Sport

Másodjára is négyet vágott a Vidi

Úgy tűnik, hogy tavasszal négy lőtt gól alatt nem adja a Videoton FC, a piros-kékek a Honvéd után az Eger FC-t is négy találattal intézték el.

Az sem volt egy utolsó, hogy végre már meccset játszhatott a fehérvári csapat Vácott! Két hete, mint ismeretes elmaradt ugyanezen a pályán a Dunakanyar-Vác elleni Magyar Kupa mérkőzés, így csupán edzés-szintjén ismerkedhettek a talajjal a Vidi játékosai. A szinte biztos kiesőjelölt Eger ősszel abban a reményben cserélte fel pályaválasztói jogát a fehérváriakkal, hogy tavaszra már a saját, villanyvilágítással ellátott stadionjában fogadhatja ellenfelét. Nem így lett, mert még mindig nem készült el, és úgy tűnik a hátralevő mérkőzéseiket is albérletben lesznek kénytelenek lejátszani.

Ez azonban egyáltalán nem zavarta a Vidit, hiszen már az első percekben beszorították ellenfelüket, és csak idő kérdése volt, hogy mikor lövik az első találatot. Aztán a 11. percben megszületett a várva-várt gól, a télen szerződtetett Arturo Álvarez szögleténél Szekeres Adrián emelkedett a legmagasabbra, és nagyszerűen fejelt a jobb alsóba. Majd hat perccel később Álvaro Brachi 24 méteres szabadrúgásból szépen a bal alsóba csavart – igaz, ehhez kellett, az is hogy a rosszul felállított egri sorfal közelről nézze végig, ahogy a jobbhátvéd betekeri a labdát a kapuba.

A szünetig már nem változott az állás, továbbra is lendületben maradt a fehérvári gárda, és a fordulás után, az 54. perc meghozta a harmadik góljukat. Nikolics Nemanja gyönyörű bokamozdulattal a lécre húzta a labdát, a kipattanót pedig Szekeres értékesítette közelről. A 60. percben a végig agilis Kovács István kapott Paraibától egy ragyogó indítást, és közelről hálószaggató gólt lőtt. Igazság szerint a lövés nem volt nagy erejű, inkább csak laposan a kapuba passzolt a középályás, a hálón azonban úgy látszott egy nagyobb lyuk lehetett. A hátralévő félóra is hozott még helyzeteket, gólt azonban már nem, de így is teljesen megérdemelt, és meggyőző Videoton győzelem született.

Jegyzőkönyv:

Eger FC – Videoton FC 0-4 (0-2)
Vác, 200 néző

Vezette: Szilasi (Takács G., Aradi)
Egri FC: Sztankó – Balog Zs., Rakovic, Mecinovic, Vidovic – Pavicevic, Albert (Dobric, 61.), Koós, Farkas Á. (Lasimant, 40.) – Németh N., Palásthy N. (Horváth Z., 61.). Vezetőedző: Mészáros Ferenc   
Videoton FC: M. Bozsovics – Brachi, Szekeres A., Caneira, H. Sánchez – Paraiba, Vítor Gomes (U. Nikolic, 77.), Kovács I. (Torghelle, 75.), Mitrovics, Alvarez (Gyurcsó, 45.) – Nikolics N. Vezetőedző: José Gomes
Gólszerzők: Szekeres (2), Brachi, Kovács I.

Edzőszemmel:

– Tudtuk, hogy az első félidőben nagyon nekünk fog jönni a Videoton FC. Arra viszont nem számítottunk, hogy két pontrúgást követően fog két gólt szerezni a fehérvári csapat. Úgy érzem, néha tudtuk kompenzálni a Videoton FC technikai és gyorsasági fölényét. A kapu előtt megmutatkozott a fehérvári csapat minőségi fölénye. – Mészáros Ferenc az Egri FC vezetőedzője

– Jól kezdtük a meccset, próbáltuk azt a játékot játszani, amit elterveztünk. A pálya talaja nem mindig tette ezt lehetővé, sokszor kiszámíthatatlanul pattogott a labda. Több helyzetet is sikerült kialakítanunk, fantasztikusan játszottak a srácok, megérdemlik a dicséretet. – José Gomes a Videoton FC vezetőedzője

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik