Poszt ITT

Gyarmati Andrea: Rokikártyám viszontagságos története

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu
Már nem csak az állapotom végleges.

A hivatalos ügyek intézése nekem sose ment zökkenőmentesen, a packázásokat sosem értettem.

Néhány éve térdprotézist kaptam, hozzá a mozgássérülteknek járó parkolási igazolványt, általános nevén rokikártyát.

A dokumentum „elnyeréséhez” be kellett adnom egy kérvényt, valamint az összes létező orvosi papíromat, és a kitűzött időpontban orvosi bizottság elé járulhattam.

Azt mondjuk nem értettem, önmagában miért nem elég a klinikai zárójelentés az eset pontos leírásával, az előzményekkel és az eredménnyel, de jogkövető állampolgárként megjelentem a grémium előtt. A kolléga úr boldog volt, hogy nekem is van ortopéd szakvizsgám, elolvasta a zárót, majd közölte: idővel értesítenek a döntésről. Hogy ugyan vajon mit kell ezen eldönteni, gőzöm nincs, hiszen a protézis a törvény szerint indokolja a rokikártyát, és ha egyszer bekerült a helyére, a mai tudásunk szerint biztosan nem nő vissza az eredeti, hibátlan, egészséges térdem.

Értsd: az állapotom végleges.

Pár hét múlva szerencsésen megérkezett az engedély. Ami viszont nem élethosszig, hanem csupán két és fél évre szólt.

Sajnos alig másfél év múltán beroppant a csípőm, amit a doktor bácsim egy szuperfém műtéti behelyezésével orvosolt. (Az első gondolatom az volt, hogy ha netán rendbe jövök, és repülni szándékozom, a sok fém miatt tutira fennakadok a ferihegyi biztonsági ellenőrzésen.)

Ebből az operációból is felépültem.

A minap eszembe jutott a lassan lejáró kártyácskám, és elsétáltam a közeli kormányablakhoz ügyintézni egyet.

Vittem az összes létező zárójelentést, valamint az orvosi és a háziorvosi javaslatokat; vagyis kábé annyi papírt, amennyire a Háború és béke is kiférne.

Mivel immár duplán indokolt a mozgássérültkártya, bíztam a gyors sikerben. Tévedtem. Ismét bizottság elé kellett járuljak, a Fontos Hivatalba, annak is a Rehabilitációs Szakértői Osztályára, „időpont nincs, majd értesítjük”.

Mielőtt értesítenének, telefonon elértem a Rehabilitációs Szakértői Osztályt, és arra jutottunk, hogy igazam lehet abban, hogy ami végleges, azt fölösleges folyton felülvizsgálni.

Majd hamarosan arról kaptam végzést a kormányablaktól, hogy az előző engedélyt felfüggesztik, és hamarosan jön a következő, a végleges.

Alig várom.

Összegezve: rengeteg papír, rengeteg futkosás, telefonálás, rengeteg „munkaóra” nekem és még több munkaóra a hivatalnokoknak, mindez egy olyan dokumentumért, amit automatikusan megkaphattam volna már három éve.

De hogy valami pozitívat is írjak: mindenütt segítőkészen, udvariasan bántak velem. Pontosabban: segítőkészen és udvariasan futották velem a túlbonyolított törvények által ránk rótt pluszköröket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik