Sport lineup

James még sosem élt át ekkora verést

Korábban a témában:

Az Indiana Pacers 136-94-re legyőzte a Los Angeles Lakers csapatát az NBA legutóbbi játéknapján,

a vendégek játékosa, LeBron James 16 éves pályafutása legnagyobb arányú vereségét szenvedte el. 

Az indianapolisi összecsapáson a hazaiak kiemelkedően pontosan céloztak távolról, 34 hárompontos kísérletükből 19-szer gyűrűbe találtak, és összességében közel 56 százalékos eredményességgel tüzeltek a mezőnyből.

A Pacersben heten szereztek tíz pontnál többet, a csapat legjobbja Bojan Bogdanovic volt 24 ponttal. A Nyugati főcsoportban csupán a tizedik helyen álló kaliforniai együttesben James volt a legeredményesebb 18 pontjával.

A Lakers sztárja azért egy dolognak örülhetett a csúnya zakó ellenére, ugyanis ő lett a liga történetében az ötödik, aki 32 ezer pont fölé jutott.

Jelenleg 32 008 pontnál tart, nem kis nevek állnak már csak előtte: Michael Jordan (32 292), Kobe Bryant (33 643), Karl Malone (36 928) és Kareem Abdul-Jabbar (38 387).

A Nyugaton harmadik Oklahoma City Thunder sztárjai vezetésével győzte le 11 ponttal a sokáig jól játszó, vendég Orlando Magicet. A harmadik negyed elején még 12 pontos hátrányban álló házigazdáknál Paul George 39 pontot, míg Russel Westbrook 16 pontot, 16 gólpasszt és 15 lepattanót szerzett.

Utóbbi játékos sorozatban hetedik meccsén ért el tripla-duplát, ami korábban csupán Wilt Chamberleinnek, Oscar Robertsonnak és Jordannek sikerült a liga történetében.

A rekordot Chamberlein tartja kilenc meccsel.

A Thundernél is nagyobb fordítást mutatott be a Los Angeles Clippers, mely három perccel a harmadik szakasz vége előtt 20 ponttal volt lemaradva a Charlotte Hornets vendégeként. A Clippers ezt követően viszont kiválóan játszott, már a negyedik negyedig nyolcra csökkentette hátrányát, majd kiélezett végjátékot követően két ponttal megnyerte a találkozót. A győztes kosarat a találkozó legjobbja, a 34 pontos Tobias Harris szerezte 3.4 másodperccel a dudaszó előtt.


Harrisnak ez volt az utolsó kosara a Clippersben, mert a klubja egy hat kosarast érintő ügylet keretében elcserélte. A Philadelphia Harris mellett Boban Marjanovicot és Mike Scottot kapta meg, és viszonzásul három kiegészítő embert – Landry Shamet, Wilson Chandlert és Mike Muscalát – adott, valamint négy választási jogot későbbi játékosbörzékre.

A nap keleti rangadóján a második Toronto Raptors az ötödik Philadelphia 76ers csarnokában tudott győzni. A kanadai gárdában hatan is legalább tíz pontot szereztek, Kawhi Leonard 24, Kyle Lowry és Serge Ibaka 20-20 pontig jutott.

A Raptors annak ellenére is nyerni tudott, hogy a 76ers centere, Joel Embiid uralta a palánk alatti területet, 37 ponttal és 13 lepattanóval zárt, és a szezonban már 44. alkalommal ért el dupla-duplát. A philadelphiaiak hazai pályán 27. meccsükön csupán a hatodik vereségüket szenvedték el az idényben.

Eredmények, NBA:

Charlotte Hornets – Los Angeles Clippers 115-117
Cleveland Cavaliers – Boston Celtics 96-103
Indiana Pacers – Los Angeles Lakers 136-94
New York Knicks – Detroit Pistons 92-105
Memphis Grizzlies – Minnesota Timberwolves 108-106
Oklahoma City Thunder – Orlando Magic 132-122
Philadelphia 76ers – Tronto Raptors 107-119
Portland Trail Blazers – Miami Heat 108-118

Ajánlott videó mutasd mind

Refuelling with unleaded petrol at a petrol station in Bad Homburg vor der Hˆhe, photographed in January 1985.

Nyolcvan éven át mérgeztek minket tudatosan

A benzin ólmozása egyszerű alkohollal kiváltható lett volna, ám literenként egy centért, és az iparág feletti kontrollért cserébe az „olajipar” a már akkor is méregként ismert ólmot választotta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.