Poszt ITT

Gyarmati Andrea Wichmann Tamásról: Csók, Bikmak

Búcsú.
Korábban a témában:

Sokadjára nézem a rólad készült filmet. Újra meg újra azt a részt, ahol spanyolul énekelsz. Nézem azt a hajdan volt fiút a varázslatos mosolyával, aki először megérintette a szívemet, és akit még most, a vége felé is láttam benned. Azt a fiút, aki miatt sokkal rendesebben csináltam a szárazföldi edzéseket, azt a férfit, akinek meg akartam felelni.

Áldás, hogy még az életed utolsó napjaiban is megbeszéltünk tán mindent, amit kellett.

Az 1968-as mexikói játékok előtt kétszer is előolimpiát rendeztek, hogy a versenyzők szokják a magaslati terhelést. Az 1966-os útról úgy jött haza anyu, hogy két hihetetlen aranyos fazonnal ismerkedett össze: veled és Misával, aki később a férjem lett.Ráadásul mindketten vizes sportágban vitézkedtetek, igaz nem a vízben, hanem a víz hátán, kajakban, illetve kenuban voltatok verhetetlenek.

Azért akadt köztetek jelentős különbség: Misa komoly volt, céltudatos, megközelíthetetlen, te pedig maga a szabadság abban a fura alakú hajóban térdelve. Alig voltam tizenkét éves, amikor először láttalak, te épphogy elmúltál tizennyolc, de volt már miért felnézni rád, hiszen addigra bezsebeltél néhány magyar bajnoki címet és egy világbajnoki ezüstérmet.

Egyébként sem esett nehezemre a rajongás, szenvedélyesen lelkesedtem például színészekért, amolyan „kivágom és felrajzszögezem a képét a falra” módon. Te viszont eleven ember voltál, és jobban tetszettél bármelyik színésznél, ráadásul sportolóként az én közegemből érkeztél. Külön simogatta a lelkemet, hogy komolyan vettél, sose éreztem, hogy lekezelnél vagy mulatnál a lelkesedésemen.

Vigyáztál rám, törődtél velem 1967-ben, a következő előolimpián, ahová anyu nem jött velem. A következő évben született meg a fiad, Ákos, párhetes korában, takaróba csomagolva hoztad megmutatni őt.

Jártunk egy időben, vagy legalábbis sokat lófráltunk együtt, már amennyire azt a felkészülés megengedte. Moziztunk, sétáltunk, néha lejöttél az edzés végére az uszodába, és hazakísértél.

Téged rengeteg minden érdekelt, de az hogy milyen ruha van rajtad, kívül esett az érdeklődési körödön. Én viszont kényesen ügyeltem az öltözködésre. Olykor megdicsértél, hogy csinos vagyok, de mindig hozzátetted, „el fogsz kopni, ha folyton mosakszol”. Cserébe én meg próbáltalak rávenni, légy kicsit igényesebb magaddal.

Május volt épp, a születésnapom, az utolsó kétezer méter hátat gyűrtem; azért jó ez az úszásnem, mert ha épp nem fulladsz az erőlködéstől, akkor látod, ami a medenceparton történik. Reméltem megjelensz az edzés végére, ígérted is talán, és bíztam benne, csak nem felejted el a születésnapomat. Boldog voltam, amikor megláttalak. Róttam a hosszakat, te beszélgettél anyuval, és egyszer csak rájöttem, mi az, ami nagyon más rajtad, mint eddig. Szuperfrizura, ragyogó fehér ing, élre vasalt nadrág, fényesre suvikszolt cipő. Ragyogtál, és mosolyogtál rám. Alig akart vége lenni az edzésnek. Kimásztam a vízből és kérdőn néztem rád.

„Mi történt veled, Bikmak? Úgy festesz, mint akit skatulyából húztak ki.”

Fülig szaladt a szád, s így szóltál:

Isten éltessen, kicsi lány. Nincs egy fillérem se, gondoltam, azzal is örömet okozok a szülinapodon, ha kimosakszom és szépen felöltözöm.

És visszatérve az igazi bikmaksághoz, felnyaláboltál, úgy, ahogy voltam, vizesen, s magadhoz öleltél, amitől oda is lett a skatulyaság.

A legszebb, legszívmelengetőbb ajándékok egyike, amit valaha is kaptam.

Azt is imádtam, ahogy rendszeresen morogtál, hogy Misa elszeretett tőled, ami persze nagyon nem fedte a valóságot, de jólesett hallanom. Néha találkoztunk rendezvényeken, gálákon, olykor a kerületben is, hiszen mindketten Erzsébetvárosban rendeltünk: te a legendás kocsmád pultja mögött gyógyítottad a lelkeket, én az orvosi körzetemben tevékenykedtem valami hasonlón.

Gyakran megesett, hogy nyáron az utcán álltál, megpillantottál a kocsimban, és kikönyörögtél onnan, hogy parkoljak már le és egyek egy jóféle rántott húst, olyan nyúzott vagyok; s boldogan szálltam ki, s töltöttem veled egy órát.

Olvastam, hogy beteg vagy, nem hittem, hiszen Wichmann Tamás nem lehet beteg. Aztán megláttalak az aktuális Sportgálán, és tudtam, nagy a baj.

Másnap szorongva hívtalak. Azzal kezdtem, hogy „nem fárasztanálak az ilyenkor szokás szöveggel, inkább bevallom, hogy mindig volt, van és lesz egy kitüntetett hely a szívemben neked, életem első komoly fiúja számára”.

A válasz annyira, de annyira jellemző volt rád:

Hát, hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nekem meg te voltál az első lány, akit megcsókoltam. De a kitüntetett hellyel az én szívemben sincs gond.

Látogattalak aztán, amikor csak időm engedte. Jó volt veled lenni, felmelegedni melletted, emlékezni együtt, akár énekelni közösen, vagy csak simán fogni a kezed.

Nyomot hagytál egy ország szívében, életében. Szerencsés vagyok, hogy szerethettelek.

Csók, Bikmak!

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Fű alatt osztja az adófizetői százmilliókat a Magyar Turisztikai Ügynökség

Egyedi döntésekre hivatkozva, nyilvánosan meghirdetett pályázati felhívás nélkül kap pénzt Zoób Kati divattervező, Balatonboglár fideszes önkormányzata vagy éppen egy nagyvállalkozó Kis-Balaton melletti kalandparkja. A Tiborcz István volt üzlettársához köthető bodajki kastély is az eddig titkolt közpénzcsap révén újulhat meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.