Sport

Szanyi Andor: Meg akartam mutatni ezeknek a patkányoknak, hogy úriember vagyok

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Gyerekként a gátat kaszálta és szénabálákat cipelt a teheneknek. Tinédzserként több mázsát mozgatott meg nap mint nap. Külföldön 16 évesen járt először, de mindjárt Kubáig repült, ahol azonban napokig nem ehetett, nem ihatott, ellenben citromot kellett nyalnia. Az élet így faragta Magyarország egyik legerősebb, egyben legbalhésabb súlyemelőjévé. A tiszatarjáni családi ház teraszán beszélgettünk az idén hatvanéves Szanyi Andorral, aki akár kétszeres olimpiai bajnok is lehetne, ám 1984-ben a kommunista blokk bojkottja miatt nem lehetett ott a Los Angeles-i olimpián, négy évvel később Szöulban pedig doppingbotrányba keveredett. Szanyi azt mondja, már a verseny előtt figyelmeztették, hogy baj lesz, ha indulni akar, és azt állítja: az a vizeletminta, ami lebuktatta, nem az övé, hanem egy másik magyar súlyemelőé volt. Nagyinterjú.

Mielőtt elindultunk volna hozzád, Nagy József kollégámnak elmeséltem, hova megyek, kivel készítek interjút. „Hú! Gyermekkorom ikonja!” – kiáltott fel. „Az osztályban bárki bármi jót csinált, ezt mondtuk egymásnak: Bravó, Szanyi Andor, három fehér lámpás gyakorlat!”

Na. Jó. De nem voltam én ikon. Ha nem vagyok tökös, még világbajnok se lettem volna 1985-ben.

Hogyhogy?

Édesapám ’85 augusztusában halt meg. Az első hetében. Az utolsó hetében meg jött a világbajnokság. Svédországban, Södertäljében.

Ahol szakításban, lökésben és összetettben is aranyérmes lettél.

Az. Megkérdezte Orvos Bandi bácsi (a súlyemelő-válogatott szövetségi kapitánya 1985-ig – a szerk.), az Öreg, „Mi legyen, Andor, indulsz?” Nem válaszoltam egyből. „Tudod mit, ne is indulj inkább.” Na, ez azért kihozta belőlem a feleletet: „Bandi bá’! Hát most ez így esett. Ha betesz az utazók közé, megyek.” Így kezdődött.

Aztán úgy nyertem meg a világbajnokságot, hogy annyira összekülönböztem az Öreggel, ki sem jött velem a pódiumra, amikor elkezdtem a szakítást.

Az hogy lehet?

Szakításban 180 kilót akart kezdőfogásnak. Én meg feltetettem 185 kilóra. „Szó se lehet róla, ki fogsz esni!” – felelte. Pedig ismerte ő is az ellenfeleimet. Ha azt kiszakítom, lehetek összetett világbajnok, ha nem, maximum negyedik. Oszt felmentem nélküle, feltetettem 185-re, és kiszakítottam. Meg is nyertem a fogást. De még ekkor se jött oda hozzám gratulálni. Na, a lökésre valahogy lehiggadt. Megint jött. Aszongya, „Kezd a lökést 220-on!” Miközben minden fontos ellenfelem 222,5-en kezdett. De, hát bazmeg, testsúllyal könnyebb voltam mindegyiknél! A román Nicu Vladnál és a szovjet Pavel Kuznyecovnál is! Hát mi értelme lett volna alattuk kezdeni? Itt a lehetőség, elég annyit csinálnom, mint ők, és azzal meg tudom végre verni mindkettőt! Láttam, Bandi bácsi megint tiszta ideg, de nem érdekelt. „Megnyertem a világbajnokságot szakításban. Most lökésben is van esélyem” – mondtam neki, és feltetettem 222,5-re. Oszt elrontottam az első fogást. De Vlad is és Kuznyecov is. A román visszajött ismételni. Odaszóltam Ambrus Lacinak – ő volt a keretedző, aztán a következő évtől már a szövetségi kapitány lett, vele mindig jobban megértettem magam: „Az enyémet tegyétek fel 230-ra.” „Te tiszta hülye vagy, bazmeg” – mondta, de feltetette. Kimentem, mellre vettem, oszt kicsattintottam a fejem fölé azt a 230-at. 415 kiló, új országos csúcs! Halt meg mindenki a gyönyörtől. Á, de ezeket a szép dolgokat, a csúcsokat, a sikereket elfelejtették. Mit elfelejtették! Mindenhonnan kitörölték a nevemet, az eredményeimet.

