Szórakozás

Kylo Ren szerepével még vagy tíz évig küzdenie kell Adam Drivernek

A szeptember 11-i terrortámadás miatt lépett a seregbe, majd egy sérülés miatt két év után leszerelt. Pár évre rá lett sikeres Hollywoodban, ahol szinte csak a legnagyobb rendezőkkel dolgozik, mégis a legtöbben a Star Wars-szerepe miatt ismerik. Nevezték már űrlénynek, furcsa fejűnek, szótlannak és ijesztőnek, de valahogy mégis csak elismerő és pozitív dolgokat olvasni és hallani róla. Legutóbbi alakítása miatt jelenleg ő az egyik esélyes az Oscar-díjra.

Imádtam tengerészgyalogos lenni, erre vagyok talán a legbüszkébb az életemben: marha jó volt fegyverrel tüzelni, drága dolgokat vezetni és felrobbantani. Mégis az tetszett a legjobban, hogy különc, de remek srácokat ismertem meg a seregben, akik Amerika legtávolabbi szegletéből érkeztek

mesélte Adam Driver még 2016-ban egy TED-előadásban, aminek apropója az volt, hogy elmondta, miként lett belőle színész. A különcsége továbbra is védjegye, mert nem szeret mosolyogni, utálja magát visszanézni a vásznon, ám ezektől csak árnyaltabb lesz az emberek róla alkotott képe. A harminchat éves Driver szokatlan arca Hollywoodnak, csöndben éli az életét, miközben rendre megtalálják a díjak.

Tizenévesen a kortársait püfölte

Driver egyáltalán nem volt jó gyerek. Indianában nevelkedett, kamaszként apjától vallási tanácsokat kapott, amit nem csípett túlzottan. A kilencvenes években csak botladozott az iskolában, leginkább Chuck Palahniuk regénye, a Harcosok klubja hatott rá. Emiatt alapított ő is egy küzdőklubot, amiről a Rolling Stone magazinnak beszélt először. Az interjúban azt mondta, éjszaka többedmagával kimentek a semmi közepére, és addig ütötték egymást, amíg bírták szusszal. Több szabály is volt, a herékre például nem volt szabad ütni, Driver pedig a környék legkeményebb srácait találta meg magának. Ezen kívül gyújtogatni is szerettek, vagyis egyik balhéból keveredett a másikba. Az érettségi után kocsiba ült az összes cuccával, hogy majd megveti a lábát Hollywoodban, de félúton lerobbant az autója, sok pénz elment szerelőre és motelszobákra, a szerepek pedig nem találták meg. Visszaköltözött az általa csak porfészekként aposztrofált kisvárosba, a családi házuk hátsó szobájába (amit havi kétszáz dollárért, azaz hatvanezer forintért bérelt szüleitől), és telemarketingesnek állt, füvet nyírt, céltalanul tengette az életét.

Majd jött 2001. szeptember 11-e, Driverben pedig feltámadt a hazafiasság, ahogy arról TED-előadásában beszélt:

Felhúztam magam a dolgon, idegesített a kormányzat, a szüleim, alacsony volt az önbecsülésem a szar melómtól, ezért jelentkeztem tengerészgyalogosnak.

Két évet töltött ott, és már épp az iraki háborúra képezték őket, mikor súlyos sérülést szenvedett egy biciklibalesetben, és hazaküldték. Azt mondta, őt nem gyötörték azok a lelki fájdalmak, amiket hallani lehet a leszerelt katonák esetében, de

neki is meg kellett küzdenie a társadalomba való visszailleszkedéssel.

A katonaság előtt is próbálkozott a Juilliard művészeti iskolában, de csak másodjára vették fel, ebben a katonaság is segített neki. Mint mondta:

Amikor leszerelsz a tengerészgyalogságtól, azt hiszed, bármire képes vagy. Emiatt is próbáltam meg újra a Julliardon. Úgy voltam vele, rosszabb úgysem lehet, simán túlélem. A Central Parkban is eléldegélnék, képes vagyok átvészelni mindent. Azt érzed ilyenkor, hogy a civil élet dolgai semmiségek ahhoz képest, ami a seregben van, persze ez a fajta magabiztosság tök hülyeség. De ez van, szétrombolnak mentálisan, fizikailag, verbálisan a seregnél, aztán meg azt gondolod, ide nekem az oroszlánt.

A színész még 2013-ban. Fotó: Larry Busacca/Getty Images

A Juilliardban nehezen bírta a „kiképzést”, de nem azért, mert nem volt szorgalmas, egyszerűen a katonaság alatt szerzett élmények maximalistává és szabálykövetővé tették. Nehezen fogadta el, hogy olyan durva dolgokat tettek hallgatótársai, mint a kitűrt pólóban mutatkozás, a pontatlanság, a motiváció hiánya. Miután lediplomázott, szereplőválogatásokra kezdett járni, a felkészüléseket katonaszigorral kezelte: „Mindenkit gyűlöltem, aki a castingokon a szobában volt. Ha meg nem jött össze a válogató, úgy voltam vele, amúgy is kibaszottul utáltam a többieket.”

Eastwoodtól Scorseséig

Legelső nagyjátékfilmje a J. Edgar – Az FBI embere volt, amit Clint Eastwood rendezett még 2011-ben. Rá egy évre Steven Spielberg is kinézte őt a Lincoln című életrajzi filmbe. Előbbiben Leonardo DiCapriót jelölték Golden Globe-ra, míg a Lincoln Oscart és Golden Globe-ot is kapott, vagyis a filmek sikerei miatt Drivert is megismerte a közönség. Már csak azért is, mert 190 centis termete és karakteres arcvonásait nehezen feledték az emberek. 2012-ben kapott szerepet az HBO Csajok című sorozatában, amiért három Emmy-díjra is jelölték. A főszereplő pasijának szerepére kerestek jóképű színészt, Driver – saját véleménye szerint – pont emiatt nem is számított arra, hogy megkapja a szerepet. De a rendező-főszereplő Lena Dunhamnek kimondottan tetszett Driver karakteressége, elhivatottsága a sorozattal kapcsolatban, így megnyerte a castingot.

Mondták már párszor, hogy szokatlan arcom van. De az én arcom az én arcom. Sok évet lehúztam a színészet előtt, és mondtak pár dolgot a fejemre

vélekedett a külsejét ért negatív megjegyzésekről.

Fotó: MPI67/Bauer-Griffin/GC Images

2014 februárjában derült ki, hogy a Csillagok háborúja új trilógiájában Driver lesz a főgonosz Kylo Ren. Három filmre szerződtek vele, és bár a trilógia nem aratott akkora sikert, mint azt várták – a harmadik, egyben utolsó epizódot a valaha volt legrosszabb Star Wars-filmnek választották meg –, Driver alakításáról elismerően beszéltek. Gyakorlatilag eggyé vált a karakterrel, ennek köszönhető a világhírnév. Mindent el lehetett adni Driver, pontosabban Kylo Ren arcával, a Disney marketingesei rápakolták őt uzsonnás dobozokra, kulcstartókra, meg még vagy kétszáz dologra, amit ilyen esetben el lehet képzelni.

Egy ilyen karakterből sokaknak nehéz kitörni Hollywoodban, Driver viszont sikeresen teszi. Eddigi filmes pályafutása alatt 94 díjra jelölték, ezekből 46-ot megnyert, tehát majdnem minden második jelöléséért díjat kap, az idei Oscar-gálán pedig a Házassági történet főszereplőjeként száll harcba az arany szoborért.

Egy új élmény

Aki látta már Driver bármelyik vörös szőnyegezését, annak feltűnhetett, hogy a színész viszonylag keveset mosolyog, ha pedig mégis, akkor olyan, mint akit elraboltak, és épp a szemével próbálja ezt közölni a kameráknak. Ezt nem mi mondjuk, ő maga jellemezte így a mosolyát a Saturday Night Live egyik januári adásában. A paródiashow-ban legelőször 2016-ban szerepelt, Driver népszerűségét pedig jól mutatja, hogy közel 50 millió megtekintéssel máig a második legnézettebb SNL-anyag a Star Wars Undercover Boss: Starkiller Base című rész, amiben ő szerepel.

Több nagy sikerű epizódja is volt az SNL-ben, az egyikben az Aladdin című mesét parodizálta Cecily Stronggal, ebben énekelt is Driver, a kommentelők itt is furcsa mosolyára hívták fel a figyelmet.

Az SNL-en túl Jimmy Fallon, Jimmy Kimmel és Stephen Colbert műsoraiban is feltűnt már vendégként, ezek az epizódok a YouTube-on is sok kattintást hoztak. Ennek ellenére a színész gyűlöli visszanézni magát a vásznon vagy a képernyőkön, ugyanis olyan hibákat talál, amit képtelen elfogadni. Ez a katonaságból, a maximalizmusából fakad, és ahogy említette egy interjúban, ő a színházból jött, ahol nincs lehetőség visszanézni a darabokat. Egyedül Az ébredő Erőt nézte meg premier előtti vetítésen, mert a CGI miatt zöld háttér előtt forgatták a filmet, és látni akarta, mi sült ki ebből.

A harminchat éves színésznek most fel kell készülnie arra, hogy a következő években a legtöbben Kylo Rennel fogják azonosítani, de ez őt állítólag nem zavarja, továbbra is megválogatja a szerepeit, rendszerint jó érzékkel. És bár a sztárallűrök hiánya, a csendes magánélet és a munkára való koncentrálás nem feltétlenül elegendő a hollywoodi népszerűséghez, Driver mégis olyan, akire egyaránt figyel Hollywood és a nagyvilág.

Kiemelt kép: Gareth Cattermole/Getty Images for Disney

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik