Az öböl felénél megint hozzám szegődött egy csapat delfin, és egészen az öböl bejáratáig kísértek, vidám játékukkal felvidítva. A Jóisten, amikor teremtette a delfineket, valami különlegeset adott nekik, ami más vadon élő állatokban nincs meg – hogy keresik az ember társaságát, és látszik rajtuk, hogy szeretnek
– ez az idézet egy magyar utazó, Varga Árpád Facebook-profiljáról származik, illetve, hogy pontosabbak legyünk, a Gina nevű hajójának szentelt oldalról – a 42 láb hosszú, Jeanneau márkájú Sun Odyssey 42.1 típusú vitorlás fedélzetén a hatvanhét éves férfi épp megkerüli a Földet. Telefonon értük utol.
* * *
Ha jól számolom, reggel hét óra van Valdiviában. Milyen az idő ott ilyenkor?
Így van, négy órával van kevesebb, mint otthon. Hajnalban 6–8 Celsius-fok van, délutánra egész kellemes idő szokott lenni, 25–28-ig kúszik fel.
Miközben épp Chilében van, és alkatrészekre vár a kikötőben, a Facebookon egy 1996–1997-es dél-amerikai bicikliút emlékeit osztja meg. Jól sejtem, hogy nem akkor kezdte a világjárást?
Korábban, de nem sokkal: Egyiptom és Izrael volt az első távolabbi utazás 1989-ben, a nyitás után. Voltam azóta biciklitúrán Tibetben, Új-Zélandon és Norvégiában, egyszer pedig végig tekertünk a fiammal az Alpok főgerince mellett. Az Alpokba sokat jártam hegyet mászni is, a nyolcvanvalahány, négyezer méter feletti csúcs több mint felét megmásztam.
Mikor és honnan indultak Ginával a Föld megkerülésére?
Július 21-én a horvátországi Orebićből. Ott várt rám a hajó, amit 2019 januárjában vásároltam egy helyitől. Helyet is adott vele olcsón, ami Dalmáciában a horrorisztikus kikötői árak mellett nem kis dolog.
És ha már lett egy szuper vitorlása, egyértelmű volt, hogy Föld körüli útra indul vele?
Kicsit korábban találtam ki: gyerekkori álmom volt egy hosszabb vitorlástúra. Mostanra sikerült idáig eljutnom. Felújítottam kicsit Ginát, felszereltem, hogy alkalmas legyen ekkora útra, levizsgáztattam óceáni kategóriára, majd miután másfél évet vitorlázgattam a Földközi-tengeren, eldöntöttem, hogy elindulok.
Volt-e a start előtt bármilyen célkitűzés – például, hogy nagyjából mennyi idő alatt szeretné megtenni az utat?
Van céldátum, de hál’ istennek nem kőbe vésett. Ha nem érek addigra haza, akkor majd hazaérek egy évvel később. Egyelőre nagyjából tartom a menetrendet, de ebben a helyzetben, ami most van a világban, nagyon nehéz tervezni. Legtöbbször improvizálnom kell.
Mi a bizonytalanság legfőbb oka? A koronavírus?
Sajnos igen. Így nehéz tervezni. A Zöld-foki-szigeteknél több hajóval együtt voltunk, rajtam kívül még hárman akartak ezen az útvonalon Chilébe jutni, de végül egyikük sem mert elindulni, merthogy Chilét lezárták. Hát én elindultam. Aztán szerencsém volt, mert Puerto Williamsben egy olyan kikötőkapitánnyal akadtam össze, aki azt mondta, bár az országba nem enged be, mert azt nem lehet, ad egy olyan útvonalengedélyt, amivel a chilei vízi útvonalakat használhatom – csak nem szállhatok partra. Azóta itt, Valdiviában a magyar nagykövetség közbenjárására kaptam egy engedélyt, hogy a javítás idejére kimehetek a partra.
Láttam egy valdiviai fotót, nagyobb társaságban ül egy asztalnál, senkin sincs maszk. Ezek szerint a közhangulat nincs összhangban azzal, hogy az országban épp nagy a szigor.
Az országot lezárták, mindenhol maszkot kell viselni, nem lehet este kimenni – épp, ahogy Magyarországon. Itt a kikötőben viszont senki nem hord maszkot, elvagyunk a magunk kis zárt világában.
Mit visz magával az ember egy Föld körüli útra? Mennyi ruhát, mennyi élelmiszert?
Először is a hajót kell felszerelni, hogy alkalmas legyen egy ilyen hosszú útra. Ez a legfontosabb. Kell vinni megfelelő mennyiségű ivóvizet – ehhez vagy elég nagy tartály szükséges, vagy vízsótalanító. Nekem ez utóbbiból csak egy kis kézi van, vészhelyzetre. Aztán kell üzemanyag, hogy ha netán nem tudok vitorlázni vagy baj van, tudjak motorozni. Kajából jól bespájzoltam a Kanári-szigeteken, egész sokáig kitartott, még most is van egy csomó konzervem, de minden más elfogyott, úgyhogy itt kell majd feltölteni a hajót egy esetleges hosszabb útra, mert könnyen lehet, hogy a csendes-óceáni szigeteket is lezárták vagy lezárják. Elvileg Francia Polinéziába be lehet menni, és talán Fidzsin ki lehet kötni, de egyelőre minden bizonytalan.
Tehát a következő néhány megállóhely még kérdéses?
