Az én történetemet lehet tipikus első szerelemként aposztrofálni, azonban bennem ez más dolgokat mozgat meg, mint az ilyen esetekben. A páromat több mint 3 éve ismertem meg, teljesen más volt a múltunk, a jelenünk, a neveltetésünk. Én tanultam, ő pedig a családi vállalkozásban dolgozott és dolgozik ma is, 15 éves kora óta, jóformán ingyen. Nem volt könnyű eset, a kapcsolat sem volt az. Nagyon éretlen voltam még ehhez. Mégis kitartottam, és egy fél év után kijelenthettem, hogy boldog párkapcsolatban élek. Imádtam őt, mindennél jobban, ő motivált engem, hogy mindenben egyre jobb próbálják lenni.
Olvasónk, Gabriella kezdte ezzel a történetét, és ami lányregénynek hangzik az első sorokban, rettenetes fájdalmat és csalódottságot mutat az utolsókban. Gabriella helyzete kilátástalan, belekerült egy ördögi körbe, ahonnan nehéz kimászni. Mintha egy francia művészfilm lenne a jelenlegi szerelmi élete, kívülről nézve legalábbis. A legszembetűnőbb, hogy önmagát hibáztatja, és saját maga szeretné megoldani a rajta kívül álló történéseket úgy, hogy kivárja a végeredményt.
„Vele dolgoztam, együtt csináltunk mindent, összecsiszolódtunk, a gondjainkon felül tudtunk kerekedni, együtt keltünk, feküdtünk, szórakoztunk, de mindig megadtuk azt a teret, amit a másik megkívánt. A családja a családom lett, a szívemben vannak, akár a sajátjaim. Mindenki minket irigyelt, boldog voltam, annak ellenére, hogy nem tipikus kapcsolat voltunk, sok gonddal, hogy még saját magam is irigyeltem.
Aztán a felszínen ragadtunk, nem beszéltük meg, mit érez a másik, mi hiányzik neki, mit várna el. A saját gondjaim a fejemre nőttek, unalmas lettem, elhagytam magam és nem koncentráltam rá. Ahogy ő se rám. A sok munka, a tehetetlenség más vizekre sodorta. Innen a forgatókönyv elég egyértelmű. Én meg szenvedtem, mert éreztem, ez nem ennyi. Ha bajba került, mellette álltam, próbáltam belőle kihúzni. Pár hónap múlva persze kiderült, hogy lány van a dologban. Mérlegeltem, próbáltam feldolgozni és úgy döntöttem, adok esélyt. Sajnos itt még nem tudtam, mi van a háttérben. Kiderült, hogy a lánnyal járt el szórakozni, aki nálam idősebb, tipikus «mindenkivel lefekszem, csak kihívás legyen» lány, akit először próbáltam nem elítélni. De aztán jöttek az akciók. Autóbaleset, terhesség, elvetélés, újra terhesség, csak rosszul látták az orvosok (?). És a párom bedőlt, próbálta ellökni, de akkor jöttek a botrányok, balhék, sírás-rívások. Aztán jött az én kicsinálásom, üzenetek, közösségi oldakon közzétett képek úgy, hogy én még együtt éltem a párommal. Aztán leesett a tantusz, hogy itt még van valami, valamiért mindig újra és újra teret kap a hisztije. A párom bevallotta, hogy a lánynak tartozik egy nagyobb összeggel és egyéb rossz dolgok, amivel a lány zsarolja és tönkre akarja tenni, hogy ne legyen velem.
A párommal szakítottam, túl sok sebet kaptam ettől, amit még nem tudom, hogyan dolgozok fel. Belül mi összetartozunk, ezt csak az tudja, aki érzett már ilyet. Amikor nem arról van szó, hogy vele képzeled el a jövődet, hanem hogy nélküle nem tudnád. Ezért beszélünk minden nap, azt mondja tartsak ki, hogy tiszta lappal tudjunk kezdeni. Az a terve, hogy megutáltatja magát a lánnyal, hogy egyszer eltűnjön az életünkből, hogy ne az legyen, mint első alkalommal. Én belementem, amiért sokan hülyének tarthatnak, próbálom mindenhol a megértést keresni. Amikor beléd rúgnak és tudod, hogy visszarúghatnál,de nem teszed. Erős lettem, magabiztos, de nagyon sok pofon ér napról napra. Nem tudom megértetni a párommal, hogy nem megoldás hatalmat adni a kezébe ennek a lánynak, mert tönkre fogja tenni. De mindig azt mondja, ez élete legnagyobb hibája, és ebből ő teljesen ki akar mászni.
Nem csak félig, hiszen a lány bármikor megtalálja, zaklatja az összes létező felületen és ez az egyetlen mód. De szerintem nem. Az van bennem, ha én most kilépek annyira, hogy nem állok vele szóba, aztán fél év múlva együtt leszünk úgyis, miért ne várjak? Addig koncentrálok magamra, a munkákra, a családra. Csak sokszor nem tudok. Van, hogy a lány ír a párom telefonjáról (megismerem), hogy vihetem el a cuccaimat tőlük, miközben az egész délutánt együtt töltöttük, csak ő nem tud semmiről. Hányingerem van a helyzettől, meg attól, hogy telnek a hetek. Már nem vagyok vak, felkészültem bármire, de nem tudom, hogy fogok esetleg tovább lépni, ha ennyi energiát és szeretet belefektettem. Az igazság és a jóság hosszútávon győzhet?”
Mit lehet tenni?
A menjek vagy maradjak, várjak vagy továbblépjek egyike azoknak a kérdéseknek, amit jelen pillanatban is rengetegen átélnek nem csak olyan szerelmi élethelyzetben, amilyenben az olvasónk került. Az igazság és jóság sajnos szubjektív fogalmak, feltehetően a harmadik fél oldaláról is egész mást jelentene a történet és annak igazságtartalma. A sorok közt egyértelműen kitűnik, hogy az olvasó magát hibáztatja azért, mert a pasija félrelépett, eljárt szórakozni egy lánnyal, akit aztán teherbe ejtett. Az is olvasható, hogy a harmadik fél valamivel zsarolja a férfit: a zsarolás bűncselekmény, bármi is legyen az, amivel vádolják, gyanúsítgatják, egyértelmű, hogy először ügyvéd, majd a rendőrség bevonása szükséges. Senki nem élhet úgy egy életen át valaki mellett, hogy kényszerítik arra, se nő, se férfi.
Az olvasó olyan lelki sebeket szerzett, hogy ebből lassan és nehéz kitartó munkával fog tud kimászni. Történt egy bizalomvesztés a megcsalással, ami hatással van az önbizalomra és az élet minden területére kihat. Másrészt a szakítás megtörtént, aminek gyászát mindaddig nem tudja érdemben elkezdeni, amíg rendszeresen benne van a szerető és a férfi is az életében. Ezt a kapcsolatot meg kell gyászolni, akár ez lesz az, ami végül megmarad, akár másvalakivel lesz boldog Gabriella, a gyász folyamatát el kell kezdeni mihamarabb, a jelenlegi rosszat le kel zárni valahogyan.
Amennyiben a negatívumok oszlopa az, ahol több tétel szerepel, lépni kell a saját lelki egészségünk érdekében. Akármennyire is fáj, benne ragadni egy ilyen helyzetben hosszú távon rengeteg egyéb traumával és fájdalommal járhat. Sajnos önzőnek kell lenni, és muszáj, hogy az ember egy kicsit jobban szeresse magát annál, hogy ilyen fájdalommal éljen együtt csak azért, mert elhiteti magával, lehet ez még olyan jó, mint volt. Akár a pozitívumoknál, akár a negatívumoknál szerepel több tétel, érdemes lenne naplót írni mindarról, ami történik. Hasznos folyamat, ha legalább 3 hétig minden nap, ébredés után az első kávé mellett leírjuk az összes érzést, ami éppen feljön. Ezzel máris sokat tehetünk azért, hogy a sok rosszat, ami történt, valahogyan feldolgozzuk.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: 24.hu/Besenyei Violetta
