Poszt ITT

20040921_86993

Uniós emisszió-kereskedelem

Más szennyese

Hamarosan indulhat az uniós szén-dioxid-kibocsátási jogok adásvétele – már Magyarország is csak Brüsszel döntésére vár.

Ne lepődjön meg senki, ha 2005. január elseje után esetleg a következő szövegű hirdetéssel találkozik az újságokban: „Kedvező áron szén-dioxidot veszek.” Az Európai Unióban ugyanis jövőre startol az a rendszer, amelynek keretében mintegy 12 ezer európai „nagyszennyező” ipari üzem szabadon adhatja és veheti a szén-dioxid kibocsátására feljogosító engedélyeket.

A kontinentális léptékű emisszió-kereskedelem bevezetésével az unió a kiotói éghajlat-konferencián tett vállalásának igyekszik eleget tenni. Annak értelmében ugyanis 2012-re a kilencvenes években mért szinthez képest 8 százalékkal kell csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását. Mivel e cél hagyományos módszerekkel reálisan nem elérhető, az unió két megoldás közül választhatott: adót vet ki a szén-dioxid-kibocsátással járó tevékenységekre – ideértve a szén, a kőolaj és a földgáz tüzelését, valamint a közlekedést -, vagy átvesz egy amerikai „találmányt”, amely lehetőséget nyújt a szén-dioxid-kibocsátási kvóta-megtakarítások áruba bocsátására. „A szén-dioxid tonnája költséget fejez ki, és azok lesznek a nyertesek, akik ugyanazt a terméket kisebb szennyezéssel állítják elő” – indokolta Jorge Moreira de Silva, az Európai Parlament e témával foglalkozó raportőre, miért lehet célravezető a második megoldás.

ELADÓ FÖLÖSLEGEK. A módszer egyszerű. Jelenlegi tényleges szén-dioxid kibocsátása és egy hosszabb távú prognózis alapján minden ipari létesítmény meghatározott számú kvótát (egységnyi szennyezési jogot) kap. Ha a megengedettnél kevesebb üvegházhatást okozó anyagot ereget a levegőbe, vagyis kevesebb egységet használ fel, a „fölöslegét” eladhatja olyan vállalatoknak, amelyek a lehetőségeiknél többet szennyeznek, és a plusz emissziós „kapacitásokért” hajlandók fizetni. A piaci viszonyok pedig – miután a pluszkvóták nem olcsók – az energiahatékony technológiák meghonosításának kedveznek. (Valós ára még nincs a szennyezési kvótáknak, hiszen azt majd a már működő piac kereslet-kínálati viszonyai fogják csak kialakítani. Határidős üzletek mindazonáltal már köttettek, általában 8-10 euróért emissziós egységenként.)

Az emisszió-kereskedelem alapja minden országban egy nemzeti egység kiosztási (allokációs) terv. Ez egyfelől meghatározza az adott állam által a vállalatoknak odaítélhető kibocsátási egységek számát, másrészt azokat elosztja az egyes ipari létesítmények között. Az előkészítő munka nehézségi fokát mutatja, hogy a számukra előírt 2004. március 31-i határidőig a régi tagállamok közül is csupán ötnek sikerült benyújtania az allokációs tervét, ráadásul az Európai Bizottság azokban utóbb számos módosítást írt elő. Lapzártánkig a 25 tagországból 20-nak feküdt kész terve Brüsszel asztalán, s azokból eddig 8-at bíráltak el. A hiányzók: a magyar, továbbá a cseh, a görög, a ciprusi és a máltai nemzeti terv. Ez utóbbiak benyújtása a közeli napokban – az új tagországok esetében még a tűréshatáron belül – várható. Hazai szakértők azzal magyarázzák az apróbb csúszást, hogy a magyar terv minden részletre kiterjed, így arra is, hogy a körülbelül 170 érintett cégnek, illetve a hozzájuk tartozó, ennél valamivel nagyobb számú létesítménynek egyenként mennyi kibocsátási egység jut. Az is eldőlt, hogy a magyar nemzeti kvóta 30 millió egység körül lesz, a környezetvédelmi, valamint a gazdasági tárca szakértői szerint legalábbis ennyi tűnik reálisnak.

KÍSÉRTÉS. Az emisszió-kereskedelembe az EU-csatlakozás folytán bekerülő közép- és kelet-európai tagállamok helyzete teljesen eltér nyugati partnereikétől. Többségük az ipari termelés kilencvenes évek elején tapasztalt hanyatlása miatt már rég teljesítette a kiotói jegyzőkönyvben bevállalt kibocsátás-csökkentést, amely követelmények egyébként is puhábbak voltak az uniós országok átlagánál. Magyarország a becslések szerint 30 százalékkal van a kiotói szint alatt, amit 2012-ig nem is fog elérni. „Az új tagállamok nagy kísértést érezhetnek a minél nagyobb kvótára” – mondja Bart István, a gazdasági tárca éghajlat-változási titkárságának vezetője. Minél több a kibocsátási egység, annál többet adhatnak el belőle a kereskedni kívánó cégek. Brüsszel viszont igyekszik megálljt parancsolni a kvóták nyakló nélküli osztogatásának, ellenkező esetben nem kap ösztönzést az emisszió-csökkentés.

Bart szerint hazánknak összességében megéri bekapcsolódni a rendszerbe. „Szerintünk mi profitálhatunk belőle, mert 1 tonna kibocsátás-csökkentés nálunk olcsóbb, mint például Hollandiában, mivel Nyugat-Európától eltérően nálunk még sok energia-megtakarítási lehetőség nincs kihasználva. Emellett a magyar kvótakiosztás nem megszorító, vagyis az elért megtakarítások kibocsátási egységeket szabadítanak fel, amelyek értékesíthetők”. Várható tehát, hogy lesz elegendő magyar „szennyezőpont”, amellyel kielégíthető a nyugati cégek élénk érdeklődése.

GYÉVAI ZOLTÁN, BRÜSSZEL

Ajánlott videó

Olvasói sztorik