Molnár-Nagy Beatrix tanítványai a négycsapatos elődöntőben a Dózsa DSE Tatabánya elleni győzelemmel kezdtek,majd a Mohácsi TE-vel szemben félidei kétgólos hátrány után értek el döntetlent. A nap záró mérkőzésén az FKC 22-10-re verte az UKSE Szekszárdot, és biztosan jutott be a korosztály legjobb csapatának találkozójára.
– Ebben a fordulóban a csapatom részéről nagyon sok szemet gyönyörködtető megoldást és a jövőt illetően biztató momentumot láttam. Támadásban és védekezésben egyaránt csapatként működtek a lányok, fegyelmezetten játszottak, és az elmúlt egy hónap edzésein gyakoroltakat, megbeszélteket abszolút tudták hasznosítani és végrehajtani. A szezon elejéhez képest nagyon sokat fejlődött, és nagy utat járt be a csapat. Nagy öröm számomra, hogy sok ilyen nagyszerű és tehetséges gyerekkel dolgozhatok együtt, akik meghálálják és visszaadják a beléjük fektetett sok munkát. Minden elismerésem a csapaté, és külön boldogság számomra, hogy Velük mehetek “haza” szülőföldemre és nevelő egyesületemhez, Debrecenbe. A lányok nevében is mondhatom, hogy már a csapat védjegyévé vált hatalmas küzdeni tudással fogunk kimenni a pályára bárki is legyen majd az ellenfelünk, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy bebizonyítsuk, nem érdemtelenül és nem véletlenül jutottunk el idáig. – nyilatkozta Molnár-Nagy Beatrix, az Alcoa FKC edzője.
Eredmények:
Dózsa DSE Tatabánya – Alcoa FKC 6-13 (2-6)
Mohácsi TE – UKSE Szekszárd Vízmű 17-8 (8-4)
Alcoa FKC – Mohácsi TE 11-11 (4-6)
UKSE Szekszárd Vízmű – Dózsa DSE Tatabánya 13-13 (8-4)
Mohácsi TE – Dózsa DSE Tatabánya 29-11 (14-8)
UKSE Szekszárd Vízmű – Alcoa FKC 10-22 (4-9)
Végeredmény:
1. Mohácsi TE 5 pont (+27)
2. Alcoa FKC 5 pont (+19)
3. UKSE Szekszárd Vízmű 1 pont (-21)
4. Dózsa DSE Tatabánya 1 pont (-25)
Az Alcoa FKC csapata: Mandel Maja, Kiszely Borbála (kapusok), Bánhidi Barbara, Czéczei Flóra, Csetényi Vivien, Fischer Zsófi, Jánosi Ninetta, Klinszky Kitti, Mezősi Vanda, Pálfi Kata, Pécsi Dóra, Spanner Renáta, Szita Petra, Takács Panna. Edző: Molnár-Nagy Beatrix.