Sport

Attól kapcsolt űrtempóba a klasszis teniszező, hogy gyereke született

Visionhaus/Getty Images
Visionhaus/Getty Images
Amikor Elina Szvitolina 2022-ben közölte, hogy kimerült testben és lélekben egyaránt, a világon senki sem gondolta volna, hogy az idén majd történelmet ír. Az ukrán játékos mindössze kilenc hónappal kislánya születése után valósággal szárnyal a wimbledoni teniszbajnokságon, sorban gyűjti a skalpokat, és már beállította karrierje eddigi legjobb Grand Slam-eredményét.

A női sportolók számára mindig kardinális kérdés a gyerekvállalás. Ilyenkor elkerülhetetlen, hogy szüneteltesse az atléta a karrierjét, hiszen olyan testi változásokon megy keresztül, amelyek mellett nem lehet folytatni az élsportot. Szülés után sem lesz könnyebb a helyzet, ugyanis elölről kell kezdeni a fizikai felkészülést, hogy újra a legjobb formájába lendüljön a sportoló. Ez az elképesztően nehéz feladat nem is sikerül mindenkinek, ám Elina Szvitolina megmutatta, hogy nem lehetetlen feladat.

Az ukrán teniszezőt 2010-ben ismerte meg a világ, amikor a juniorok között döntőt játszott a Roland Garroson egyéniben, Wimbledonban pedig párosban. Párizsban behúzta a finálét is, Angliában viszont kikapott Babos Tímeától és Sloane Stephenstől. Ennek ellenére egyértelmű jelét adta annak, hogy valami nagy dolog van készülőben az ukrán teniszsportban, hiszen ekkor még csak 16 éves volt. Apránként ugrálta a lépcsőfokokat, bekerült a profik közé, 2013-ban már WTA-tornát is nyert Bakuban, a világranglistán is gyorsan haladt felfelé.

2015-ben már a legjobb negyven között járt, majd 2017-ben öt különböző WTA-tornát nyert meg, amivel a világranglista hatodik helyére került. 

Szvitolina egyéni rekordjának egyébként a harmadik hely számít, amit szintén abban az évben ért el. Kétségtelenül a világelit tagjává vált, újabb és újabb komoly eredményekkel bizonyította, hogy számolni kell vele:

  • 2018-ban megnyerte a világbajnokságot egyéniben,
  • egy évvel később a wimbledoni teniszbajnokságon és a US Openen is az elődöntőig menetelt,
  • a tokiói olimpián pedig bronzérmet szerzett.

Ezután azonban történt valami, amivel senki sem számolhatott: kitört a háború Oroszország és Ukrajna között.

Már nem a pontokat és a ranglistát űzi

Elina Szvitolina 2022-ben már 12 évet szentelt az élsportnak, ám kezdett kimerítő teherré válni számára a tenisz. Szurkolóként, nézőként sokszor fel sem tűnik, hogy ez egy mentálisan is rettentően megterhelő sport. Nem elég, hogy órákig tartó mérkőzéseken kell helytállni, eközben az sem mindegy, mennyi pénzt ütöget össze egy játékos, vagy hol áll éppen a világranglistán. Ez utóbbit igazán jól példázza, hogy 2022-ben komoly vita robbant ki, amikor Wimbledonban nem indulhattak orosz és fehérorosz játékosok, emiatt pedig nem ért világranglista-pontokat a Grand Slam-szereplés. A teniszezőknek alaposan mérlegelniük kellett, akarnak-e másik tornán szerepelni, megéri-e az utazási költség a pont nélküli tornát, többek között egyébként Fucsovics Márton is vacillált.

Ezen a 2022-es wimbledoni GS-tornán már el sem indult Szvitolina. Márciusban egy Heather Watsontól elszenvedett vereséget követően előbb hátsérülésre panaszkodott, majd a Twitter-oldalán bejelentette, hogy fizikális és mentális stressz miatt muszáj szüneteltetnie a pályafutását.

„Borzasztó nehéz hónapokon vagyok túl mentális és fizikai értelemben. A hátam miatt régóta szenvedek, a fájdalom nem tette lehetővé, hogy a legjobb állapotban készüljek föl a versenyekre. Eközben elviselhetetlen szívfájdalommal figyelem, ahogy a szülőföldemet óriási bátorsággal védik az ukrán emberek. Ez hatalmas lökést adott, hogy a pályán én is küzdjek.

A testem most jelezte, hogy nem bírja tovább, és pihennem kell

– írta Szvitolina.

Két hónappal később azt is bejelentette, hogy első babáját várja az egyik legszórakoztatóbb teniszmeccseket játszó Gael Monfilstől. Ezzel eldőlt, hogy 2022-ben már biztosan nem játszik, a visszatérése ideje pedig képlékeny maradt. A tenisznél fontosabb dolgok foglalkoztatták, mint a családja vagy a háború, amely kapcsán az alapítványán keresztül támogatta az ukránokat, de több gálán és bemutató mérkőzésen is részt vett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Elina Monfils (@elisvitolina) által megosztott bejegyzés

2022. október 15-én adott életet kislányuknak, Skäinak, 2023 elején pedig már a visszatérésén dolgozott, amint lehetett, edzésbe állt, és márciusban egy ITF-tornán játszott újra. Áprilisban a charlestoni salakpályás bajnokságon is pályára lépett. Azt nem lehet állítani, hogy azonnal szárnyalni kezdett, az idei első hét meccséből hatot elveszített, csak májusban sikerült egymás után két meccset nyernie. Ezután viszont folyamatosan javult, Strasbourgban ráadásul 21 hónap után újra WTA-tornát nyert.

