Amikor ezt írom, nemrég zárták le az urnákat Franciaországban, nézem az egyik külföldi hírcsatornán a francia tévé adását. A villámgyors feldolgozás már előre jár, nagyon szűk különbséggel, de Hollande vezet. Sarkozy kiváló dramaturgiai érzékkel előre hozta a beszédét, elismerte vereségét, és megmutatta mindenkinek, hogy miképp kell egy ilyen, nyilván minden versengő politikus életében legnehezebbnek tekinthető helyzetet profin kezelni, a gyengeség, az összetörtség egyetlen apró jele nélkül. Zúg a „Nicolas”, még most is lázba tudja hozni a híveket, de a kamera könnyedén talál könnyeivel küszködő támogatót is.
Előtte látni lehetett egy helyszínt, ahol Hollande fiát, aki szintén könnyeivel küszködött, a magasba emelve próbálták dobálni az ünneplő szocialisták. Korábbi írásomban már az első forduló után utaltam rá, a baloldal Európa-szerte nagyon várta a szocialista elnökjelölt sikerét. Kétségtelenül erős szimbolikus üzenet, ha a kontinens egyik legerősebb államában ilyen élesen fordul a politikai széljárás. Elemzők, kommentátorok, publicisták ilyenkor hajlamosak nagyobb jelentőséget tulajdonítani az esemény tovagyűrűző, kisugárzó hatásának, gondoljunk csak a mi kis helyi meccseinket leíró varsói expressz névre keresztelt effektre.
Biztosan vannak most sokan Magyarországon, máshol is a reményt vesztett baloldal képviselői, akik talán megkockáztatják egy nem túl elegáns üveg pezsgőt kibontását. Ünnepeljünk velük mindannyian! Ünnepeljünk, akár egyetértünk a politikájukkal, az értékeikkel, a terveikkel, akár nem! A legjobb pillanatban ugyanis, az európai válság újabb rosszra fordulásakor, tele bizonytalansággal minden sarkában a kontinensnek – a görög választás is megérne egy külön posztot – most kap egy lehetőséget a baloldal, hogy megmutassa, az utálat, az elégedetlenség meglovagolásán túl képes lesz-e akkor is eredményeket felmutatni, amikor már nem választási vitákat, hanem valódi intézkedésekkel a fogyasztók és a befektetők bizalmát kell megnyerni.
Franciaország elég nagy és elég erős ország ahhoz, hogy a baloldal kormányzásának sikerét vagy bukását valóságos példának tekintsük mindenhol Európában. Egy-két éven belül biztosan kiderül, mennyit ér majd az európai paktum újratárgyalása, a költségvetési fegyelem fellazítása, és ennek eredményeként a gazdaság felpörgetésébe vetett hit. Megtudjuk, tényleg segítenek-e a magasabb jövedelműeket sújtó gigaadók, és hogy mindezt végig lehet-e csinálni úgy, hogy a nemzetközi pénzpiacok nem válnak idegessé, hogy nem kell a bőséges jóléti ellátások rendszerén változtatni.
Nem tűnik ugyanis úgy, hogy a francia baloldal kitalált volna bármi újat. Ettől még persze lehetnek sikeresek a semmi különös, ad absurdum unalmas tételek újrakeverésével is. A nagyszerű ebben a mai győzelemben, hogy egész biztosan eljött a bizonyítás lehetősége. Legyünk nagyvonalúak, adjunk időt Hollandénak és politikájának. Találkozunk 2013 végén, és nézzük meg akkor, hová jutott Franciaország. Minden országban, ahol ezután lesz választás – így például nálunk is – nem kell zsákbamacskát vásárolnia így annak, aki a baloldal támogatásán töri a fejét. Ünnepeljünk tehát, még akkor is, ha nekem személy szerint hiányozni fog Sarkozy, és kicsit szomorkodom, hogy a továbbiakban nem egy magyar ember fia vezeti ezt a nagyszerű európai nemzetet.
