Elsőként a legjobb nyolc közé nem bejutó görögökhöz látogatunk el virtuálisan. A fene se gondolta volna, hogy ők lesznek az egyetlen dél-európai csapat, amelyik túléli a csoportkörök. Heroikus küzdelmük vasárnap véget ért. Mindenesetre szereplésüknek hála lehetőségünk van igazságot tenni a Zappas családdal. Egészen pontosan két tagjával, Evangelosszal és unokatestvérével Konstantinosszal, mégpedig azért, mert elfelejtettük, hogy nekik köszönhetjük az olimpiát.
Mert az embernek rögtön a francia Pierre de Coubertin báró ugrik be, aki 1880-ban minden követ megmozgatott az olimpiai játékok újjáélesztéséért. Sikerrel is járt, Zappaséknak azonban korábbról vannak elévülhetetlen érdemeik. Az ő szponzorálásuknak és munkájuknak köszönhetően rendezhettek először 1859-ben majd 1870-ben 1875-ben és 1888-ban olimpiát Görögországban. Az eszme nemzetközi felélesztését már egyikük sem élhette meg, hátrahagyott vagyonuk az 1896-os első modern kori ötkarikás játékok finanszírozására szolgáló alapba került.
Azt már korábban elárultuk, hogy gyengénk, ha a pop/rockzenét hegedűvel bolondítják meg, találtunk a görögöknél is egy ilyen számot, és annyira megörültünk neki, hogy most meg is osztjuk veletek.
Costa Ricából egy igazi tragikus hős életét, illetve inkább halálát idéznénk fel, kis túlzással fogalmazhatunk úgy, hogy egy helyi Dugonics Tituszról van szó. 1856-ot írunk, mikor a Latin-Amerikában már többször bajt keverő amerikai kalandor William Walker épp Nicaraguában hozott létre magánállamot kis zsoldosseregével, mikor a szomszédos országok meghódításába fogott, Costa Ricában megkongatták a vészharangot. Az elnök szavára beállt a hadseregbe Juan Santamaría, a szegény munkás, egy egyedülálló anya törvénytele gyermeke. A fiatal dobosként szolgálta csapatát, ahol tüsi haja miatt a Sündisznó becenevet ragasztották rá.
Április 8-án a Costa Rica-i csapatoknak sikerült egészen a nicaraguai Rivas városáig előrenyomulni. Ott azonban Walkerék menedéket leltek egy szálló közelében a település központjában, ahol kiváló tüzelési helyzetben voltak. A támadók felismerték, hogy egyedül a tábor felgyújtásával lehet esélyük, azonban ez öngyilkos mutatványnak ígérkezett.
Santamaría elvállalta a feladatot, cserébe annyit kért, hogy gondoskodjanak anyjáról, ha esetleg nem térne vissza élve a küldetésből. A fiatalnak sikerült fáklyával felgyújtani az ellenség állásait, ennek köszönhetően győztek a Costa Rica-iak, azonban az akció folyamán végzetes sérülést szenvedett. Halála napja nemzeti ünnep az országban, a főváros repterét is róla nevezték el.
Zeneileg lényegesen lazább vizekre eveznénk egy kis reggae-vel az Ojo de Buey tolmácsolásában. A videó kissé bizarr, de kárpótol mindezért a lenyűgöző környezet, amiben játszódik.