Különleges érzés, az első trófeám anyaként. Erre mindig emlékezni fogok, főleg azok után, hogy 2020-ban is nyertem már itt. Ahhoz képest egészen más volt ez a mostani siker, éreztem a közönség támogatását is. Ezt a támogatást szeretném elküldeni Ukrajnába is

nyilatkozta Szvitolina, aki a torna megnyeréséért járó teljes pénzdíjat a háborúban károsult gyerekek megsegítésére adományozta.

Innentől aztán nem volt megállás. Utazott tovább Párizsba, a Roland Garroson a negyeddöntőig meg sem állt, ami nem csak egyéni legjobbjának beállítását jelentette, hanem azt is, hogy cirka három hónap alatt újra a száz legjobb közé került a világranglistán.

Szvitolina valósággal újjáéledt, és mostanra talán jobban játszik, mint valaha.

A wimbledoni teniszbajnokságra ugyan szabad kártyával kvalifikálta magát, de erre a versenyre már csúcsformában érkezett. Kemény sorsolást kapott, kezdésnek mindjárt a sportági legenda Venus Williamsszel került szembe, majd a világranglistán 28. Elise Mertens ellen kellett bizonyítania. A legjobb 32-ben Sofia Kenin ellen játszmát sem veszített, majd jöhetett az egyik legkeményebb csata, Viktorija Azarenka.

Fehéroroszország Ukrajna ellenségeként vesz részt a háborúban, így aztán Szvitolina már előre jelezte, hogy nem akar kezet fogni ellenfelével a mérkőzés után. A találkozón egyértelműen Azarenka ellen is szurkoltak a nézők, majd miután a döntő rövidítésben alulmaradt, az All England Lawn Tennis Club közönsége pfújolt is neki, amiért eleve fel sem ajánlotta a gratulációt. A mentálisan mindkét játékost megterhelő mérkőzést olyan idegőrlő jelenetek is tarkították, mint amikor Szvitolina ütése hármat is pattant a háló tetején.

Ilyen embert próbáló meccs után jöhetett a női tenisz jelenlegi nagyágyúja, a világelső Iga Swiatek. A lengyel játékos 5:4-nél az első szettért szerválhatott, de Szvitolina sorozatban négy pontot nyert, majd kiszerválta a játszmát. A második szettben sem adta könnyen a bőrét az ukrán játékos, Swiateknek kétszer is azért kellett adogatnia, hogy meccsben maradjon, végül csak rövidítésben jött össze az egyenlítés. Nem bírta azonban az idegek harcát a lengyel klasszis, kétszer is elveszítette az adogatását. A szétesésének az lett a vége, hogy 6:2-re a játszmát, 2-1-re pedig a negyeddöntőt veszítette el.

Elina Szvitolina kilenc hónappal a szülése után úgy masírozott be a legjobb négybe, hogy eközben négy korábbi egyéniben Grand Slam-győztest is kiejtett. A világelsőt ráadásul elképesztő űrtenisszel. Erre még senki sem volt képes a női mezőnyben GS-tornán.

A menetelés valószínűtlenségét mutatja, hogy az ukrán játékosnak jegye volt a július 8-i Harry Styles-koncertre Bécsben. Mivel azonban túljutott Azarenkán, mégsem volt ideje elmenni rá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Wimbledon (@wimbledon) által megosztott bejegyzés

Szvitolina már más játékos, mint a gyermeke születése előtt volt. Teljesen más mentalitásban játszik, megszűnt a pénz és a ranglistás helyek fogsága. Felszabadultabb és fókuszáltabb lett. Ma már abból merít erőt, hogy látja a kislányát, ahogyan a tévében nézi anyukáját teniszezni, valamint abból, hogy örömet okozhat Ukrajnának.

A háború kirobbanása óta mentálisan erősebb vagyok. Már nem kezelek úgy bizonyos helyzeteket, mintha az lenne a világ legnagyobb katasztrófája. Az életben sokkal rosszabb dolgok is történnek. Nyugodtabban játszom, máshogy nézek a dolgokra

– idézte őt a Swiatek elleni győzelme után a New York Times.

Az ukrán játékos csütörtökön újra történelmet írhat, a cseh Marketa Vondrousova legyőzésével ugyanis először játszhatna a wimbledoni döntőben, mióta a juniorok között 2012-ben finalista volt. Ott pedig akár a semleges színekben játszó, de egyébként fehérorosz Arina Szabalenka is az ellenfele lehet, aki ellen kettőzött erővel küzdene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik