Délelőtt tizenegy. Hányadik tábla csokinál tartasz?
(Nevet.) Valóban nagyon szeretem, és sosem tudok nemet mondani a csokoládéra, de túlzásba azért nem szoktam esni. Fontos a cukor, ha az embernek teljesítenie kell, fent kell lennie sokáig vagy egyszerűen csak észnél kell lennie. És mivel kávét egyáltalán nem iszom, marad a csokoládé.
Rajongsz a csokoládékért, nem eszel húst, gyűlölsz telefonálni, nehéz esetnek tartod magad és hagytál már ott újságírót interjú közben a felkészületlensége miatt. Körülbelül ennyit tudni Malek Miklósról, ha nem mint az X-Faktor mentorára vagy mint zenei producerre kíváncsi az ember. Rejtélyesnek tűnsz. Miért nem szeretsz magadról beszélni?
A magánéletét az ember védi, és szereti megőrizni magának. Nem vagyok közszereplő vagy celebritás. Nem azért jöttem ide, az X-Faktorba, hogy én legyek a középpontban, hanem, hogy másoknak segítsek, és olyan dolgot csináljak, aminek a zenei tevékenység a lényege. Erre szeretnék koncentrálni. A többi szerintem nem fontos.
Nem éreztem azt, hogy jó úton haladok – Fotó: Kummer János
Amikor elvállaltad az ország vezető kereskedelmi csatornájának a felkérését, sejthetted, hogy újságírók fognak hívogatni, az emberek kíváncsiak lesznek rád, és valamennyire meg kell majd nyílnod.
Egyáltalán nem sejtettem, mert egyrészt nem olvasok bulvárújságokat, másrészt, mert ez a fajta érdeklődés külföldön nem igazán jellemző – legalábbis Amerikában biztosan nem. Nem számítottam arra, hogy ekkora sajtóvisszhangja lesz a műsornak. Egyébként pedig szerintem így is sokat tudnak rólam az emberek.
Például azt, hogy 23 évesen – arany- és platinalemezekkel a zsebedben – fogtad magad, és elindultál világot látni. Miért nullázza le magát valaki a karrierje csúcsán, amikor a rádiók az ő szerzeményeit játsszák, és kezd mindent előlről Amerikában, távol a családjától, a barátoktól?
Mert nem éreztem azt, hogy jó úton haladok. Nem voltam megelégedve a saját munkámmal. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy megtanuljam rendesen a szakmát. Hogy odamenjek, ahol olyan zenéket csinálnak, amilyeneket szeretek, amilyeneken felnőttem, és olyan emberektől tanuljak, akikre gyerek korom óta felnézek. Néha el kell menni a folyó eredetéhez ahhoz, hogy az ember megértse, mi, hogyan működik.
Ekkora lépésre – megítélésem szerint – csak akkor tudja rászánni magát az ember, ha nincs veszítenivalója vagy nagyon erős benne a bizonyítási kényszer. Fejedhez vágták korábban, hogy csupán a híres szülők miatt lettél sikeres?
Igen. Ez is közrejátszott. Az iskolában és a szakmán belül is nagyon sok negatív élmény ért a családom miatt, és elegem lett belőle. Szerettem volna kilépni az árnyékból, hogy a saját magam útját járjam. Bebizonyítani azt, hogy senkiből valaki tudok lenni a saját erőmből. Egyébként is ilyen a természetem, szeretem úgy csinálni a dolgokat, ahogyan én elképzelem, és úgy irányítani az életemet, ahogyan én jónak látom. Önigazolást akartam szerezni, megtalálni önmagam, és olyan dolgot csinálni, ami örömöt is szerez, és értelme is van. Igen, egyfajta identitás-keresés is volt.
Másrészt nem szeretek belefásulni a dolgokba. Sosem féltem az újdonságtól, sőt, szeretem a változást. Volt, hogy az elmúlt 14 évben félévenként költöztem, csak azért mert kíváncsi voltam, milyen egy másik városrészben lakni. Ez azért is hasznos, mert ilyenkor az ember átgondolja az életét, számba veszi, hogy mije van, és a rengeteg felgyülemlett érzést kidobja a többi felesleges dologgal együtt. Majd minden egyes alkalommal egy kicsit jobban összerakja az életét.
A kint töltött, csaknem 14 év elegendő volt ehhez? Megtaláltad azt, amiért kimentél?
Részben igen. Olyan emberekkel dolgozhattam együtt és lettek a barátaim, akiknek a nevét csodálattal néztem annak idején a CD-ken. A saját nevemet láthattam viszont nem egy világsztár lemezén, és olyan projektekben vehettem részt, amikre tényleg büszke lehetek, és amelyek a világon mindenhol ismertek. Ez egy zenésznek nagyon fontos. De azóta sokat változtam. A prioritások is átalakultak.
Mi most a prioritás?
Amit fontosnak érzek, és ami hiányzik: visszamenni az eredetekhez. Amiért annó elkezdtem zenélni, az örömszerzés és a varázslat. Hogy ne csak azért csináljam, mert kell vagy mert pénzt adnak érte. Hogy ismét olyan zenéket készítsek, mint, amilyeneket utoljára tizenéves koromban. De jelenleg az X-Fakor az első, mellette pedig nem sok időm marad a saját dolgaimra. Mert azt akarom, hogy minden a lehető legjobb legyen. Felelősséggel tartozom azokért az énekesekért, akiket kiválasztottam, és akiknek azt mondtam, ‘nagyon tehetséges vagy, benned van az X, gyere, segítek!’ Mert, ha nem segítenék nekik, nem mutatnám meg, hogyan lehetnek még jobbak, az szörnyű lenne.
Keresztes Ildikó oldalán a műsorban – Forrás: RTL Klub
Hiteles műsornak tartod az X-Faktort?
Igen, mert olyan értékes és tehetséges embereket ismerhetünk meg a műsornak köszönhetően, akiket egyébként nem hiszem, hogy felfedeznének. Adnak valami értékeset, különlegeset a nézőknek és nekünk mentoroknak is. Ez is a cél tulajdonképpen, olyanokat találni, akik különlegesek. Nagyon sok olyan ember kerül elő, akit egyébként lehet, soha nem ismernénk meg, és esélye sem lenne megmutatni magát és a tehetségét.
Bizonyára figyelemmel kíséred a külföldi szériákat is. Javíts ki, ha tévedek, de laikusként óriási a különbség az ottani és a hazai énekesek között.
Nem, szerintem egyáltalán nincs óriási különbség. Az én mentoráltjaim közül például bárki bekerülhetett volna a kinti műsorokba is. És az, – gondolom, – egyértelmű, hogy egészen más, amikor háromszázmillióból választ az ember, és, amikor tízmillióból. Nincs értelme összehasonlítani a magyar X-Faktort az angol vagy az amerikai verzióval, mert teljesen mások a feltételek.
Nem félsz, hogy az egyik leghitelesebb mentorként elveszíted a nézők bizalmát, amikor finomabban fogalmazol a kelleténél egy-egy énekessel kapcsolatban?
Nem. Miért kellene félnem?! Ha megnézed, a legtöbb nagy sztár mindegyikében van valami különleges, de csak nagyon kis részük kiemelkedő énekes is egyben. A döntő többségük teljesen hétköznapi, és hosszú évek alatt tanulta meg azt, amit tud. Nem hallottuk például Madonnát, amikor az első lemezét készítette, és Jennifer Lopezt sem. Nekik nem kellett minden héten más stílusban, élőben énekelniük. Nagyon kevesen lennének képesek erre.
Vagy elég, ha összehasonlítjuk a mostani mentoráltakat a ’90-es évek szórásával és minőségével. Amikor leginkább playback-huszárok parádéztak a diszkókban, és alig énekeltek élőben. Igenis, több énekest is találni a három évadból, akik világszínvonalon énekelnek, és ezáltal felvitték a színvonalat.
Nővéred, Malek Andrea a konkurens csatornán keresi a tehetségeket – még a vitriolos tollú kritikusok szerint is nagyobb sikerrel. Nem irigykedsz kicsit, látva az ő és a többi mester énekeseit?
Dehogy! Az X-Faktor nem énekverseny. Mi olyan embereket keresünk, akikért rajongani lehet, akik kiemelkednek a tömegből, akik különlegesek, és potenciális sztár válhat belőlük. Nagyon sok olyan embernek mondtunk nemet az elmúlt években, akiknek remek hangjuk volt, de nem voltak elég érdekesek számunkra. A Voice ezzel szemben a hangot keresi, éppen ezért ott megállják a helyüket. És, jó, hogy van egy ilyen fórum, mert teljesen más a megközelítés, és így plusz lehetőséget ad az embereknek.
Mikor jön el a karrierközpontú élet után a magánélet, a saját család tervezésének az ideje?
Nemsokára. Lassan negyven felé már épp itt lenne az ideje!