Abszolút. Még az is előfordulhat, hogy megpróbálok Peruban kikötni, épp intézik nekem. Szerencsére mindig találok jó embereket, akik segítenek. Peruban ráadásul van egy régi magyar biciklis cimborám, lehet, hogy őt meglátogatnám, elmennénk egyet tekerni – a változatosság kedvéért.
Van az útvonalon erősen bakancslistás helyszín?
Kettő is. Az egyik Patagónia volt, ahonnan rengeteg élménnyel távoztam, a másik Polinézia lenne, de az, mint mondtam, sajnos egyelőre bizonytalan.
Mit csinál földkerülés közben, azon kívül, hogy kirándul, különböző hőmérsékletű medencékben fürdőzik, nézi az állatokat, fotózza a tájat?
Leginkább vitorlázok. Mert nagyon szeretem csinálni. Rengetegen kérdezték, nem unalmas-e az óceán. Nem, mert vitorlázok, az nekem bőven elég. És hát vannak olyan viszonyok, amikor nem is tudna unalmas lenni: a déli Atlanti-óceán és Dél-Patagónia például az egész földkerülés legkeményebb, legveszélyesebb szakaszai – időjárás szempontjából és technikailag is.
Voltak húzós pillanatok?
A Falkland-szigetektől északra belefutottam egy viharba – azért az kemény volt. A nyomkövetőn is látszik, hogy egy szakaszon visszafordultam. Arra tudtam vitorlázni, mert arra vitt a szél. De utána egészen a Tűzföldig olyan szeszélyes, megbízhatatlan időjárás volt, hogy minden nap történt valami durvaság. Hideg volt, rettenetes szél, néha jégeső esett. Kemény volt, de megérte, mert gyönyörű helyeket láttam.
Gondolom, ha valaki elindul egyedül egy Föld körüli vitorlás útra, akkor nem az az ijedős típus. Volt azért, hogy azt érezte, jobb lenne inkább otthon tévézni?
Aki ilyenekbe belevág, sokszor teszi fel magának egy-egy húzós pillanatban a kérdést: „Mit keresek én itt?”. De ez a pillanat hamar elmúlik, mert ilyenkor kemény munkára van szükség, nincs idő agyalni. Utána meg jönnek a szép pillanatok. Aki azt mondja, hogy még sosem ijedt meg, az valószínűleg csak letagadja.
És mi a helyzet a magánnyal?
Néha jó lenne egy társ a hajón, de túlteszem magam ezen. Sokszor voltam már egyedül nagyobb utakon, jól elvagyok.
Van ebben az egészben egy kis menekülés is? Mondjuk a mindennapok elől.
Ilyesmiről szó sincs. Szerencsére jó családi hátterem van, a feleségemmel negyvenhat éve élünk együtt, van két gyerekem, nyolc unokám. Élvezem a munkámat is, egy dióültetvényt vezetek Vas megyében. Tehát nincs mitől menekülnöm – egyszerűen csak eljutottam oda, hogy nyugdíjas koromban végre azt csinálhatom, amihez kedvem van, határidő nélkül.
Az olvasók egy része biztos ezen a ponton horkan fel, hogy „jó, de miből?”. A régi utazónaplójában említette, hogy szponzor támogatja az utat. Most is így van?
Ja, az csak vicc volt. Soha nem szponzorált senki, nem is kértem soha. Saját forrásból utazom.
Mennyire folynak össze a napok az óceánon? Emlékszik, hogy mit csinált karácsonykor vagy szilveszterkor?
Nem mosódnak össze, ráadásul amikor épp úton vagyok, napi rendszerességgel naplót vezetek, soha nem fekszem le úgy, hogy ne írnám le az aznap történteket. Tehát pontosan tudom, hogy mikor hol voltam, és mit csináltam. Csak azt nem tudom, hogy mikor mit fogok csinálni.
Nyolc hónapja úton van – milyen tapasztalatai vannak a kultúrákról, emberekről?
Mint mindenhol, itt is vannak mindenféle figurák, de nekem valahogy mindig sikerül olyan jó emberekkel találkoznom, akik barátságosak, akik segítenek. Volt, hogy halászoktól akartam venni üzemanyagot, adtak, de nem fogadtak el érte pénzt. Csupa jó tapasztalatom van – ami meg nem jó, azt el kell felejteni. Így kell hozzáállni.
Erről jut eszembe: észrevettem, hogy minden fotón mosolyog. Egy otthoni nagybevásárlásnál vagy munka közben is tud ennyire pozitív lenni?
Próbálok ilyen lenni. Csak úgy érezheti jól magát az ember, ha kívül és belül is tud mosolyogni – ha harmónia van a lélekben, a testben.
Azért most biztos az is hozzátesz a pozitív látásmódhoz, hogy amikor reggel felébred, delfineket, fókákat vagy pingvineket lát maga körül. Mi volt az eddigi legjobb állatos élménye?
A delfinek állnak a legközelebb a szívemhez. Amikor megjelennek a hajó mellett, önkéntelenül is nevetek, és beszélgetni kezdek velük. Fantasztikus élőlények, valahogy annyira feldobnak mindig, szinte érezni, hogy szeretik az embert.
Annak ellenére, hogy nehéz tervezni és nincs fix dátum a visszaérkezésre, vannak főbb mérföldkövek, és azokhoz körülbelüli időpontok?
A következő nagy etap az lenne, hogy itt, a Csendes-óceánon kellene valahogy átkelnem. Körülbelül egy év múlva kellene a Jóreménység-fokát megkerülnöm, akkor van arrafelé jó idő. Ez egy sarokpont, ha ezt nagyjából tartom, akkor tudok hazaérni 2022 nyarán. Ha nem, akkor később.
