Sport

Álomdöntőnek indult, de Djokovic teniszleckét adott Nadalnak

Álomdöntő – harsogták a médiumok, amikor kiderült, hogy az első kiemelt Novak Djokovic és a másodikként rangsorolt Rafa Nadal vívja az év első Grand Slam-tornája, az Australian Open fináléját.

A döntőnek mindketten úgy mentek neki, hogy történelmet írhatnak, Djokovic hetedik győzelmére készült Melbourne-ben, amivel egyedüli csúcstartó lehet, Nadal szeme előtt pedig az lebegett, hogy mindössze a harmadik teniszező lehet, aki mind a négy tornát legalább kétszer megnyerte.

Ők ketten az 53. egymás elleni meccsüket vívták, ez rekord a férfi mezőnyben, a párharcban Djokovic 27-25-re vezetett. Az Australian Open döntőjében legutóbb 2012-ben futottak egymásba, és akkor igazán emlékezetes csatát hoztak össze, Djokovic egy ötszettes, majdnem hatórás találkozó végén örülhetett.

Nadal 2009-es melbourne-i sikere óta három döntőt is elvesztett, most viszont játszmaveszteség nélkül jutott el az utolsó meccsig, igaz, 12 perccel így is több időt töltött a pályán, mint Djokovic, aki az elődöntőben brutális erődemonstrációt tartott a francia Lucas Pouille ellen.

Novak Djokovics lemosta a pályáról francia ellenfelét
Az Australian Open férfi egyesének pénteki elődöntője után kiderült, hogy létrejön az álomdöntő.

A két játékos legutóbbi 15 egymás elleni meccséből tizenkettőt Djokovic nyert és most is a szerb kezdett jobban, az első három játékban Nadal mindössze egyetlen pontot fogott, úgyhogy hamar 3:0-s hátrányba került.

Djokovic ellenállhatatlan volt az adogatójátékaiban, Nadal 33 perc elteltével tudott fogadóként labdamenetet nyerni, de ennek sem örülhetett igazán, mivel ugyanebben a játékban Djokovic két szettlabdához jutott, és az elsőt rögtön ki is használta.

A spanyol a második játszma első játéka után vezetett először, de az ötödik játékban Djokovic két bréklabdához jutott, és amikor Nadal átemelése a vonalon kívül landolt, 3:2-re már a világelső vezetett.

Nadal nagyon feszültnek tűnt, és mintha a szokottnál lassabban ért volna oda a labdákra, míg Djokovic elképesztően koncentráltan játszott.

Amikor Nadal a hetedik játékban a hálóba püfölt egy labdát fonákkal, Djokovic dupla brékelőnybe került, és a következő játékban szórta az ászokat, a harmadikkal le is zárta a második játszmát.

A harmadik szett előtt Nadal kért egy kis szünetet, amíg bevonult a mosdóba, de hogy nem történt komoly változás, azt jól mutatja, hogy az egyik ütése jó másfél méterrel landolt a vonal mögött a második játékban. A harmadik gémben Djokovic ismét brékelte ellenfelét, majd a hatodikban Nadalnak esélye volt visszavenni az elvesztett adogatást, de Djokovic nem hagyta.

5:3-as vezetésnél a szerb két bréklabdához jutott, és a másodikat ki is használta, úgyhogy hetedszer lett az Australian Open bajnoka, amivel immár egyedüli csúcstartó a tornán. Nadalnak pedig azt a tényt kell feldolgoznia, hogy negyedszer kapott ki egy melbourne-i fináléban, és ez volt az első olyan GS-döntő, ahol még játszmát sem sikerült nyernie.

A döntő 2 óra 4 percig tartott, vagyis rövidebb volt, mint a női finálé, ahol Oszaka Naomi és Petra Kvitova 23 perccel tovább nyüstölte egymást.

Djokovic 8 ászt ütött, Nadal csak hármat, a szerbnek nem volt kettős hibája, 34 nyerőt ütött, és csak 9 ki nem kényszerített hibája volt. Nadalnak két kettős hibája, 21 nyerő és 28 ki nem kényszerített hibája volt, ez azért szignifikáns különbség. Szintén beszédes a bréklabdák rubrika a statisztikában: Djokovic nyolcból ötöt kihasznált, míg a spanyolnak csak egy lehetősége volt, de azzal nem tudott élni.

A szerb klasszis pályafutása 15. GS-győzelmét aratta, ezzel lehagyta a legendás Pete Samprast, már csak Nadal (17) és Roger Federer (20) van előtte. Ha így játszik, ki tudja, meddig.

Mivel Djokovic tavaly Wimbledont és a US Opent is megnyerte, zsinórban három győzelemnél jár, vagyis a Roland Garroson azért szállhat harcba, hogy mind a négy nagy tornának ő legyen a címvédője.

Eredmény, férfi döntő:

Novak Djokovic (szerb, 1.) – Rafael Nadal (spanyol, 2.) 6:3, 6:2, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik