Poszt ITT
Pécs, 2013. október 7.
A PMFC-Matias stadionja Pécsen 2013. október 7-én. A stadion bekerült a fejlesztendő létesítmények első körébe a kormány stadionrekonstrukciós programjában, így 700 millió és 1 milliárd forint közötti támogatásra számíthat, amelyet többek között a nézőtér és a játéktér korszerűsítésére, fedett lelátó, családi szektor kialakítására és az energiahatékonyság növelésére fordítanának.
MTI Fotó: Sóki Tamás

Íme, ezért nem kell a kétmilliós fizetés

Kele János
Kele János

2018. 02. 02. 10:15

Nem igaz, hogy ezt a mai Profi Körülmények között egy klub nem képes kigazdálkodni - ha akarja!
Korábban a témában:

Mindig is szemérmes embernek tartottam magam. Ha társaságban dicsértek, illedelmesen elpirultam. A buszra minden alkalommal az első ajtón szálltam fel, bérletemet a szabályoknak megfelelő módon előkészítve a felmutatásra. Családi vacsorákon hagytam, hogy a hölgyek szedjenek először a tálból. Egyszer még az is előfordult, hogy – bár magam is túlzásnak éreztem kissé -, iPhone-omból felpillantva egy tétova mozdulattal azt imitáltam, mintha szándékomban állna átadni helyem egy idős hölgynek a trolin. Még szerencse, hogy időben leintett, hagyjam a csudába, úgyis mindjárt leszáll, mert ki tudja, milyen következményei lettek volna az esetnek a jövőmre nézve.

Mondjuk, mióta BMW-vel járok, már ez a veszély sem fenyeget. Hál’ istennek.

Nem lehetek elég hálás az Akadémiai Rendszernek, hogy időben felismerte személyiségemnek eme rút csökevényét. Ki tudja, lehetnék-e ma az a Nyugati Mentalitású Profi, aki vagyok, ha nem kerülök be időben a Rendszerbe, és nem derül ki csúfos fogyatékosságom.

Őszinte leszek, eleinte zavart az a mélyre hatoló alaposság, amivel elemeztek engem az Akadémia Minden Hájjal Megkent Edzőfejedelmei. Mint minden Lelkes, De Sikertelenségre Ítélt Amatőr, én sem voltam hajlandó belátni, hogy meg kell változzam, ha lépést akarok tartani az Elüzletiesedő Futballpiac rohamosan növekvő igényszintjével. Ahogyan Gyuri – vagy, ahogyan magunk között emlegettük kissé tréfásan, de azért bokacsattogtató tiszteletadással hangunkban: Őexcellenciája – írta számunkra a belépés pillanatában mélynyomásos bőrkötésben rendelkezésre bocsátott Kiskátéjában: csak akkor lehet belőlünk Valódi Profi, ha pályafutásunk alatt végig szemünk előtt tartjuk Puskás Ferenc evangéliumát.

Kis pénz, kis foci.

Ezt a fiúkkal magunk között úgy fordítottuk: majd mi is játszunk úgy, mint Messi, ha valaki egyszer úgy fizet nekünk, mint a Barca Messinek. Erkölcsi tisztánlátásunkat és morális tartásunk szilárdságát jól mutatja, hogy ehhez az elvhez azóta is mindannyian, töretlenül tartjuk magunkat.

Hiába, mi végre igazi, magyaros, furmányos rafináltságra alapozó, csibészes nevelést kaptunk. Pusmogták páran az idősebbek közül, miszerint Gyurcsány ideje alatt olyan szakmaiatlan barbárságok is előfordultak, hogy egy játékos nem kapott személyre szóló frizurát meccsnapon. Hittük is, meg nem is, persze. Elborzasztó rémtörténetnek hangzott, hogy ebben az országban, az Aranycsapat hazájában, a Futballművészet Mekkájának Legszentebb Mecsetében ennyire semmibe vették volna A Szakma alapjait. Minden áldott este hálát adtunk azért, hogy az Akadémiai Rendszer védőszárnyai alatt ismerhetjük meg a valódi világ kihívásait.

Feladatból pedig nem volt hiány. Hiába is mesélném annak, aki nem élte át, milyen érzés minden reggel rávenni magad, hogy kibújj a selyempizsamádból, ledobd magadról a kasmírágyneműt, és már hajnali tíz órakor teljes menetfelszerelésben ott állj a fedett, alulról fűtött, minden igényt kielégítő műfüves pályán.

Egy szó, mint száz, nem kíméltek minket, de becsületünkre legyen mondva, nem is ugrottunk el a munka elől. Ha befejeztük az aznapra kirótt penzumot, önszorgalomból jártunk el fodrászhoz, a plázába, vagy tetováltatni. Mindent úgy csináltunk, ahogyan azt a Nyugati Profiktól láttuk: az egyik haverom még egy konzolt is beszerzett, hogy lássuk, milyen hatással van a játékunkra, ha meccsnap előtt egész éjjel a képernyőt bámuljuk.

Szinte észrevétlenül, magától értetődő természetességgel lettem kész a Profi Futballra. A kiváló minőségű, megfellebbezhetetlen nívójú szakmai munka meghozta gyümölcsét. Még nem voltam huszonkettő, amikor már Fiatal Tehetségnek aposztrofáltak a sportlapban. Önbizalomtól duzzadó játékom hamarosan feltűnt a Vezetőedzőnek is, és állítólag nem csupán azért, mert valaki megsúgta neki, hogy az MLSZ plusz pénzt fizet a klubnak, ha pályára küld engem. Ez különösen büszkévé tett, kevesen mondhatták el ugyanezt magukról a kortársaim közül. Huszonhárom évesen már Potenciális Válogatott Játékos vált belőlem, és ebben a makacs sérülések sem tudtak megakadályozni. Egyszerűen mindenre fel voltam készítve.

Huszonnégy éves koromra alapember lettem az NB I-ben. Még mindig a Fiatal Tehetségek között tartottak számon, sőt, több szakértő is úgy fogalmazott, „még bármi lehet belőlem”. Szerencsére elég erős vagyok mentálisan, így nem szálltam el magamtól a szuperlatívuszok hallatán. Sőt, nagy megnyugvással vettem észre magamon, hogy már a társaságban elpirulás is a múlté. Egyre fokozódó izgalommal vártam, mit vártam, egyenesen sóvárogtam, hogy érkezzen végre a Nagy Szerződés, és a gyakorlatban is bizonyíthassam, készen állok arra, hogy Igazi Hamisítatlan Profi váljon belőlem.

Egy év múlva megkínáltak havi kétmillával. Plusz kocsi, lakás, kaja. Nagy volt a kísértés, hogy elgyengüljek, és gombokért eladjam magam, mint egy Utolsó Zsoldos, de erős maradtam, visszagondoltam az Akadémiai Évekre, és kiröhögtem őket. Mégis, mit hisznek, mi vagyok én? Nyeretlen Kétéves? Egy Fiatal Tehetség? Én, akiről már legalább fél éve megírta a Sport, hogy joggal várom a Válogatott Meghívót? Hazai Klasszis vagyok. És tudom, mit érek.

Nem rongyos kétmillát, az biztos. Bár mindig mondom a menedzseremnek, hogy csak konkrét ajánlatokkal keressen meg, mert különben nem lennék képes a játékra koncentrálni – mint egy Nagybetűs Profi -, de a fülembe jutott, hogy egy fejér megyei faluban havi két és fél millióra taksálnak. Akkor? Miért ne mennék oda? Ilyen ez a kegyetlen, profi világ. Nincs helye benne az érzelgősségnek. Egyébként is, tudja valaki, mennyit dolgoztam én azért, hogy a csúcsra érjek? Egyszer még egy lengyel másodosztályú klub megfigyelője is ideutazott, hogy megnézzen. Engem! Csak engem! Sajnos a fizetésben nem tudtunk megegyezni. Na, nem miattam! Ugyan! Egy rongyos kocsit kértem a barátnőmnek, és egy penthouse lakást. Nem igaz, hogy ezt a mai Profi Körülmények között egy klub nem képes kigazdálkodni – ha akarja!

Hát, Fejér megyében most engem akarnak. Érzem a bizalmat, tudom, hogy az edző számít rám. Nem a pénz számít! Bár mondom, profi vagyok, ebből élek, gondolnom kell a jövőmre is. Már nem vagyok Fiatal Tehetség. Most kell magam eladjam, most kell aláírnom a Nagy Szerződést.

És akkor végre elkezdek focizni is. Puskás engem úgy segéljen!

(A poszt az újpesti Windecker József szerződéshosszabbítása körüli össznépi herce-hurca apropóján íródott, de mivel a labdarúgó eddig nem szólalt meg, csak egyoldalú, a klub tulajdonosa által közhírré tett információkból építkezhetett.)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

NEW YORK, NY - MAY 24:  Kevin Spacey attends the Build Series to discuss his new play 'Clarence Darrow' at Build Studio on May 24, 2017 in New York City.  (Photo by Daniel Zuchnik/WireImage)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.