Szórakozás koronavírus

Istenes Bence a koronavírus összes tünetét produkálta

Két hétig volt nagyon beteg, tüdőgyulladása is volt, de teszje negatív lett.

Az elmúlt két hétben nagyon beteg voltam, ezt nem mondtam nektek. Rólam tudni kell, hogy soha nem vagyok beteg, másfél éve voltam utoljára, de most nagyon legyűrt. Arra nem volt erőm, hogy a vécéig elmenjek, tüdőgyulladásom volt, nagyon ki voltam. Ritkán vagyok én ennyire rosszul és ennyire beteg. Őszintén szólva egy kicsit befostam és azt gondoltam, hogy elkaptam a koronavírust

– mondja új youtube-os videója elején Istenes Bence, aki nemcsak maga és családja miatt aggódott, de azért is, mert nem sokkal előtte fejezték be az Álarcos énekes forgatásait. A műsorvezető aztán elmondta, hogy mivel a koronavírus összes tünetét produkálta, csináltatott tesztet, aminek eredménye negatív lett, vagyis nem koronavírusos. Ehhez mondjuk hozzátette, hogy azóta persze már volt kétszer vásárolni, vagyis simán elkaphatta.

Majd kifejtette azt is, hogy Bajorországban, ahol jelenleg családjával él, kijárási korlátozásokat vezettek be, majd beszélt egy Spanyolországban élő ismerősével is, hogy elmondja, ott milyen a helyzet.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik