Szórakozás

21 Savage-ről kiderült, hogy 14 éve illegálisan él Amerikában, azonnal kitoloncolnák

21 Savage rapper, épp karrierje legjobb időszakát élte eddig a pillanatig, ugyanis az amerikai hatóságok valahogy kiderítették, hogy igazából az Egyesült Királyságból származik, és illegálisan tartózkodik az Amerikai Egyesült Államokban. Emiatt le is tartóztatták, jelenleg is kitoloncolási eljárás van érvényben ellene.

A vádak szerint még tinédzserként érkezett Amerikába 2005-ben, de vízumának lejárta után semmilyen intézkedést nem tett az állampolgársági kérelme miatt, így több éve illegálisan tartózkodik az országban, ami súlyos szabálysértésnek minősül. Korábban arról beszélt interjúk során, hogy Atlantában töltötte gyerekkorát, és már 8 éves korában fegyverek voltak körülötte, 12 évesen pedig az iskolából is kirakták, mert pisztolyt vitt be az órára.

A CNN egyik riportere például úgy írja:

21 Savage egész személye, amit ismerünk, egy teljes hazugság.

Egyelőre hivatalos ítélet nincs még a 26 éves rapper sorsáról, ugyanis várni kell a bíróság döntésére. 2014-ben már volt dolga a hatóságokkal, akkor droggal kapcsolatos ügyletei miatt szállt rá a rendőrség. Ez most jóval súlyosabb.

Kiemelt kép: Paras Griffin/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik