Sport

Macskakövek és a Szajna vize – ez vár a triatlonistákra Párizsban

Kazunori Hirachi / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun / AFP
Kazunori Hirachi / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun / AFP
Július 30-31-én a férfi és női egyéni, augusztus 5-én a vegyes váltó küzdelmeinek szurkolhatnak a triatlonsport rajongói a párizsi olimpián. A sportág abban a kivételezett helyzetben van, hogy miután nem teremhez vagy stadionhoz kötött, bejárhatja a francia főváros legszebb részeit. A szervezők nem is tétováztak, a viadal útvonalát úgy jelölték ki, hogy néhány ikonikus helyszínt is beiktattak.

„Az a tervünk, hogy a 2024-es játékok során megadjuk a módját a triatlon tiszteletének. A sportág a 2000-es sydney-i olimpiai debütálás óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ezért különös gondot fordítottunk pálya kialakítására. Mind az olimpiai, mind a paralimpiai viadal látványos útvonalon, a város szívében és Párizs legszebb műemlékeinek lábánál halad majd” – mondta a kajak-kenu vadvízi (szlalom) szakágában háromszoros olimpiai bajnok Tony Estanguet, a szervezőbizottság elnöke.

A rajt és a cél egyaránt a III. Sándor hídon (Pont Alexandre III) lesz, amelyet 1896 és 1900 között építettek, és az 1894-ben meghalt orosz cárról neveztek el. Hogy megadják a jelentőségét mindennek, az alapkövét a névadó fia, II. Miklós cár rakta le. A város egyik legismertebb és legnépszerűbb hídja 1991 óta a Világörökség része.

Csodálatos környezetben

Az első szám, a másfél kilométeres úszás a híd alatti úszó pontonról indul: két kört – egy 910 méteres elsőt és egy 590 méteres másodikat – kell teljesíteni, majd kievickélve a Szajnából 32 lépcsőn át kell megközelíteni az átmeneti zónát (ilyen lépcsőzésre sohasem volt még példa olimpián), ahol átöltöznek és kerékpárra pattannak.

A 40 km-es bringázás során hét, egyenként 5,715 km-es kört kell teljesíteni úgy, hogy a mezőny elindul a Winston Churchill-sugárúton, elhalad az 1900-as párizsi világkiállításra épített Grand Palais és Petit Palais mellett, és rákanyarodik a világ legszebb sugárútjára, a Champs-Elysées-re, és átkel a Szajna másik ikonikus hídján, a Pont des Invalides-n (Invalidusok hídja). Innen a Boulevard Saint-Germain, a Rue du Bac, és két rakpart (Quai Anatole France és Quai d’Orsay) vezet vissza a III. Sándor hídra.

A csúszós, macskaköves utcák komoly veszélyeket is rejthetnek a versenyzők előtt, akik az utolsó számra, a 10 km-es futásra egy kisebb, négyszer 2,5 km-es kört kapnak. De ismerős lesz már a terep, hiszen ez a pálya része a kerékpáros útvonalnak is.

A Párizs szívén keresztül vezető út végén, a hídon lesz a cél, ahol a tervek szerint egy ezerfős lelátón szoríthatnak a drukkerek.

„A párizsi triatlon- és paratriatlon-versenyek megadnak mindent, amiről a sportág évek óta álmodik. A város szívverése visszhangzik majd a verseny ritmusában, ahogy a sportolók úsznak, kerékpároznak és futnak a Fények Városában” – nyilatkozta Marisol Casado, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) elnöke.

Izommal és ésszel

A világ- és Európa-bajnok, háromszoros Ironman-győztes Leo Bergere is úgy vélte, megismételhetetlen élményt jelent majd a világ legikonikusabb helyszínén versenyezni.

„Ez valami egészen különleges lesz, hiszen versenyzés közben még várost is nézhetünk” – viccelődött. „Úgy gondolom, hogy a Szajna árapálya és a macskaköves utcák olyan kihívást jelentenek, hogy csak a legjobbak és legokosabbak lehetnek versenyben. Nem lesz elég csak a pedálokat nyomnia vagy a lehető leggyorsabban úsznia, az agyunkat is igénybe kell vennie a lehető legjobb pozíció elérése érdekében.”

A britek kétszeres olimpiai aranyérmese, a Londonban és Rióban is győztes Alistair Brownlee úgy fogalmazott, annyira izgalomban tartja az útvonal, hogy ha teheti, élőben tekinti meg a viadalt.

„A sydney-i bemutatkozás óta csodálatos helyszíneket láttunk, a párizsi pálya folytatja azt a fantasztikus örökséget, hogy a rendező a város szívébe helyezi, és bemutatja a nevezetességeket a verseny során. Alig várom, hogy ott lehessek.”

Komoly mezőny

Néhány kivételtől eltekintve a paratriatlon ugyanezt a pályát fogja követni. Persze akad könnyítés, ezúttal nem kell lépcsőzni majd az úszás után, a kerékpáros váltásra a Szajna partján kerül sor. Az útvonalak pedig a különböző kategóriák bringás és futó számainak eltérő kezdési időpontjai miatt módosulnak.

A triatlon versenyeken összesen 110 sportoló vesz részt, míg szeptember 1-2-án hat kategóriában 120 paratriatlonista harcolt a tizenegy paralimpiai címért.

„Ami nekem macskaköves, az másnak is”

„Nekem nagy élmény volt tavaly megnézni az épeket és a parasportolókat” – nyilatkozta a paratriatlonisták szövetségi kapitánya Boronkay Péter, aki 2023 augusztusában jelen volt a tesztversenyeken. Azt megerősítette, hogy az épek mixed váltója és a parasportolók tesztversenye végül duatlon lett, hiszen nem lehetett úszni a Szajnában.

Szerinte ezt el kellene kerülni, már csak azért is, mert a magyar sportolók kifejezetten jók az úszószámban, így őket hátrányosan érintené a változás.

A szennyezés már Rióban is gondot jelentett, de ott is meg tudták oldani. Azzal, hogy Párizs vállalta az olimpiát, tudja, hogy erre áldozni kell. Hogy a belvárosban rendeznek egy versenyt, hogy nem kell jegyet venni és tízezrek szurkolnak az utcán, miközben a legszebb helyeket érinti a mezőny, és hogy a Szajnában úszni kell, annak bizony ára van

– mondta.

Boronkay Péter

Hozzátette, úgy tudja, a víztisztaságára azzal is próbálnak ügyelni, hogy az olimpia és a paralimpia idejére a városban lévő lakóhajókat kitelepítik.

Az szerinte nem vesz el, inkább hozzáad az eseményhez, hogy a kerékpár- és futóversenyek bizonyos szakaszán macskaköves az út.

„Ez egy technikai sport, ezzel is meg kell küzdeni. ha bármilyen problémája van a sportolónak, nem megy ki a boxutcába. Itt saját magadra vagy utalva.  Ha meglátok egy ilyen pályát, mindig barátom és futóedzőm, Németh Gyula szavai jutnak eszembe: „Kisfiam, nincsen szar pálya, csak szar futó!” Ezzel csak arra célzok, hogy ami nekem macskaköves, az másnak is.”

Persze azért akad plusz kihívás is.

„Az épek olimpiai távon versenyeznek – 1500 méter úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás –, és van bolyozás, azaz lehet szélárnyékban tekerni. Nálunk a paraszakágban nincsen bolyozás, itt mindenki időfutam-kerékpárral teljesíti a távot, ami pont a fele az olimpiainak.  Jelenleg egy olyan feladat előtt állunk, hogy a már kvótás helyen szereplő Mocsári Bencének – éppen a macskakő és a sok 90 fokos kanyar miatt – tárcsafékes kerékpárra kell váltania. Azzal sokkal pontosabban tud fékezni az ember és itt nüánszok döntenek.”

Azt mondta, most is libabőrös, ha rágondol, milyen fantasztikus érzés annyi ember előtt és között versenyezni.

Számomra óriási élményt jelentett. Futóként vagy triatlonosként, amikor ott vagy a pályán, és emberfolyosóban mész – látni ilyet a Toru de France-on is – az olyan, amit nem lehet máshoz hasonlítani. Biztos vagyok benne, hogy Párizs kitesz magáért, hogy minél látványosabb legyen a verseny.

Elkerülni a duatlont

A helyzet egyébként a hírek szerint nem rossz. A szervezők 1,4 milliárd eurót költött a Szajna megtisztítására, öt tisztítót is munkába állítottak a folyót sújtó fekáliás és egyéb szennyezések felszámolására, ez pedig megnyugtató a nyári játékok előtt.

Szponzorált tartalom

Felkészültél a legjobbakra? Vigyázz, Párizs, rajt!

Az Allianz a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok világszintű biztosítási partnere.

Állj készen! | Allianz Hungária

 

A cikk az Allianz támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik