Szórakozás

VV Alexa hamarosan újabb videoklippel érkezik

Már csak három hetet kell várni az egykori villalakó legfrissebb alkotására, amiben ígéri, sokkal komolyabb témát dolgoz fel.

VV Alexa a napokban debütált nyári slágerével, amelyben a mondandó helyett inkább a bulizáson volt a hangsúly, de a következő dal már egészen mással kecsegtet. Merthogy lesz következő és még tovább, ugyanis Alexának esze ágában sincs feladnia álmait.

“Az emberek azt várták, hogy a Médiabomba után eltűnök, de nem fogok leállni. Az új dal is rengeteg negatívumot kapott és állandóan a súlyomat kritizálják, de még sem támadták annyira, mint az elsőt. Folyamatosan fejlődök és ez majd a zenéken is meglátszik. Szerintem, ha az emberek látják, hogy küzdök és próbálok feltörni, akkor el fognak fogadni. Énekelni is szeretek, de tisztában vagyok vele, hogy nem tudok, ezért ezzel nem sokkolnám a közönséget, inkább maradok a rappelésnél” – mesélte Alexa a Hir24-nek.

A lányt nagyon megviselik a durva beszólások éppen ezért döntött úgy, hogy a következő dalban az elfogadásról és a toleranciáról szövegel majd. A kész alkotással ráadásul egy internetes tehetségkutató versenyre is neveznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik