A labdarúgás jövője szempontjából inkább az a kérdés, hogy elszaporodnak-e a durvaságból fakadó sérülések, és ezáltal megváltozik-e, átmegy-e sportból gladiátor-küzdelembe. A stadionok utóbbi esetbe is megtelnek majd, de kb. most kellene eldöntenie a világnak, hogy mit akar.
A megoldás szerintem nagyon egyszerű, hasonlatos ahhoz, ahogy a rendőrség kezeli a bűncselekményeket. Mellesleg egészen abszurd módon teszi. Vegyünk egy mellkasi késszúrásos támadást. A rendőrök bemennek a kórházba, és az iránt érdeklődnek a sebészeten, hogy a kés elérte-e az áldozat szívburkát, ha igen, a támadás életellenesnek minősül, ha nem, alig kell jelentős büntetésre számítania az elkövetőnek. (A műtét egyébként mindkét esetben ugyan úgy zajlik.) Ez azért abszurd, mert a szándék lehetett előre kitervelt gyilkosság is, mégis ha nem találta el a szívet, enyhe büntetést kap, a másik esetben pedig belekeveredhet valaki egy kocsmai verekedésbe, aztán életfogytiglanra ítélik, mert az agresszor beleszaladt a késébe.
Két utcával tőlem lakik egy jóember, aki összeveszett a szomszédjával, aki alattomosan hátulról fenékbe szúrta. Én hívtam ki a mentőket, aztán még mentőhelikopter is jött. Mindeközben beszéltem az elkövetővel is, hogy az összetűzés után csinált-e valamit, de az csak visszament a házába, mint aki jól végezte dolgát. Kicsit azért zaklatott volt, de a bíróságon már „jól érvelt” amellett, hogy csak a szalonnázás miatt volt nála a kés, meg hogy a jóember bement hozzá. Az a bíróságot nem érdekelte, hogy mindig kést hordott magánál, hogy a késelés maga az utcán történt, hogy hátulról szúrta meg, és hogy a vérnyomok bizonyíthatták, hogy nem az elkövető kertjében történt a hirtelen haragú veszekedés. A felmentő ítélet felháborító volt, és nem csak elfogultságom miatt, hogy ismerem a veszekedés okát, ismerősöm nyíltságát és a másik gyáva alattomosságát. A felháborodásom oka, hogy a fickónak még csak börtönbe se kellett mennie, teljesen megúszta, mert a sérülés, amit okozott nem volt életellenes.
Morális érzékünk a cselekvés szándékából indul ki, míg úgy tűnik, a jogi gondolkodás nem tud kitalálni jobbat, mint hogy a következményeket mérlegeli. Nos, pontosan erre volna szükség a fociban is.
Kicsit elidőzve magánál az Eb-döntőnél, úgy ültem le, hogy inkább a franciáknak drukkolok, mert hogy a portugálok nem érdemlik meg jelen játékuk alapján a győzelmet, a franciák a jobbak. Aztán a Ronaldo elleni szabálytalanság után megfordult a szimpátiám. Ez megint ilyen morális megközelítés. Sokan vagyunk úgy, hogy a világot akkor tartjuk szebbnek, ha az igazságos. Megérdemeltük a győzelmet – mondtuk az Izland elleni meccs után -, mert sokat tettünk érte. Más meccseken viszont azt láttuk, hogy egyáltalán nem az igazság győzedelmeskedik, a jobbak buknak el. (Ld. a németek kiesését.)
Nem az igazságosságról szól a sérülést követő eltiltás sem, hiszen lehet az a játék hevében elkövetett véletlen. Nem beszélve arról, hogy mit tegyünk, amikor két játékos összefejel és mindkettő egyformán sérülést okoz a másiknak. Bár itt is az esetek 90%-ban az történik, hogy valaki felugrik, a másiknak háttal van, és nem tudhatja, hogy az meg hátulról fog homlokkal rábólintani a halántékára, vagyis az összefejelések döntő többségében a két játékos közül az egyik veszélyesen játszik, és inkább ő okoz komolyabb sérülést a másiknak, még ha maga is megsérül. De mondhatjuk azt is, hogy ha nem eldönthető ki okozta a sérülést, akkor tiltsák el mindkettőt.
Hogy mennyi időre történjen az eltiltás, hogy kik állapítsák meg ezt utólag, azt már a nálamnál okosabbaknak kellene kitalálni. A „fogat-fogért”-elv azt diktálná, hogy ha valaki olyan sérülést okoz a másiknak, hogy az nem tud visszatérni soha többet a pályára, akkor ő se játszhasson többet. De lehet okosabb elbírálást is kitalálni, mint a „fogat-fogért”-elv. Egy magamfajta szociálpszichológus csak annyit érzékel, hogy a futball fokozatosan durvul. Noha, durvaság volt mindig ebben a játékban,
Manapság, mikor a futball már a játékosoknak a megélhetésük is, nagyon rövidlátó gondolkodásúnak kell ahhoz lenni, hogy sérülést okozva a másikat megfossza valaki a kenyérkeresetétől, hiszen akkor jöhet valaki más, aki meg őt rúgja le végérvényesen. Azaz a foci eldurvulása véletlenszerűvé tenné minden játékosnak a kenyérkeresetét, sőt, a legjobb játékosok szelektálódnának ki, hiszen őket hamarabb lerúgnák a többiek, mint a kevésbé jókat. Racionálisan tehát világos, hogy magának a játékosnak sem érdemes belemennie ebbe az adok-kapokba, és mégis úgy tűnik, hogy a győzelem vonzereje erősebb a józan észnél, és lassan, de biztosan mégis csúszunk ebbe az irányba. Ám a sérülést okozó eltiltásának szabálya sokat segíthetne azon, hogy a mérleg nyelve ne billenjen el.
Senki sem feltételezi, hogy Ronaldót edzői utasításra rúgta le Payet, de joggal feltételezhetjük, hogy 10 éven belül lesz olyan edző, aki ezt a taktikát fogja alkalmazni. Ezt a folyamatot csak úgy lehet megállítani, ha Ronaldo édesanyjának felháborodásának adunk igazat, mely szerint a foci nem szólhat erről. Payet válasza pedig, hogy nem szándékos volt a megmozdulása, hogy labdára ment, amit aztán el is hozott, teljesen lényegtelenné válik, ha azt mondjuk, sérülést okozott.
Ha ön, kedves olvasó, holnap közlekedési balesetet okoz, senki sem azt fogja kérdezni, hogy szándékosan tette-e. Viszont felelősséget kell vállalnia az esetért.
