Szórakozás

Italok, amiket meg kell kóstolni és meg kell tanulni elkészíteni

Egy italt nemcsak az íze, de kialakulásának a története is különlegesség tesz. Összeszedtünk 5 olyan italt receptekkel együtt, amit ha elkészíteni nem is, de egyszer mindenképp meg kell kóstolni.

A klasszikus italok újra reneszánszukat élik Kocsis Tamás, a Hotsy Totsy bártendere szerint. Hogy mitől lesz egy ital klasszikus, milyen hozzávalók szükségesek az elkészítéséhez vagy melyik összetevőt lehet kicserélni, ennek jártunk utána. 5 olyan koktélt mutatunk, amiknek nemcsak az ízük különleges, de kialakulásuk története is.

Old Fashioned koktél

Fotó: Thinkstock

A világ legrégibb itala, születése szinte egybeesik a coctail szó első definíciójával. Maga a koktél alkoholos italból, cukorból, vízből és bitterből (keserűből) készült frissítő italt jelent. Az egyik legelterjedtebb keserű a bártenderek körében az Angostura bitter. Ezt a rum alapú gyógynövény-keserűt először étvágygerjesztőként használták a venezuelai katonák, később a matrózok is felfedezték maguknak, mint a tengeribetegség ellenszerét.

Magát az Old Fashioned koktélt ma már bármiből el tudják készíteni, akár rumból, vagy ginből, de az eredeti receptben bourbont használtak.

A klasszikus recept:

  • 4 cl bourbon whiskey
  • 2 csepp Angostura bitters
  • szóda
  • 1 bárkanál barna cukor

Negroni koktél

Fotó: Thinkstock

Egy olasz grófról, Camillo Negroniról kapta a nevét. A gróf kedvenc itala volt az Americano, ami Campari, szóda és Vermouth keveréke, de kevésnek találta az italt, ezért a pultos a szódát ginnel helyettesítette, így jött létre a Negroni koktél.  Ha hűen követjük az eredeti receptúrát, akkor egyenlő arányban készítsük el. Viszont nem mindegy, milyen ginnel keverjük, hívta fel a figyelmet Kocsis Tamás: „Ha fűszeresebb gint használunk, akkor tartsuk meg az arányokat, de ha lágyabb ginnel készítjük, akkor 1/ 4 gin, 1/3 vermouth és ½ campari arányt kell használni. A vermouth általában mindig ugyanannyi marad.”

Recept:

  • 1/3 Vermouth
  • 1/3 Gin
  • 1/3 Campari

Daiquiri

Fotó: Thinkstock

Nevét a kubai Daiquri bányászvárosról kapta, ahol a helyi bányászigazgatónak, Jennins Cox-nak elfogyott a ginje, így nem tudta megkínálni a vendégeit. Hirtelen ötlettől vezérelve a gint rummal pótolta, amit lime-lével és nádcukorral ízesített. Koktélról van szó, addig kell a shakerben rázni, amíg jeges nem lesz kívülről az eszköz.

Recept:

  • 50 ml rum
  • 25 ml lime
  • 2 bárkanál (3 ml) nádcukor
  • Kocka és zúzott jég 2/3 és 1/3 arányban

Boulevardier

Fotó: Thinkstock

Egy Negroni variáció, ahol gint whiskey-vel helyettesítik. Készítője egy Harry McElhone nevű amerikai bártender, aki a szesztilalom elől Párizsba menekült. A klasszikus Negroni egyik összetevőjét, a gint, kedvenc italával, bourbonnel helyettesítette. A koktél nevét a The Boulevardier magazin szerkesztője ihlette, akinek a legenda szerint ez volt a kedvenc itala.

Recept:

  • 3 cl Campari
  • 3 cl vörös Vermouth
  • 4,5 cl bourbon whiskey

White Lady

https://www.instagram.com/p/Be-35qFHDF7/

Nagyjából 2016 óta nem kategorizálják az italokat, hogy valami férfi vagy női ital, de a White Ladyt egyértelműen a női italok közé sorolják. A nagyon könnyű, de kissé fanyarkás koktél az első tojásfehérjés italok közé sorolható.  „A gyönyörű hófehér ital lényege, hogy kétszer kell shakelni. Egyszer jég nélkül, utána jéggel, de csak annyira, hogy maradjon annyi levegő a shakerben, hogy habos legyen az ital.” – árulta el a trükköt Kocsis Tamás.

Recept:

  • 50 ml gin
  • 25 ml Cointreau narancslikőr
  • 25 ml citromlé
  • 10 ml cukor
  • 1 tojásfehérje

Szponzorált tartalom

A cikk a Bar Show Budapest támogatásával készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik