Hogy érzed magad?
Köszönöm, jól. Ugyanúgy telnek a napjaim, mint minden normális embernek. Az volt az abnormális, ahogyan 125 napig telt.
Megváltoztatott az előzetes letartóztatás?
A fontossági sorrendek változtak meg. Számomra érdektelen emberekkel már nem akarok találkozni, a családom a legfontosabb, és hogy utolérjem magam a munkában. Közben persze az üggyel is foglalkozom. Tegnapelőtt vált jogerőssé, hogy a bíróság helybenhagyta az ügyvédi indítványt és elutasította az ügyészség kérését. Korlátozásokat szerettek volna velem kapcsolatban, de ezt elutasította a törvényszék.
Akár el is hagyhatnád az országot?
Két nappal ezelőtt még fennállt annak a lehetősége, hogy házi őrizetbe kerülök, de már biztosan nem fogok. Most természetesen elutazhatnék, de nem fogok. Zarándokútra viszont szeretnék menni, ami nem egy luxusutazás lesz. A húsvéti böjt kapcsán a gyerekeimmel és a feleségemmel zarándokolunk majd, mert azt mondják, hogy akivel végigcsinálsz egy ilyet, azzal egy életen át összekovácsolódsz. Nem volt kérdés, hogy velük össze vagyok kovácsolódva egy életen át, de nagyon szeretném.
Mennyi időd van most a gyerekekre?
Az elmulasztott napokat sohasem fogjuk tudni bepótolni, azok a percek már nem jönnek vissza. Megteszünk mindent annak érdekében, hogy minél többet együtt legyünk, de nagyon nehéz. Ügyvédek, elintéznivalók, zene, de minden este hatig hazaérek, és akkor még van másfél óránk, amikor sokat tudunk beszélgetni. Új dolog, hogy reggelente én viszem őket iskolába. Fogadalmam volt, hogy ezt én akarom ellátni.
Sok dolgot megfogadtál odabenn?
Sokat. Nagyon hosszú a lista, még nem is értem a végére. Jó, hogy leírtam, mert emlékeztet rá. Ezek a fogadalmak egész hátralévő életemre meghatározóak lesznek, úgy gondolom.
A börtönben hányszor tudtál találkozni a családoddal?
Háromszor két órát, börtönőr és ügyvéd jelenlétében. Ez nem tudott egy diszkrét, minden témára kiterjedő beszélgetés lenni. A fokozatom miatt senkivel nem találkozhattam, aminek annyi előnye volt, hogy a látogatáskor legalább más rab nem volt ott rajtam kívül a szobában.
Ha senkivel sem találkozhattál, nem lehettek túl izgalmasak a hétköznapok.
A börtönben csak hétköznap volt. Van hétvége is, de az még rosszabb. Nagyon unalmas volt. A börtön egy olyan hely, ahol hagyják sínylődni az embert. A legnagyobb esemény reggel az őrségváltás és a gyógyszerosztás, ezt követően egész délelőtt semmi, majd délután egy zuhanyzás. Úgy éreztem magam, mint egy fonnyadó almacsutka.
Mivel ütötted el az időt?
Velem volt a zongorám, amin tudtam gyakorolni. Kérvényeztem, hogy bevihessem, aztán átvilágították és szétszedték a hangszert, hogy nincs-e benne telefon vagy valami. Ezen kívül olvastam és zenét írtam. Tevékenyen és hasznosan telt az idő, de azért ez egy kényszerpályán való mozgás volt.
Mennyire voltál népszerű a többi rab között?
Nagy esemény volt, hogy ott voltam, de nem találkoztam senkivel. Ha valaki volt a folyosón, akkor a falnak kellett fordulnia. Senki nem bántott, sőt bátorítottak. Néha bekopogtak az ajtón, hogy Lajcsikám, szeretünk, kitartást. Szilveszterkor arra ébredtem, hogy az aranyesőt énekelték nekem. Mellettem hölgy zárka volt, a lakóival a falon keresztül amit lehetett, beszélgettünk.
Volt zárkatársad is, ugye?
Voltunk hárman és ketten is. Arra is volt próbálkozás, hogy beraknak egy úgynevezett zárkaspiclit, de ez elmaradt.
A börtön személyzete hogy állt hozzád?
Jó kapcsolatot nem lehetett kialakítani a börtön alapszabályzata szerint sem. Minden őrnek tudtuk a nevét, de név szerint nem szólíthattuk őket. Volt olyan fegyőr, aki gengszter rappernek készül, és tanácsot kért tőlem. Sok olyan emberrel találkoztam, akiből nem hiányzott az emberség, de voltak bunkók, jellembeteg emberek is. Ez egy furcsa munka, mert van egy olyan érzésem, hogy a fegyőröknek még kevesebb joguk van, mint a fogvatartottaknak.
Mennyire tudtál a külvilágról?
Hetente egyszer küldtek újságcsomagot nekem. Ezen kívül csak az ügyvédemen keresztül tudtam érintkezni a külvilággal, mert tiltva volt a sajtóval való kapcsolattartásom. Többször kérvényeztem, de nem engedték. Szerettem volna kivédeni azokat az időnként nemtelen támadásokat, amiket a sajtóban kaptam. Erre nem volt lehetőségem, most majd tisztázom.
Miben ferdítettek a lapok?
Főleg nem is a sajtó csúsztatott, hanem a hivatalok. Például volt olyan rendőri intézkedés, amikor kijöttek hozzánk műkincseket keresni búvárokkal, rendőrökkel. Az egymillió négyzetméteres tavunkból százhúsz négyzetmétert néztek meg, majd azt mondták, hogy nincs ott a kőtábla, amit keresnek… Mennyire volt komoly ez a vizsgálat akkor? Aki elrendelte, az komolyan gondolta? Kirakat cirkusz azért, hogy bazári majmot csináljanak belőlem. Bűnös az, akit a bíróság bűnösnek ítél. Nálam ez a dolog nem áll fenn, nem vagyok bűnös. Ha majd bebizonyosodik a bűnösségem, akkor az leszek, annak lesznek következményei. A saját részemről az, hogy minden olyan állami és társadalmi címemet amit kaptam, azt vissza fogom adni. Ennyire biztos vagyok az ártatlanságomban.
És az elásott hulla?
Az volt is. Azt az embert mellém hozták be a börtönbe, aki megölte a feleségét, és a birtokomtól másfél kilométerre ásta el. De ilyen alapon mindenki kollektív bűnös azért, ami Budapesten történik.
Miért történt ez veled?
Vannak elképzeléseim. Valaki és valakik ezt a dolgot kreálták. Emberi jogi bizottsághoz szeretnék fordulni, a legfőbb ügyésznek és a belügyminiszternek is fogok írni egy nyílt levelet. Fel akarom hívni mindenkinek a figyelmét, hogy ilyen nem fordulhat elő. Kiskorú gyerekeket a rendőrök ébresztenek… Egy gyilkossal és egy terroristával nem úgy bánnak, ahogy velem bántak. Ezért elégtételt szeretnék kapni. Azt akarom, hogy ugyanúgy kerüljön börtönbe, aki ezért felelt, mint ahogy én kerültem.
Arról is volt hír, hogy főrendőr van a dologban…
Engem nem érdekel, hogy főrendőr, kis rendőr, vagy közepes rendőr. De az biztos, hogy találtunk az anyagban egy olyan okiratot is, amire oda van írva a nevem, de én soha nem írtam alá. Erre választ akarok kapni majd mindenképpen, hogy ki volt az, aki oda betette. Annak felelnie kell ezért a kreálásért. De ez csak egy dolog. Olyan még nem volt Magyarországon, hogy valaki közműlopásért előzetes letartóztatásba került. Azon dolgozom, hogy az igazság kiderüljön, mert az engem is tisztázni fog. A rendőrség egyébként a dolgát végezte, parancsot hajtottak végre. A pofámat senki sem fogja befogni. Bármennyire nem tetszik, én nyilatkozni fogok erről. Nem hagyhatom, hogy engem így meghurcoljanak.
Mi lehet ennek az alapja?
Nem tudom. Nem loptam, nem vesztegettem meg senkit. Bízom benne, hogy a független magyar bíróság előtt tudom bizonyítani. Az engem ért sérelmekért kárpótolni nem lehet, de azért sok minden előfordult ebben az eljárásban, ami nem fordulhatott volna elő, és ezeket orvosolni kell. Egy évben 80-120 fellépésünk van. Le kellett mondani szilveszteri fellépéseket és másokat is, amikért szintén valakinek vállalnia kell a felelősséget. Nem hagyjuk annyiban, komoly kárt okoztak.
Volt ennek az egésznek pozitívuma is?
Látom a pozitív részét is. Lefogytam még 15 kilót, ilyen áron nem kellett volna, de lefogytam. A családom sokkal jobban összekovácsolódott mint korábban.
Jól tudom, hogy könyvet is kiadsz a történtekről?
Készítettem egy hatszáz oldalas naplót. Ebben a tényeket és a gondolataimat foglaltam össze időnként reális, időnként szürreális, időnként nagyon reális formában. Mindig az adott nap hangulatában írtam. Ebből jelenik majd meg egy könyv, de nem akarok olyan színben feltűnni, mint az az ember, aki csak a betegségéről tud beszélni. Most kitárgyaljuk, de aztán ez nem lesz téma. A koncertjeimet is úgy kezdem, hogy ugyanaz a Lajcsi vagyok, aki 5 hónappal ezelőtt voltam, és szeretnék az is maradni a közönség számára.
Volt már fellépésed azóta?
Most lesz szombaton, a Millenárison. Hál’ istennek nagyon sok felkérésünk van, folyamatosan csörög a telefon. A zene az életem része, nagyon szívesen megyek.
Mit gondolsz, az emberek hisznek az ártatlanságodban?
Aki kabátlopásba keveredik, az nagyon nehezen tisztázza magát. Tisztázni úgy gondolom, tudom majd magam, de az emberekben a kérdés mindig ott lesz. Hogy is volt ez, Lajcsi? Ezért fáj a lelkem nagyon. A gyerekeimet a tisztességre nevelem, egy percig nem vonták kétségbe az ártatlanságomat. Azoktól is csak szeretetet kapok, akikkel az utcán találkozom. Idefelé jövet például szemetesekkel találkoztam, és a nyakamba ugrottak, megöleltek. Minden manír nélkül, minden érdek nélkül csak annyit mondtak: “De jó, hogy látunk!”
