Foci

Havi kétmilliós fizetésre, lakásra és kocsira mondott nemet az Újpest magyar játékosa

Meglepő közleményt adott ki hétfőn az Újpest labdarúgócsapata Windecker Józsefről. A 25 éves középpályás nem tartott a kerettel a törökországi edzőtáborba, a szerződése a szezon végén lejár, viszont nem sikerült vele egyezségre jutni. Ilyen nem először és nem is utoljára fordul elő a labdarúgás világában, az újpesti klub viszont most közzétette, mit ajánlottak a játékosnak és mire mondott nemet.

Azt írják, havi nettó 2 millió forint feletti alapfizetést, prémiumokat, lakást, kocsihasználatot és étkezést ajánlottak, de ezt Windecker József nem fogadta el.

Állítólag azzal is érvelt, hogy nélküle az Újpest nem tudja betartani az MLSZ „magyar szabályát”. A klubközlemény szerint ők inkább azokra számítanak, akikre hosszú távon lehet építeni.

Az Újpest FC-nek nem célja, hogy belemenjen egy mesterségesen magasra tornászott átigazolási és/vagy fizetési harcba, amelynek nem a játéktudás a lényege. Hisszük és valljuk, hogy az ilyen esetekben „megtakarított” pénznek sokkal fontosabb és célszerűbb helye van például az utánpótlásbázisunk fejlesztésében, a felnőtt csapat körülményeinek további kényelmi javításában, de legalább ennyire fontos törekvés a szurkolóink kiszolgálásának jobbá tétele a Szusza Ferenc Stadionban

– írták.

„Egy, most már igazán értékes játékosról beszélünk, aki rengeteget fejlődött a nálunk eltöltött időszakban. Ezt fontos kihangsúlyozni, hiszen amióta megérkezett a Megyeri útra, egyetlen hivatalos és/vagy konkrét érdeklődés vagy megkeresés sem volt vele kapcsolatosan. Ugyanakkor minden esetben megtérítettük a rehabilitációját – már az ideérkezést követő azonnali sérülést is beleértve – továbbá, a felépülési idő alatt is teljes bért utaltunk neki. Sajnálom, hogy nem fogadta el a szerződéshosszabbítási ajánlatot, de ugyanakkor Enis Bardhi a kiváló példa filozófiánkra, miszerint klub és játékos egyaránt megtalálhatja a közös utat, majd egymást segítve, mindketten elérik céljaikat” – mondta Roderick Duchatelet, az Újpest belga tulajdonosa.

Megfelelő ajánlat esetén így már a télen megválnának Windecker Józseftől, a Nemzeti Sport és a csakfoci.hu pedig azt írja, hogy az NB I-ből a Puskás Akadémia, illetve egy izraeli együttes is szeretné leigazolni Windeckert.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik