Nem bírják az embertelen hőséget a teniszezők

Több játékos is szóvá tette kedden az évszakhoz képest is nehezen elviselhető hőséget az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A kanadai Frank Dancevic első fordulós mérkőzése közben összeesett a pályán, és egy percre elvesztette az eszméletét, majd a francia Benoit Paire-rel szemben simán elvesztett találkozó után kifakadt:

“Embertelen körülmények vannak, ez senkivel szemben nem tisztességes. Rengeteg ötszettes meccsen vagyok túl, és az nem normális, hogy másfél szettnél elájulok, és másfél órával a mérkőzés után még mindig nem tudok pisilni. Addig játszatnak bennünket a kánikulában, amíg meg nem hal valaki.”

A kanadai Milos Raonic és spanyol Daniel Gimeno-Traver összecsapásán az egyik labdaszedő esett össze, és részesült orvosi ellátásban.

A nőknél a kínai Peng Suaj görcsöt kapott, és hányt a pályán a 42,2 fokban, majd csak segítséggel tudott levonulni, miután három szettben legyőzte a japán Kurumi Narát.   

Az Australian Open szervezői a női meccseken a döntő szett előtt engedélyeztek tíz perc szünetet a játékosoknak, akik nyakba akasztható jégtömlőkkel is hűthetik magukat. Az előrejelzések szerint péntekig biztosan kitart a kánikula.