a húszas évei végén lett először apa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik