Nem mintha Patrice Evra vagy éppen Paulo Sousa beszámolt volna a kézfogás körülményeiről annak megtörténte után. Bizonyosan nem számolt volna be, ugyanis a természetes emberi reakciókat nem szoktuk kitárgyalni. Senkit nem érdekelne.
Azt mondják, a rövid, határozott kézfogás erős személyiségre vall, ha pedig a kéz puha, sima és kellemes tapintású, az az áldozatkészség jele. Ha valaki hosszan és határozottan ráz kezet, valószínű boldog és kiegyensúlyozott, igaz, kicsit rátelepedik a másikra.
Fotók: MTI / EPA
Láthatjuk a diplomácia világában, amikor két kézzel fognak kezet: ez a tisztelet, a rokonszenv jele. Ha valaki az átlagosnál erősebben fog kezet, erőt akar fitogtatni, és az intelligencia szintje is alacsony lehet nála. A másik véglet, amikor olyan az ember kézfogása, mint egy döglött halnak: nos, ebben az esetben a sunyiság, a megbízhatatlanság esete foroghat fenn, nem árt óvatosnak lenni.
A nyirkos, nedves kezű ember szorong, elfojtja indulatait, a száraz, meleg tapintat viszont az őszinteségről vall, és arról, hogy a gazdája jóindulatú. Ha valakinek puha a keze, nyugodt, ízléses, higgadt ember, ha kemény, akkor energikus, egyben szorgalmas.
Csak találgatni tudunk, Luis Suarez, Patrice Evra, Egervári Sándor vagy éppen Paulo Sousa tenyere milyen személyiséget takar, jósolni nem fogunk.
Suarez és az elmaradt kézfogás:
Egervári Sándor nem volt hithű kommunista és a Magyar Nemzeti Bankot sem vezette az átkosban (mint Fekete János, akivel Sólyom László nem pacsizott). Arról sem tudunk, hogy rasszista lenne, vagy épp nehezményezné a Paulo Sousának adott valamely elismerést (a Kossuth-díj körüli hercehurcáról is tudnánk mesélni).
A hírek szerint – fenntartjuk, hogy félreértés történt, bár a kapitány a sportnapilapban elmesélte a sztorit és nem kételkedünk szavaiban – Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a törökországi edzőtáborba utazó Videoton vezetőedzőjét, Paulo Sousát akarta üdvözölni a repülőtéren, ám a portugál nem fogadta el a kézfogást. Nem tudunk arról, hogy a luzitánok esetleg a tiszteletlenség jelének veszik ezt a kezdeményezést hagyományaik okán, és még csak sportszakmai alapja sem lehet a sértődöttségnek (a válogatott Elek Ákos mondjuk épp a játékhiány miatt távozott a csapattól), marad az értetlenkedés.
Merthogy majd a Videoton vezetőségétől jön a hivatalos közlemény (a háta közepére sem kívánja az egyébként példamutató profizmussal működő klub az ilyen kommünikéket), és az újabb csont, amit rághat a sajtó (mi ezzel az írással be is fejeztük). A Vidivel harcban álló sportnapilap rögvest címlapon hozta a történetet hétfői számában…
Mint ahogyan az angol lapok is Luis Suarez baklövését. A Patrice Evrával szemben megfogalmazott rasszista megnyilvánulás után a szombati Manchester United-Liverpool mérkőzésen újra találkozó két játékos az uruguayinak hála nem fogott kezet a meccs előtt.
Érthetetlen hiba volt ez egy olyan játékostól, aki szeretné elfogadtatni magát egy idegen országban. Egy olyan országban, ahol a tiszteletnek kivételes a szerepe. Nem véletlen, hogy liverpooliak is szégyenteljesnek tartották Suarez viselkedését, függetlenül attól, hogy másnap bocsánatot kért.
Ez már a veszett fejsze nyele a részéről. Kozmetikázás. Felesleges kör, szánalmas verbalitás.
Most egy ideig újra középpontba kerülnek az efféle aktusok, azóta az angliai médiumok már a gyerekekkel is példálóznak, van tehát utánpótlás, még ha őket bántani nincs okunk.
De ők is az idoloktól tanulnak. Így változnak át a bálványok egyik pillanatról a másikra tucat szereplőkké, csalódást keltő közemberekké.
A baj az, hogy ők maguk kezeskedtek róla…
A zsiványság persze belefér:
