Szórakozás

Csodapirulákkal fiatalodik az X-Faktor kiesője

Énekelni és gyógyítani akar egyszerre. Stone állítja: 20 évet fiatalodott, mióta a "fiatalság kódját" szedi. Sorstársain is szívesen segítene.

A legmegosztóbb x-faktoros, Zámbó Krisztián nélküli első élő show-ban – mint az borítékolható volt – az idei évad párbajhőse, a háromszoros “túlélő” Stone és Geszti Péter mentoráltja, a pár héttel ezelőtt szintén a kiesés széléről visszatáncoló, Szabó Dávid párbajozott. A mentorok egyet értettek abban, hogy a Sziklaként emlegetett egykori kidobó már nem tud hova fejlődni, keretei végérvényesen beszűkültek, és már nem fog tudni újat mutatni a műsorban, így – 3:1 arányban – hazaküldték az ötvenkét éves rockert.

Stone kiesőket meghazudtoló örömmel, hatalmas mosollyal az arcán nyugtázta a búcsút, mint mondta, számára már az is óriási meglepetés, hogy egyáltalán idáig eljutott. A “Soha ne add fel, mert ameddig élsz, érdemes álmodni” – Coelho-i magaslatokkal vetekedő – életbölcsességet megfogalmazó énekes maga is belátja: eddig tartott az ő “küldetése”, és nem tovább.



“Többet is elértem a műsorral, mint amennyit szerettem volna. Azt gondolom, hogy ez egy remek kirándulás volt, de pont ennyi elég volt. A realitások talaján kell maradni, ebben ennyi volt, és nem több. Nekem elég az ötödik hely, megismertek az emberek, és innentől kezdve már sokkal fontosabb az, hogy mit kezdek majd ezzel a lehetőséggel. Az biztos, hogy zenélni fogok és gyógyítom az embereket” – mondja, majd megdöbbenésünket látva hozzáteszi: “Van egy táplálék-kiegészítőm, ami fiatalítja a szervezetet.”

Aki elhitte a mentoroknak, hogy az angol nyelvvel furcsa viszonyban álló Stone-nak valóban nincs több arca, tévedett. Marketingeseket lepipáló profizmussal magyarázza a saját cége által forgalmazott szer jótékony hatását, megnyugtatva mindenkit, hogy nem árul zsákbamacskát, maga is hat éve szedi már a pirulát, és rengeteg emberen segített vele.

És valóban. A “csodaszer” internetes oldalán maga Kovács László (Stone) mosolyog ránk, amint egy aranypiramis mögül szellemként tör elő a készítmény dobozából. Mellette a felirat: “Forgassa vissza az idő kerekét!”

Képforrás: aranypiramis.hu

“40 évesen, 2. tipusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nálam. Egy évvel ezelőtt fedeztem fel egy amerikai terméket, amiben Alfa-lipon sav és Acetil-L-karnitin+ Biotin (B7-vitamin) kombinációja szerepelt. Elkezdtem szedni ezt a 3 összetevőt, ami rövid idő alatt teljesen megváltoztatta az életemet. Mintha 20 évet fiatalodtam volna. Izomzatom tónusa pozitív irányba változott, a testzsír százalékom csökkent és egy általános közérzet javulást tapasztaltam. Kb. 1-1.5kg zsírtól szabadultam meg, havonta. Vércukorszintem stabilizálodott” – sorolja az arany és fekete színekben pompázó, 2012-ben készült honlap termékismertetőjénél.

“A fiatalság kódja” 14.900 forintba kerül egy dobozzal, napi egy szemet ajánlott bevenni belőle, és a termék az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet által bevizsgált. A szer titka, hogy “elősegíti a sejtek antioxidáns termelését, fenntartja az optimális anyagcsere folyamatot. megnöveli az energia-előállítást, és csökkenti a szabad gyökök számát” – olvasható az oldalon, ahova vasárnap délutánig 1806-an látogattak el.

Hogy miért várt Stone hat évet a kapszulák piacra dobásával, és vajon véletlen-e, hogy x-faktoros pályafutásával csaknem egy időben indította el a nagy piramis projektet, olvasóinkra bízzuk.

Egy biztos: Stone jött, tarolt és még időben lelépett. Ha örök fiatalságot nem is, egyet már biztosan köszönheti neki a kifinomult zenei ízlésű néző: egy héttel korábban kiejtette Zámbó “Szerelem angyala” Krisztiánt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik