Sport

„Ez az eredmény nem volt méltó a kék mezhez” – levélben kértek bocsánatot a szegedi kézisek a súlyos BL-zakóért

Kovács Anikó / MTI
Kovács Anikó / MTI

Nem elég, hogy négy forduló után is szerzett pont nélkül áll a Pick Szeged a kézilabda Bajnokok Ligájában, a magyar bajnok csütörtökön súlyos, 41-29-es vereséget szenvedett hazai pályán az Aalborg ellen. Érthető, ha a szurkolók és a klub is csalódott, mindezek után pénteken egy levél jelent meg a drukkereknek címezve, amit a játékosok, a szakmai stáb és a vezetőség tagjai is aláírtak.

Kapcsolódó
A magyar bajnok hazai pályán 41 gólt kapva szenvedett vereséget a Bajnokok Ligájában
Négy csoportmérkőzés után nincs pontja a Pick-Szegednek a BL-ben.

Elnézést kérünk! Ez a teljesítmény, ez az eredmény, amelyet csütörtök este produkáltunk, nem volt méltó a PICK Szegedhez, ahhoz a kék mezhez, amelyet hétről hétre magunkra húzunk. Ezt a teljesítményt nem lehet és nem is szabad megmagyaráznunk. El kell ismernünk, nagyot hibáztunk. Tisztában vagyunk vele, hogy ilyet nem engedhetünk meg magunknak többet

kezdődik a levél, ami úgy folytatódik, nem ezt érdemelték a szurkolók, mint amit nyújtott a csapat, és csakis hálával tartoznak, amiért nem bántást, hanem biztatást kaptak végig.

„A szegedi férfi kézilabda rengeteg sikert ért el a hatvan év alatt. Elődeink sokat tettek azért, hogy ilyen patinás klubban szerepelhetünk, játszhatunk. Nekünk, a teljes keretnek, a szakmai stábnak kell megoldani azt, hogy ismét visszataláljunk arra az útra, amely hozza a győzelmeket. Ezt csakis együtt, közösen érhetjük el. Nincs sok idő erre, mert zajlik a szezon, jönnek a fontos meccsek, ahol már nem lehet hibáznunk” – olvasható a klubhonlapon, a levél pedig azzal zárul, hogy a klubnak dolgoznia kell, még többet, még nagyobb akarattal, még nagyobb lendülettel, teljes odaadással, úgy, ahogy a szurkolótábor is tette csütörtök este.

Tiszta szívvel, a szegedi kézilabdáért küzdve.

A Facebook-bejegyzés kommentjeit olvasgatva annyi kijelenthető, hogy nem aratott osztatlan sikert a bocsánatkérő levél a szurkolók körében.

Kapcsolódó
BL-riválistól érkezik kapus a Szegedhez
Maga a játékos számolt be erről.

A Szeged legközelebb a bajnokságban a Veszprémmel találkozik, míg a Bajnokok Ligájában azzal az Elverummal találkozik, amely szintén négy vereséggel áll a csoportban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik