Marikát felveszik egy festői szépségű környezetben fekvő wellness hotelbe takarítónőnek. Miután megegyeznek a fizetésében és a munkakörével és a beosztásával kapcsolatban mindet részletesen elmagyaráznak neki, a szállodaigazgatónak is bemutatják, aki sétára indul Marikával az épületben.
– Tudja, Marika – mondja a szállodaigazgató a liftbe lépve -, a mi filozófiánk az: lásd úgy vendégül az embereket, mintha saját rokonaidat, szeretteidet látnád vendégül. Ez a mi filozófiánk.
– Mintha a saját rokonaim lennének – bólogat Marika a felmosórongyba kapaszkodva.
– Így van.
– Bizonyára van családja.
– Természetesen. Három szép gyermekem van és hét gyönyörű unokám.
– Nahát, gratulálok!
– Köszönöm szépen.
– Az a legfontosabb, hogy a vendég otthon érezze magát, és úgy távozzon, mintha otthon járt volna a rokonoknál.
– Mintha otthon járt volna.
– Így van!
A lift megállt a második emeleten, az ajtó kinyílt. Egy fiatalember lépett be.
– Jó napot! – mondta a fiatalember.
– Üdvözlöm – felelt a szállodaigazgató. – Jól telt a napja?
– Köszönöm szépen, remekül érzem magam.
– A fiatalember egy vendég? – kérdezte Marika az igazgató fülébe súgva.
– Így van – felelt a szállodaigazgató, mire Marika megragadta a felmosórongyot, és a nyelével pofán vágta a fiatalembert.
– Maga mit csinál!- üvöltött rá a szállodaigazgató, de Marika meg sem hallotta, csak ütötte-verte a fiatalembert, akinek ijedtében védekezni sem maradt ideje.
– Veszed le a sáros cipődet, te szarházi – kiabált Marika – megmondtam, hogy addig nem jössz ide, amíg nincs rendes munkád!