De te nem felejtesz.

Nem. Éjjel gyakran még mindig sírva ébredek. Hallod! Amikor ezután év végén Mizsér Attila lett az 1985-ös Év sportolója, megsúgták az újságírók, azért ő nyert, és nem én, mert úgy lett öttusa-világbajnok, hogy futás közben leesett a lábáról a cipő. Hát nem tudja bekötni a cipőjét?

Lehet innen is nézni.

Figyelj! Elismertem Mizsért. Az öttusázókat pláne. Hónapokat töltöttünk együtt Tatán. Mindig néztem Martinek Jancsit, meg a nagy, magas Fábián Lacit. Mit melóztak! Lovagoltak, futottak, úsztak, vívtak, lőttek. Nálunk csak a súly van. Ki kell menni, azt vagy felemeled, vagy nem. Ezen nincs mit magyarázni. Ettől fáj nagyon, hogy csak második helyezettnek hoztak ki.

Mi fáj benne?

Na jó, nem fáj. Csak bennem van a tüske. Akkor is sokan kérdezték: „Hogyhogy nem te nyertél, Andor?” Még az újságírók közül is többen jelezték, hogy nem értik a végeredményt, mert rám szavaztak. Mizsér egyéniben és csapatban is világbajnok lett. De én szakítást is nyertem, lökést is nyertem, meg összetettet is nyertem. A három meg több, mint a kettő.

Ha nem fáj, csak tüske, miért sírsz álmodban?

Mert annyira sokat csalódtam, hogy borzasztó. Olyan emberekben, akikről azt hittem, a barátaim. Akik mellettem álltak régen. Akik nem úgy kezeltek, ahogy kellett volna. Akik Szöul előtt nyalták a seggemet, ma meg azt sem tudják, ki vagyok.

Hogy kellett volna kezeljenek?

Figyelj. A doppingbotrányról nem akarok beszélni. Soha nem beszéltem. Soha nem árultam el senkit. Most sem fogok. Oszt mégis szarban hagytak. Pedig akadt, aki könyvet akart írni belőle, és a mesémért ötmillió forintot kínált. Tudod, mekkora pénz volt az akkoriban?

Adrián Zoltán / 24.hu

Miért rágod magad a múlton, amin már nem tudsz változtatni?

Igaz. Aki sokáig visszafelé tekintget, az előbb-utóbb belebetegszik. Bele is betegedtem. A sírból hozott vissza dr. Vass László főorvos és a feleségem. Ők mentettek meg engem, amikor műteni kellett epével. Igazából a sportolótársaim hiányoznak csak. A Bökfi Jani, Jacsó Józsi, Barsi Laci. Sorolhatnám. A telefonszámuk sincs meg.

Mindannyian a ’80-as évek, a valaha volt legerősebb magyar súlyemelő-válogatottjának a tagjai.

A büdös életbe soha nem lesz még egy olyan válogatott. ’88-ban – ezt se tudja senki, mert nem csináltak ebből reklámot – Cardiffban volt az Európa-bajnokság. 185 kilón kezdtem akkor is szakítani. A kezdőfogásommal Európa-bajnok lettem. Lökésben 235 kilón kezdtem, megcsináltam elsőre, azzal harmadik lettem. Nem akarták elhinni. Azt mondták, hogy ez nem létezik.

A 420 kg összetettben nem semmi. De az egyéni csúcsod még ennél is több.

422,5. Egy évvel korábban, az Európa-bajnokságon mindenkit letaroltam. Reimsben 190 kilót szakítottam. Vlad 195-öt. De én 232,5-et löktem, ő meg csak 227,5-et. Könnyebb testsúllyal nyertem előtte az összetettet. A szovjet Kuznyecov meg csak a hátunkat nézte 410-el.

Ismerve a jelenkor magyar súlyemelő eredményeit, ezek elképesztő számok.

Figyelj! Beszélhetünk ezekről a dolgokról, csak semmi értelme. Az a baj, hogy az emberek ma már más sportokat szeretnek, másról beszélgetnek.

„Az ember sose felejtse el, honnan jött”

Mitől lettél ilyen erős?

Édesanyám háztartásbeli volt, édesapám meg a gáton melózott. Ott a fasoron túl. Látod? Az már a Tisza ott. Azt kellett takarítania. Ezer méter gátért feleltünk. Kemény, régi vágású parasztember volt. Mire a feje felé ért a nap, ő már kész is volt aznapra, oszt lefeküdt aludni.

Hogyhogy?

Hajnal kettőkor ment dolgozni. A nagyapámmal együtt. Mert ő is azt csinálta. Mink meg a tesómmal gyűjtöttünk, kaszáltunk, kapáltunk. 13 éves koromban első kaszás voltam! Azt mondta apám: „Figyelj, fiam! Ha utolérlek, levágom a sarkadat!” Úgy mentem, mint a repülőegér. Aztán megforgattuk a szénát. Miután jól kiszáradt, bekötöttük a lovat, kimentünk érte, hazahoztuk, becipeltük az udvarra. Kellett a teheneknek.

Kaszáláson kívül milyen feladatod volt még a gyerekkorodban?

Tudod mi az, hogy kukoricát fialni?

Panelgyerek vagyok.

Amikor a kukorica kinő, nő mellé másik kettő, három. De az már nem odavaló, mert a rendeset elnyomja. Ezért azt le kell szedni. Összerakod egy csomagba, majd ki kell hozzad a sor végére. Azt mondta az apám, „Ne ijedjetek meg gyerekek. Csak öt sor van.” „Hol a vége?” – kérdeztük, mert alulról nem láttuk. A vállára tett. „Látod azt a fasort? Ott – és valahova a messzeségbe mutatott a másik kezével. Vagy két kilométer lehetett. Azt hittem, elájulok a cipekedésben.

Egy csomag mennyit nyomott?

Nem olyan sokat. De 6–8 évesen? Van egy öcsém, meg volt egy bátyám. Nekünk nem volt visszakozz. Csinálni kellett és kész. Az ember sose felejtse el, honnan jött.

Ezek szerint földművelésből éltetek?

De csak béreltből.

Adrián Zoltán / 24.hu

Hány hektárból?

Két hold. Az az öt sor kicsit keskeny hold. Mégis úgy hívták. Volt nekünk lucernaföldünk is. Amikor összeszedted boglyába a lucernát, jött a nagy gazdag ember, és beleszurkált egy gallyat. Ezzel jelezte melyik az övé. Úgy hívták ezt, hogy harmados meg ötödös. Véletlenül mindig a legnagyobb boglyába szúrta bele a gallyat, fene a pofáját.

Állatokat is tartottatok?

Négy tehén, két ló mindig volt és persze baromfik. Amióta a feleségemmel vagyok, újra van liba, csirke.

Fejned is kellett?

Naná. Reggel megfejtük anyuval a tehenet, elvittem a csarnokba a tejet, utána mehettem iskolába. Megesett, úgy elaludtam, hogy kiestem a padból.

Ezek szerint az élet hozzászoktatott a melóhoz.

Aki gyerekkorában hozzászokott, az egy életen át hozzá van szokva. 60 éves vagyok. Most a BMW-gyárban dolgozom. A tetején szereljük a hűtőrendszert. Két jó barátom vitt be. Azt mondták a főnöknek,

Andor bácsi mellett a húszéves melósok be fognak szarni. Amíg ezek kettőt pislognak, már rég megcsinál mindent.

Az iskola hogy ment?

Kitűnő tanuló voltam.

Itt, a helyi iskolában?

Aztán a középsuliban bent, Tiszaújvárosban is. Mert ez itt falu. Itt szar sincsen. A géplakatos-gépszerelő szakmát már ott tanultam. Bár, ha nincs Csoltai Lajos bácsi, a tesitanárom, nem végzem el az iskolát.

Ezek szerint balhés gyerek hírében álltál?

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik