Sport

Visszavágott a Szolnok

A bajnokságban már le tudta győzni a Szolnoki Olaj hazai pályán Alba Fehérvárt, amely így elvesztette veretlenségét a középszakaszban.

A felek egy héten belül másodszor találkoztak, és a vendéglátó számára ez kevésbé volt örömteli, hiszen a Magyar Kupa döntőbeli vereség nem igazán volt nekik bekalkulálva. Mindenképpen vissza akartak vágni, és ez, ha nehezen is, de sikerült a Tisza-parti együttesnek.

A Szolnok 5-0-val kezdett, az első fehérvári kosarat a 3. percben szerezte Damian Hollis. A folytatásban sem nagyon ment, így a 7. percben már elég tetemes, 13-4 volt az Olaj javára. Szerencsére azért a kék-fehéreket se kellett félteni, aránylag sikerült összekapni magukat, és egy 6-0-ás sorozatot produkálva, 13-10-re módosult az állás. Ám így is a játékrész nyolcpontos hazai vezetéssel zárult.

A második negyedet a Fehérvár indította jobban, bár hazaiak az első jelentősebb fehérvári rohamot még visszaverték. Aztán a 17. percben Szabó Zsolt hármasa már 25-24-es Alba előnyt hozott. A nagyszünetig felváltva vezettek a csapatok, és Simon Balázs az utolsó másodpercben tudott egyenlíteni, így 29-29-re álltak a pihenőre.

A harmadik negyedben sem változott sokat a helyzet, egyik együttes sem tudott elhúzni a másiktól.  A záró tíz percben elsősorban az egykor Fehérváron is pattogtató Horváth Ákos eredményessége révén biztosabbá vált a szolnoki előny. Igaz Ronald Moore, valamint Brandon Wodd három pontosai valamelyest segítettek, de ahhoz kevésnek bizonyultak, hogy ismét egyenlítsenek. Ráadásul Rashad Bell duplája tízpontos előnyt kovácsolt, és innen már nem tudtak felállni, csupán közelebb férkőztek a Dzunics-tanítványok.

Az Alba Fehérvár ezzel elvesztette veretlenségét a bajnokság középszakaszában, és helyet cserélt a Szolnokkal a tabella élén.

Jegyzőkönyv:

Szolnoki Olaj KK – Alba Fehérvár 75–70 (18–10, 11–19, 22–19, 24–22)
Szolnok, 1300 néző.

Vezette: Cziffra, Győrffy, Frányó

Szolnoki Olaj KK: Florence 7, Fodor M. 1, Sehovics 12, Bell 17, Trepák 7/3. Cs: Szabó M. 2, Simon B. 9/3, Kalve 7, Horváth Á. 13/9. Vezetőedző: Nedeljko Asceric
Alba Fehérvár: Moore 12/6, Wood 16/6, Hollis 9/3, Szabó Zs. 8/6, Keller Á. 7. Cs: Lekli 2, Smith 8, Juhos 6/3, Supola 2. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–0, 8. p.: 13–4, 9. p.: 13–10, 15. p.: 22–20, 17. p.: 24–25, 20. p.: 29–29, 25. p.: 38–34, 27. p.: 42–42, 32. p.: 58–50, 34. p.: 63–54. 37. p.: 68–57, 39. p.: 74-70.

Kipontozódott: Hollis (37. p.), Horváth Á. (40. p)

Edzőszemmel:
– Nincs a legjobb passzban a csapat. De volt erőnk és energiánk nyerni a nagyon jó Alba Fehérvárral szemben. Ezen az úton kell tovább haladnunk, akkor érhetünk el sikereket. A játékvezetők sajnos nem mindig kontrollálták a játékot, ezért néha olyan volt a pálya, mint egy bokszring. – Nedeljko Asceric a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője.

– Ha kis különbséggel is, de megérdemelten nyert a Szolnok, ennyivel jobb volt. Az utolsó pillanatig harcoltunk. Ha a negyedik negyedben pontosabban, precízebben támadunk, s kevesebbet hibázunk védekezésben, még szorosabbá tehettük volna a végjátékot. – Dzunics Braniszlav az Alba Fehérvár vezetőedzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik