Sport

Megtalálta a rendőrség a Budapesten eltűnt focistát

A rendőrök megtalálták és kihallgatták Abdullah Hameed Talalt, a ZTE korábbi focistáját – írják a rendőrség oldalán.

A svéd és iraki papírokkal rendelkező labdarúgó szerződést kötött a HNK Goricával, ám oda nem érkezett meg, ezért jelentették be az eltűnését. Szerdán a horvát Sportske novosti azt közölte, hogy a magyar rendőrség megtalálta a 27 éves férfi autóját, az Aftonbladet pedig azt írta, hogy a focista édesapja Budapestre érkezett.

Pénteki cikkünkben arról írtunk, hogy a svédek szerint Tali Hameed Talal hétfőn beszélt utoljára a fiával, akitől megtudta, hogy minden készen áll a költözéshez.

Amikor később újra hívni próbálta, a fia telefonja már ki volt kapcsolva. Az apa megtalálta egy garázsban a fia kocsiját, de a mivel ő nem volt otthon, kihívták a rendőrséget. Tali Hameed Talal szerint egyértelmű bűncselekményről lehet szó.

Múlt héten Abdullah nagyon aggódott. Instabilnak tűnt, de most először nem akart mindent elmondani. Azt mondta, történhet valami

– mondta az apa az Aftonbladetnek.

Kapcsolódó
„Azt mondta, történhet valami" – egy kikosarazott klubra gyanakszik az eltűnt focista apja
Abdullah Hameed Talal apja Magyarországon keresi eltűnt fiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik