Az elmúlt közel hat év alatt három komolyabb párkapcsolatom is volt egymás után. Legalább egy-egy évig tartottak, és együtt is éltem több hónapig mindegyik barátnőmmel. Ezek a kapcsolatok hirtelen, egyik napról másikra mentek tönkre. Nem volt semmi előjele, csak elköltöztek. 25 éves vagyok, egyetemre járok mesterképzésre. Mindegyik kapcsolatom közt voltak szünetek, maguk a kapcsolatok rendben voltak, jó volt a szexuális életem is. A barátnőim rendezett, kulturált családból származnak, mindegyiküket az egyetemről ismerem. Ránézésre hétköznapiak, tehát nem plázacicák. A gondom az, hogy mindhárom barátnőm olyan férfira cserélt le, akinek épp, hogy megvan a nyolc általánosa, alkalmi munkából élnek, isznak, primitívek és igénytelenek. Volt szerencsém mindegyikükkel találkozni, a volt barátnőimmel rendszeresen összetalálkozok az egyetemen. Nem értem, miért történt ez velem, ráadásul háromszor egymás után.
Az olvasói levelet Kristóf küldte nekünk, ahogy mindenki másnak is, neki is álnevet adtunk és a dátumokat is módosítottuk, hogy senki ne ismerjen rá. A levelét lejjebb folytatjuk, tanulságos képet kapunk a huszonévesek ismerkedési szokásairól.
„Mindig kommunikáltunk és törekedtünk arra, hogy kellő egyensúly legyen a tanulás, a munka és a magánélet között. Magánéletünk nem csak a szexről szólt. Eljártunk kirándulni, színházba és múzeumokba. Igyekeztünk szem előtt tartani a másik igényeit. Ha valóban egy jobb srácra cseréltek volna le, aki már végzett és stabil egzisztenciával rendelkezik, megértettem és elfogadtam volna a helyzetet. Egy panelban élek albérletben. Szerencsére piacképes szakmát tanulok. Vannak terveim és arra törekszem folyamatosan, hogy ezek megvalósuljanak. Kész van a szakdolgozatom, megvannak a nyelvvizsgáim, a kötelező gyakorlatok, és több állásajánlatot is kaptam amiket ráérek a diplomaosztó után betölteni. Egyszóval nem vagyok egy elveszett ember. Ezen túl nincs három szemem vagy púpom ami miatt taszító lehetnék. Igaz nem vagyok egy Adonisz, de sportolok, ezért nyápic se vagyok. Az eddigi barátnőimet mind úgy ismertem meg, hogy hasonló értékeket vallanak, mint én, és a saját jövőjükkel kapcsolatban is hasonlóak az elképzeléseik. Ennek ellenére áprilisban harmadszorra szembesültem azzal a ténnyel, hogy a barátnőm egy olyan emberért hagyott el, aki munkásszálláson él, hébe-hóba dolgozik, nem tanult és semmiféle jövőképpel nem rendelkezik. A legutolsó barátnőmről tudom azt is, hogy még veri is. Ezt a jelenséget sajnos nem tudom hová tenni. Április óta voltam pár randevún. Az elmúlt fél évben egy lánynál se jutottam tovább a harmadik randevúnál. Vagy azért, mert már az első találkozón, körülbelül az első fél órában feltették a bűvös kérdéseket, hogy: milyen a balatoni nyaraló, melyik lakóparkban laksz, melyik cégnél vagy igazgató, satöbbi. Vagy azért, mert a harmadik találkozó után megszakadt a kapcsolat. Sajnos szomorúan tapasztaltam, hogy ezek a lányok is olyan emberek mellett kötöttek ki akik az ősbunkó kategóriába tartoznak. Félreértés ne essék, senkit sem akarok degradálni. Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki jut el az egyetemig, a munka meg nem szégyen és nem élünk kasztrendszerben. Ugyanakkor a kulturáltság és az igényesség szerintem nem iskolai végzettség vagy munkakör függvénye. A velem történteket nem tudom hová tenni. Ez most a divat, hogy tanult egyetemista lányok olyan férfit keresnek akinek vagy a bőre alatt is pénz van, vagy olyat amelyik hetente csak egyszer fürdik, vedel és még verekszik is? Vagy csak az én karmám rossz? Az elmúlt fél évben különböző csatornákon keresztül puhatolóztam magam után, mindenhonnan pozitív visszajelzéseket kaptam. Állítólag jó vagyok az ágyban és egy romantikus alkat vagyok, aki két lábbal a földön jár és a jég hátán is megél. A barátaimért és a családomért mindent megteszek, ha kell tűzön vízen át. Ezek után nem tudom, hogy hol a hiba! Ha csak egyetlen egy ilyen pofára esésem lett volna nem írnám ezt a levelet.”
Mit lehet tenni?
Klisének hangozhat, mégis van benne valami igazság, hogy a nők a rosszfiúkat szeretik. Bár ez erős általánosítás, és nem is kutatásokkal alátámasztott tény, egyszerűen csak arról van szó, hogy vannak kapcsolatok, amiknél ha minden jó és minden működik, hamar beáll az unalom. Nem biztos, hogy huszonévesen az a jó kapcsolat, amiben minden flottul működik és nem kell különösebben semmit sem tenni azért, hogy a párkapcsolatot megtartsák. Minden párkapcsolatnak megvan a maga dinamikája, és hogy megértsük, mi történik olvasónkkal, a legjobb ha ott kezdjük, hogy feltesszük a kérdést: mit akarnak a nők valójában? Ezt zömében sem a férfiak, sem a nők nem tudják megmondani, és nem is lehet általánosítani, hiszen minden egyes nőnek a saját személyisége, a pszichoszexuális fejlődése és a környezete határozza meg, hogy felnőtt nőként milyen férfire vágyik. A kedves férfiak jól bánnak a nőkkel, gondoskodnak róluk, odafigyelnek az igényeikre. Csakhogy ezekkel a tulajdonságokkal bizonyos nőknél lehetséges, hogy inkább megmaradnak a barátzónában, és nem is mozdulnak onnan tovább. Azt, hogy mit akarnak a nők a férfiaktól, 2008-ban két kutató, Buss és Shackelford vizsgálta meg egy felmérésben, aminek találó címet adtak: A vonzóbb nők mindent akarnak a férfiaktól. A kutatás nem feltétlenül reprezentatív (mindössze 107 férfit és 107 nőt kérdeztek meg), azonban ad egyfajta választ olvasónk kérdésére.
Az amerikai kutatás szerint ennyi mindent akarnak a nők a férfiaktól:
- jó gének: fizikailag férfias külső, legyen fitt, sportos, magas és szexuálisan vonzó,
- jó befektetési képesség: legyen képzettebb, idősebb és a legyen a nőnél jobb egzisztenciája,
- jó szülő: azok a nők, akik családalapításra vágynak, szeretnék a gyerekeket érzelmileg és fizikailag is jól nevelni, ezért számukra fontos, hogy érett legyen erre a férfi személyisége,
- jó partner: legyen szerető társ, amiben minden benne van.
Az amerikai kutatásból az derült ki, hogy a vonzóbb fizikai külsővel bíró nők – akik nagyon is tisztában vannak tulajdonságaikkal –, magasabb elvárásokat támasztanak a párkeresésben. Ezzel szemben a kevésbé vonzó nők csökkentik az elvárásaikat bizonyos tulajdonságokban, magyarul beérik kevesebbel. És hogy mennyire bonyolult is a párkeresés, az is bizonyítja, hogy ebben a kutatásban azt a következtetést is levonták a kutatók, miszerint a nők ezeket a tulajdonságokat nem egy, hanem több férfitől is beszerzik: ha valakiben nincs meg az egyik vagy másik, továbbállnak olyasvalakivel, akiben megtalálják a hiányzó részt. Elvileg az evolúciós pszichológia szerint így kapcsolják össze a legjobb tulajdonságokat a férfiaktól, és szereznek minél több kvázi jó gént az utódlást tekintve. Tehát a jófiú és a rosszfiú egyaránt vonzó lehet, akkor van probléma, amikor valaki ezt a kettőt egyetlen egy emberben szeretné megtalálni.
Az, hogy a nő mit akar a férfitól, a korral is változhat, azaz ha nem annyira szeretné valaki elkötelezni magát, akkor a külső vonzerő fontosabb lehet a belső tulajdonságoknál, de ha hosszú távra keres, akkor a külsőségek kevésbé lesznek fontosak. Az sem mindegy, hogy valaki az életszakaszának melyik részén jár, mást akar a férfiaktól egy 68 éves egyedülálló nagymama, és mást akar a 29 éves családalapítás előtt álló szingli. Mindebből kiindulva olvasónk barátnői különböző okok miatt is leléphettek a levélben írtak alapján: lehet, hogy egyikük nem akart komoly kapcsolatot és inkább még szórakozni vágyott, az is lehet, hogy a pénz és a biztos egzisztencia miatt lépett tovább egyikük, és az is lehet, hogy valamelyik lány inkább az otthonról hozott családi, kötődési minták szerint választott és ezért szakított. Az okok tehát összetettek lehetnek. Olvasónk azzal teszi magának a legtöbbet, ha igyekszik nem magára venni, és továbblép úgy, hogy minél több tapasztalatot és önbizalmat szerez: először is rövidtávú, alkalmi kapcsolatokat javasolnék, ez rengeteg önbizalmat adhat. Idővel a komoly kapcsolat lehet a cél, akkor pedig már egészen más minőségben kereshet olyan nőt, aki igaz társa lehet, akivel családot alapíthat.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
