Mourinho napjai meg vannak számlálva Madridban?

Spanyol lapinformációk szerint már a jövő hét elején távozhat a Realtól a portugál fociedző.

A madridi Marca azt írja, hogy a pénteken elbukott spanyol Király Kupa-döntőt követően végleg megpecsételődött José Mourinho sorsa. A Real Madrid ebben a szezonban trófea nélkül zárt, korábban “kevesebbért” is menesztettek már edzőt a spanyol fővárosban. Elég csak Fabio Capellót említeni, aki ugyan bajnoki címig segítette a blancókat, de a játék nem tetszett a vezetőségnek.


Fotó: AFP

Az El Mundo már azt kürtöli világgá, hogy a szezon utolsó két bajnokiján nem a portugál ül majd a madridi kispadon, mivel a Real “azonnal ki akarja rúgni” őt. A kupafiaskó mellett az öltözőben kialakult viszályokra alapoz a lap.

Egy másik vezető sportnapilap, az As ugyanakkor homlokegyenest mást ír, nevezetesen azt, hogy a szezont biztosan a Real Madridnál fejezi be Mourinho. Ezt azzal indokolja a cikkíró, hogy “az azonnali kirúgásának semmi értelme nem lenne”. Ezzel nehéz vitatkozni.

Mourinho egyébként pénteken úgy értékelt az elveszített finálé után, hogy ebben a szezonban megbukott. Már egy ideje tartja magát a pletyka, hogy visszatér a Chelsea-hez, ez a kijelentése pedig akár alá is támaszthatja a távozását.

A legtöbbször Carlo Ancelottit emlegetik a luzitán utódjaként.