Szórakozás

Lagzi Lajcsi több tízmilliót bukhatott el előzetes letartóztatása alatt

A három és fél milliós kárhoz képest eltörpül, amit Lagzi Lajcsi állítása szerint bukott négy hónap alatt.

Az áramszolgáltató nyilvánosságra került jegyzőkönyve szerint a hatóságok három és fél milliós kárt állapíthattak meg Lagzi Lajcsi áramlopási ügyében. A trombitás azt mondja, őt ennél sokkal nagyobb anyagi kár érte azalatt a négy hónap alatt, amíg előzetesben ült. Nem beszélve arról a lelki megterhelésről, amit családja hiánya okozott.

“Amikor bevittek, a buliszervezőm mindenkit körbehívott, és a létező összes lekötött fellépésünket lemondta. Márciusig be voltunk táblázva, sőt már nyárra is lekötött koncertjeink voltak. Csak a fellépti díjakból egy 6-7 milliós veszteségem származott, egy je­len­tős része a keresetemnek. Van­nak más vállalkozásaim is, de én igazából zenész vagyok, áramtolvaj meg biztos nem. A károm mindent egybevetve több tízmillió is lehet. A halgazdaságom kísérleti szakaszban van, amit én irányítottam mindig. Most nem volt, aki pótoljon, felmérni is nehéz lenne egyelőre, mekkora veszteséget okoztak ezek a hó­napok. A mérleg nagyon mínuszos egyelőre. De sírni és panaszkodni nem fogok” – mondta a Borsnak Lajcsi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik