Szórakozás

Benke László ismét kórházba került

A 70 éves szakács az elmúlt két évben többször is megfordult a kórházban. Hol a veséjével, hol a prosztatájával voltak gondok. Most ismét be kellett feküdnie az egészségügyi intézménybe, ezúttal viszont csak nem került műtőasztalra.

Veseproblémái vannak Benke Lászlónak
Tavalyi fertőző gyulladásos betegsége után újra veseproblémákkal kezelik.

Megvagyok, azt mondani talán túlzás lenne, hogy jól, de megvagyok. Nemrégiben megműtöttek, most pedig újra kórházban vagyok. Vizsgálgattak, majd a doktor néni arra jutott, hogy a gyógyszereimet újra be kell állítani, így most is a kórházból beszélek, és várom, hogy ez megtörténjen

– kezdte a Blikknek Benke László.

Ugyan nem szeretek kórházban lenni, nyilván megviseli az embert az ilyesmi, de most erre van szükség, el kell fogadnom. Ahogy azt már korábban is mondtam, sajnos, ennyi idősen benne van a pakliban, hogy mindig találnak valamit. Most épp azért dolgoznak körülöttem, hogy rendben legyek egy időre.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik